elveszítünk valakit, akit nagyon szerettünk, annyira értelmetlenné válik az
élet, olyan üres lesz a lélek, hogy szinte kong minden egyes könnycsepptől.
Ilyenkor elképzelhetetlennek tűnik, hogy valaha
még fel kell majd a nap, hogy egyszer nem idegesít majd mások jókedve, hogy
képesek leszünk még örülni vagy szívből nevetni anélkül, hogy közben bűntudatot
és kimondhatatlan, torokszorító hiányt éreznénk. Emöke Sarungi, pszichiáter,
pszichoterapeuta, a Gyászfeldolgozás Módszer Magyarország Központ vezetője azt
mondja, a gyász, a veszteség éppen úgy az élethez tartozik, mint a születés és
a halál. Hogy a végességnek a tudatában minden pillanat vagy találkozás értéke
meg tud emelkedni, és ez az értékesség érzés, fényt, örömöt, reményt ad az
életünknek.
Igaz az, hogy medddig tart a veszteség
feldolgozása, teljesen egyén függő. De vajon hogy tud segíteni a
gyászfeldolgozás módszere? Honnan lehet tudni hogy valaki készen áll nyitni a
világra újra? Mit tud tenni a környezet ebben az időszakban? A régi korok
embere természetesebben tudta kezelni végesség gondolatát? Milyen kapaszkodót
adott mindig is a hit?
Egy beszélgetés a veszteségek feldolgozásáról, a
különböző nemzetek szokásairól, az újrakezdésről, a lélek gyógyulásáról.
pszichiáter, pszichoterapeuta, a Gyászfeldolgozás Módszer Magyarország Központ
ÉnIdő-A lélektér, érdekes téma,
Minden szombaton 11.00 órától az FM90 Campus Rádió műsorán.
Online is hallgatható adásunk: www.demedia.hu
Írhatnak is nekünk: [email protected]