
Sign up to save your podcasts
Or


A következő tíz évben aligha lehet majd olyan reálhozamokat elérni a tőkepiacokon, mint amilyeneket az elmúlt években megszoktunk, ám ez nem jelenti azt, hogy a részvényeket ki kellene szórni a portfólióból – véli Cinkotai Norbert. A turbulens időkben a hazai papírok közül a Telekom és a Richter jó hátvéd lehetne, de a Molt sem érdemes kispadra ültetni, hiszen az üzemanyagárak szabályozásának hatásait túlreagálták a befektetők. Csatárnak továbbra is az OTP-t ajánlja a szakértő.
Meg kellene hosszabbítani az otthonfelújítási támogatást a pályázókat szorító időprés miatt, legalább az energetikai korszerűsítéseket tovább segíteni - nyilatkozta Tibor Dávid, az ÉVOSZ Hazai-építőanyaggyártó Tagozatának elnöke, a Masterplast elnöke.
Az infrastruktúrát, a repülőtereket fejleszteni kell, az érdeklődés egyre nagyobb, a pilótaiskolák szinte tele vannak – mondta a Magnus Aircraft vezérigazgatója. Boros László szerint mára akkora lett a forgalom az utakon, hogy egyre többen szállnának ki az autóból, és akár az egyéni, belföldi közlekedésre is használnának repülőket.
Minden figyelem a jegybankra irányul, a korábban meghirdetett 15 bázispontos kamatemelési ciklustól nagyobb ütemet vár a piac - hangsúlyozta Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató vezető elemzője. A szakember szerint a globális inflációs nyomást leginkább a keresleti boom "táplálja". A Századvég egyelőre nem vizsgálja felül prognózisát.
Mindig érdemes volt új lakást vásárolni, ezen ingatlanok ára az elmúlt években minimum 10 százalékkal emelkedett, amire a továbbiakban is reális az esély Kiss Gábor, az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület alelnöke, a Metrodom Kivitelező kft. ügyvezetője szerint. A rozsdaövezeti kedvezményes lakásáfa jó ösztönző, de szükség lesz a szabályozás finomhangolására, különben elsivatagosodhat a barnaövezeteken kívüli újlakáspiac.
Súlyos gondokat okozhat a világszinten az egyre fokozódó infláció, a megugró energiaárak, a beszállítói láncok akadozása, amelynek negatív hatásai hamarosan megjelenhetnek a pénz-és a tőkepiacokon is. A pattanásig feszült helyzetnek és a hozamhajhászásnak betudható az alternatív termékek, köztük a kriptodevizák száguldása is. A klasszikus felállás szerint magas inflációs környezetben jó ötlet a részvénybefektetés, ám jelenleg az árak igen magas szinten vannak, és az értékeltségeket a hirtelen jött kamatemelések felülírhatják - figyelmeztet Zakár Tivadar, az SPB Befektetési Zrt. portfóliómenedzsere. A szakértő szerint olyan társaságok részvényeit kell megvásárolni, amelyek képesek áthárítani a fogyasztókra az infláció hatásait.
Több ajándékot tervez venni a lakosság idén karácsonykor, mint tavaly. Az átlagos költés 60 ezer forint fölé nőhet, a múlt évi 52 ezer után - derül ki a GKI Digital felméréséből. Madar Norbert, a cég partnere és vezető tanácsadója szerint azonban soknak csalódást okoz majd az év során jelentősen megemelkedett árszint.
A koronavírus okozta gazdasági sokk visszafogja a vállalkozói kedvet a magyar fiatalok körében - állítja Inotay Petra,a Fivosz kuratóriumi elnöke, aki ismertette: a hazai 800 ezres vállalkozói szegmens 27 százalékát teszi ki a 25-40 éves korosztály, ami európai összevetésben alacsony. De a rendelkezésre álló eszközökkel - állami és uniós források, tanács-, és ötletadás egy vállalkozás létesítésére - ezen lehet javítani.
Legalább olyan fontos, hogy a sofőrök mentálisan is átálljanak „téli üzemmódra”. Az abroncsok cseréje mellett ellenőrizni kell az autó lámpáit, és az ablaktörlő lecserélését sem érdemes tovább halogatni. A felkészülés része néhány apróság, jégkaparó, jégoldó beszerzése, de a legfontosabb, hogy maga a vezető is a megváltozott körülményekhez igazítsa stílusát – mondta Hoffer Zsolt, a Police Rally Team pilótája, vezetéstechnikai szakértő.
Száznegyven éves fennállása alatt a Magyar Vöröskereszt számos nehéz helyzettel megbirkózott már, mégis, a koronavírus-járvány elleni harc komoly kihívások elé állította a civilszervezetet. Kardos István főigazgatóval beszélgettünk a karitatív szervezetek PR-járól és menedzsmentjéről, az adománygyűjtési lehetőségeikről, de a magyarok önkénteskedési hajlandóságát sem hagytuk szó nélkül.
From the publisher's feed