
Sign up to save your podcasts
Or


Az elmúlt évtizedben 10 százalékkal nőtt az elhízottak aránya Magyarországon, és tanulmányok szerint 2050-re majd az egész társadalmat érinteni fogja a túlsúly problémája. A legaggasztóbb a gyerekek elhízása – hangsúlyozta Barta Ákos élelmiszerbiológus, aki szerint Magyarországon kirívóan rosszak az adatok.
A rezsicsökkentés és az üzemanyagárak befagyasztása 1-1,5 százalékponttal csökkentették az inflációt, az élelmiszerárak stopja pedig további fél-egy százalékponttal mérsékli majd a fogyasztói árakat - hangsúlyozta Nagy Márton, a miniszterelnök gazdasági főtanácsadója, aki szerint így az antiinflációs politika 2-2,5 százalékponttal szoríthatja vissza az árak emelkedését.
Idén jóval megfontoltabban kell lavírozni a szektorok között ahhoz, hogy érdemi hozamot tudjunk elérni a részvénypiacokon - véli Cinkotai Norbert, a KBC Equitas vezető elemzője. A szakértő szerint 2022-ben ismét az úgynevezett value részvények kerülnek rivaldafénybe, így az év második felében erőre kaphat az OTP és a Richter is. A pénzügyi szektor részvényei felülteljesítők lehetnek, de az energetikai cégeknek, a légitársaságoknak és az egészségügyben érdekelt vállalatoknak is jó évük lehet. Az év devizája az euró lesz Cinkotai szerint.
Rengeteget fejlődött a magyar adórendszer, és összességében versenyképes a régió többi országával összevetve, de az iparűzési adóval csinálni kellene "valamit" - húzta alá Tálos Péter, a tajvani hátterű Foxconn alelnöke, aki elnyerte a Figyelő Év embere díjat 2021-es tevékenysége alapján.
El kell hagyni a régiót, csak így válhat a Duna House Európa egyik legnagyobb ingatlanos cégévé – mondta a társaság gazdasági igazgatója, Schilling Dániel. Több akvizíció is szóba jöhet, elsősorban Nyugat-Európában a jövőben. A magyar piac 2022-ben is húzhatja a számokat, ugyanis sem a kereslet, sem az árak csökkenésére nem számít a társaság pr-, és elemzési vezetője.
Magyarországon sokkal könnyebb jogász, vagy gyógyszerész fordítót találni, mint Nyugat-Európában.
A mesterséges intelligencia csak segíti, vagy idővel teljesen átveheti az emberek helyét a bábeli zűrzavarban? A választ Bán Miklóstól, a Professzionális Fordításszolgáltatók Egyesületének elnökétől, az espell Zrt vezérigazgatójától kaptuk meg.
Lassuló ütemben, de tovább bővül az ágazat, amely hazavárja a külföldre szegődött szakmunkásokat és mérnököket is. Olcsóbb nem lesz építeni, de a támogatások továbbra is stabilan pörgetik a magán megrendelői szektort, bár még mindig többségben vannak a számla nélkül dolgozó kivitelezők és a referencia nélkül szerződő lakossági építtetők – mutat rá a kölcsönös felelősségre az Építőipari Vállalkozások országos Szakszövetségének elnöke, Koji László.
Nagy fejlesztéssel jár, s időigényes egy, a világot kiszolgáló csipgyárat építeni - hangsúlyozta Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke. A szakember úgy tartja, hogy a drámai - a termelési korlátozásokkal és a beszállítók padlóra küldésével járó - helyzet még minimum két esztendeig velünk marad. Sajnos inflációs hatásai is vannak ennek a "rendkívüli állapotnak", elsősorban árfolyamoldalról nézve - tette hozzá.
Már nem az előadókra, hanem a dalokra keresnek rá a streaming platformokon, ahol épp a magyar előfizetői tábortól várják 2021-ben a világon a legnagyobb növekedést. Az interneten sok a fizetőkapu, de még nem mindenki tud online pénzt keresni - szögezte le az Artisjus jogvédő iroda üzleti transzformációs igazgatója, Tóth Péter Benjamin.
Négy év alatt az árbevétel, és az EBITDA megnégyszerezését tűzte ki célul az informatikai társaság vezetése. Szekeres Viktor, az igazgatóság elnöke a VG Podcastnak azt mondta, reálisnak tartja a célokat, a nemzetközi piac mellett az üzletágak organikus növekedésében is bízik, és 2025-ig új akvizíciók is jöhetnek. 2023-ban részvénykibocsátást tervez, és a közkézhányadot is folyamatosan növelné.
From the publisher's feed