
Sign up to save your podcasts
Or


Szinte biztos, hogy az új kormány nézetrendszere az eddiginél távolabb áll majd a magyar kabinetétől. Ugyanakkor az üzleti partnerség más: a beágyazottság, és a kiváló infrastruktúra, illetve a politikai stabilitás miatt nem fordulnak majd el Magyarországtól a német vállalatok – mondta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense, Hettyey András.
Miközben a járvány felgyorsította a digitalizáció terjedését, a bankok digitalizáltsága legfeljebb közepesnek tekinthető, a biztosítók például ezen a téren megelőzik a pénzintézeteket - hangsúlyozta Szombati Anikó, az MNB ügyvezető igazgatója. A következő tíz év leforgása alatt el kell jutni arra a szintre, hogy bankba tanácsadásért járjunk, s az összes többi műveletet otthon is el lehessen végezni.
Négy elnök és húsz év közép-ázsiai munkájának gyümölcse egy veszélyes hatalmi és gazdasági vákuum lett. Hogy ki tudja majd betölteni a tálib hatalomátvétellel keletkezett űrt, és mi vár az Egyesült Államok dominálta világrendre, arról Dr. Mártonffy Balázzsal, az NKE Amerika Kutatóintézetének vezetőjével beszélgettünk.
A CDU-CSU kormányban maradása lenne a legkedvezőbb Magyarország számára, a koalíciós tárgyalások hónapokig is eltarthatnak. Két forgatókönyvet lehet valószínűsíteni, de az szinte biztos, hogy hárompárti koalíció alakul majd Németországban – mondta a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója. Molnár Tamás szerint a Zöldek, és a Liberálisok szinte biztosan benne lesznek a következő német kormányban, az igazi kérdés az, hogy a koalíciót a Szocialisták, vagy a Konzervatívok vezetik majd.
A koronavírus okozta járvány a divatiparban is éreztette negatív hatását, a gyorsan és olcsón új ruhákat gyártó üzletek kezdenek kimenni a divatból - állítja Varga Viktória, aki közgazdászból lett divattervező. Kreációit elsősorban az üzletasszonyok viselik.
Több tízezer munkavállaló hiányzik a magyar vendéglátásból - hangsúlyozta Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének tiszteletbeli elnöke, aki szerint például a konyhatechnikában, vagy a szervezési-nyilvántartási feladatokban robotokkal kellene pótolni a hiányzó személyzetet.
A műtárgypiacon nagyon sok pénz forog kockán, és rengeteg az érzelmi döntés is - hangsúlyozza Eleni Korani műkincspiaci szakértő, aki nem csupán műtárgyakat értékesít, hanem befektetést is kínál. A befektetői-gyűjtőszenvedély nem pusztán a gazdagoknak kedvez: egy 5 ezer forintos moziplakáttal is el lehet kezdeni.
Nem a Magyar Közút hatáskörébe tartoznak a budapesti utak, így a kátyúkért sem a társaság hibáztatható – hangsúlyozta Pécsi Norbert, a cég kommunikációs osztályvezetője. 2021-ben rekordmennyiségű, 1300 kilométernyi utat korszerűsítettek.
Rendkívül alacsony kamatokkal adósodhatnak most el a lakásvásárlók, akik közül a gyermeket nevelők, vagy további gyermeket vállalók vannak a legelőnyösebb helyzetben - mondta a Duna House vezető elemzője, Benedikt Károlyt, és Fülöp Krisztián, a Duna House Pénzügyek vezetője.
A múlté az a sztori, hogy a vagyonos magyarok csak a határon túl, Ausztriában, vagy éppen Svájcban érzik megtakarításaikat, befektetéseiket biztonságban - véli Katona Ildikó, az iPrivate Banking Zrt. vezérigazgatója, aki szerint a jelenlegi, átlagos 100 millió forintos belépési limit “marad” a jövőben is a privátbankoknál. A szakember a diverzifikációban hisz: egyharmadnyi vagyon legalább legyen ingatlanban, a többi lehet részvény, vagy állampapír is.
From the publisher's feed