
Sign up to save your podcasts
Or


A magyar gazdaság teljesítménye és a költségvetés pozíciója alapján az uniós helyreállítási terv mintegy 2500 milliárd forintos tétele megelőlegezhető – hangsúlyozta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke, aki szerint államháztartási hiányból kevesebb is elegendő lenne, hiszen a deficitet előbb-utóbb gyorsan vissza kell hozni az uniós limitig.
A napokban elindult 175. szezon a fejlesztések jegyében telik a hajózási vállalatnál. Hamarosan új, környezetbarát hajókkal, és a turisták igényeire hangolt menetrenddel várják az utasokat a Balatoni kikötőkben – mondta Veigl Gábor, a BAHART vezérigazgatója.
Öt év alatt 20 millió forinttal lett drágább egy átlagos méretű budapesti új lakás. De nem csak az árak változtak az évek során, hanem sok más is. Hogy mi minden még, arról Sápi Zoltánnal, az Eltinga ingatlanpiaci Kutatóközpont elemzőjével beszélgettünk.
Az utóbbi idők számtalan fejlesztéséből még többet éreznének az utasok, ha a megújult járműpark jobb sínpályán közlekedne, így ebbe az iránya is elindultak a beruházások – mondta a MÁV Start vezérigazgató-helyettese. Kormányos László szerint a menetrend tartásával, és kényelmes, minőségi környezettel lehet növelni a vasút népszerűségét.
Bárányfelhős eget, és 28 fokot, egyenletes, közepes szelet kíván a Kékszalag idejére a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára. Holczhauser András óhajának teljesülésére azonban nincs nagy esély, ugyanis a tókerülő vitorlásverseny mezőnye rendszeresen ül szélcsendben, de sokszor előfordul viharos időjárás is.
Bárányfelhős eget, és 28 fokot, egyenletes, közepes szelet kíván a Kékszalag idejére a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára. Holczhauser András óhajának teljesülésére azonban nincs nagy esély, ugyanis a tókerülő vitorlásverseny mezőnye rendszeresen ül szélcsendben, de sokszor előfordul viharos időjárás is. Ez is hozzátartozik Európa legnagyobb vitorlásversenyéhez – vallják a résztvevők.
Év végére összejöhet az 1,75-2 százalékos jegybanki alapkamat, legalábbis a pénzpiacok már ezt árazzák - mondta Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője. A forint euróval szembeni kurzusa a 345-ös szintig erősödhet, a jegybanki kamatemelés hatására. A közgazdász úgy tartja, a pénzbőség még itt lesz velünk pár évig.
A Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) célja, hogy Magyarország a régió divat és design központjává váljon, ez szerepel a kormány által jóváhagyott, 2030-ig tartó stratégiában is - hangsúlyozta Bata-Jakab Zsófia vezérigazgató, aki szerint hamarosan néhány olyan magyar márka is megjelenhet a nemzetközi piacon, amelyek abszolút sikeresek lehetnek önálló brandként külföldön is.
Míg az elmúlt évtizedekben jelentősen megnőtt az autók súlya és mérete a gyártók, - pontosan a kilók csökkentése miatt – egyre növelték a műanyag alkatrészek arányát. Még tíz éve sincs, hogy egy átlag kocsiba 200 kilogramm műanyagot építettek be, ma már ez az arány 350 kiló körül alakul – mondta a Concorde Értékpapír privátbanki, üzletfejlesztési igazgatója. Nagy Bertalant Andor Attila kérdezte.
Óriási igény mutatkozott a koronavírus okozta gazdasági sokk apropóján a hazai kkv-szektorból az intézményi, állami kezességvállalásra - hangsúlyozta Búza Éva, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. vezérigazgatója, aki megjegyezte: minden vállalásukat túlteljesítették.
From the publisher's feed