
Sign up to save your podcasts
Or


A Media1 podcast- és rádióműsorának vendége volt nemrégiben Incze Kinga médiaszakértő, a Mediaspace.global Whitereport ügyvezető igazgatója.
Incze Kingával a magyar és a globális médiapiac jelenlegi állapotáról beszélgettünk beleértve az online média, a nyomtatott sajtó, a televízió és a rádiózás világát és a kapcsolódó egyéb területeket.
Vendégünk részletesen kifejtette, hogy ezek a részterületek hogyan alkalmazkodnak az új technológiákhoz, milyen gazdasági és társadalmi kihívásokkal néznek szembe, és milyen stratégiákat alkalmaznak a túlélés érdekében. Beszéltünk a digitális átalakulás jelentette lehetőségekről és veszélyekről, a hirdetési bevételek változó dinamikájáról, valamint arról, hogy a különböző médiaplatformok hogyan próbálnak megállni a lábukon egy egyre fragmentáltabb piacban.
Incze Kinga megosztotta velünk gondolatait a jövőbeli kilátásokról is: mely trendek formálják majd a médiapiacot a közeljövőben, és milyen új kihívásokkal és lehetőségekkel kell számolniuk a médiavállalatoknak. Szó esett arról is, hogy a fogyasztói igények hogyan változnak, és ez miként befolyásolja a tartalomgyártást és -disztribúciót.
Ez az epizód kihagyhatatlan mindazok számára, akik érdeklődnek a médiapiac jelenlegi állapota és jövőbeli irányai iránt, valamint szeretnének betekintést nyerni a szakma egyik elismert és sok adathoz hozzáférő szakértőjének gondolataiba.
Az Incze Kingával készült teljes beszélgetés meghallgatható az alábbi lejátszó segítségével.
A Hogy áll a magyar és a globális médiapiac és milyenek a jövőbeli kilátások? Interjú Incze Kingával, a Mediaspace.global Whitereport ügyvezetőjével (Media1) bejegyzés először vipcast.hu powered by Media1-én jelent meg.
Kovács Tibor, a Magyar Lapkiadók Egyesülete (MLE) elnöke és Hivatal Péter, a Repropress elnöke volt a Media1 podcastjának vendége. A műsorban, melyet rendhagyó módon február 28-án rögzítettünk, arról a furcsa helyzetről beszélgettünk, amiről a napokban a Media1 portálon egy cikkben már hosszan szó esett, hogy a Google és a magyar tartalomtulajdonosokat, médiumokat képviselő közös jogkezelő eléggé komoly vitás helyzetbe került egymással. A Google és a Repropress egymásra mutogat, a médiatulajdonosok pedig teljesen tanácstalanul nézik a helyzetet.
Jövő héten várhatóan (legalábbis az iparág várakozásai szerint) a miniszter kihirdeti a jogdíj-tarifákat, ami meghatározza, mennyi pénzhez juthatnak majd a tartalomtulajdonosok a Google-ben megjelenő tartalmaikért a következő időszakban. A helyzet azonban közel sem ilyen egyszerű, mivel lehetséges, hogy a Google megtámadja az egészet, jogvita bontakozhat ki, sőt az internetes óriás belengette, hogy esetleg a közös jogkezelők alá tartozó médiumok úgynevezett snipjeit esetleg nem fogja megmutatni a keresőben (ahogy ezt Csehországban már tette), ha a Google számára kedvezőtlen tarifákat határozna meg a miniszter…
Meghívtuk Bíró Pált, a Google Magyarország country managerét is, de ő levelében azt írta, hogy jelenleg nem tudná elvállalni a beszélgetést, mivel szeretnék először is megvárni, hogy a miniszter kihirdesse a jogdíjak mértékét, a tarifákat, hogy tisztán lássanak, de korábban mint médiatulajdonossal leült velünk egy online beszélgetésre, ahol néhány dolgot azért elmondott. Így végül Hivatal Péterrel és Kovács Tiborral beszélgettünk a jogdíjak körüli helyzetről és a kibontakozó helyzetről.
A teljes beszélgetés, a Media1 podcastja meghallgatható az alábbi lejátszó segítségével.
A Egymásnak feszül a Google és a magyar médiatulajdonosokat képviselő Repropress (Media1, 2024.02.28.) bejegyzés először vipcast.hu powered by Media1-én jelent meg.
A bicskei gyermekotthon körüli pedofilbotrányról beszélgettünk a Media1 e heti legújabb, február 18-án rögzített műsorában Gulyás Balázs Bicskén élő újságíróval, a Gulyású Média alapítójával. A megrázó beszélgetésrészletben több fontos, a sajtóban eddig kevésbé tárgyalt dologról is szó esett, ráadásul szó esett arról is, amiről a Gulyáságyú Média írt (és azóta videót is közölt), hogy Orbán Viktor 2002-ben a később pedofíliáért elítélt V. János bicskei iskolaigazgató egyesületének kampányolt, amelynek V. János volt a listavezetője és az egyesületen keresztül volt jelen Bicskén a Fidesz. A bicskei újságíró néhány további helyi információval is szolgált, és elmondta azt is, mi háborítja fel a kegyelmi botránnyal kapcsolatban a leginkább.
Mielőtt az ügyről esett szó, kiveséztük azt is, hogy a Kormányinfóra még mindig nem engednek be egyes újságírókat, és most már egyre többször gúnyolódik is a kizárt médiamunkásokon a kormányzat, amit néhány napja is megtettek… ezenkívül beszélgettünk arról is, hogy néhány hét múlva egyéves lesz a Gulyáságyú Média – hogyan működik, milyen volt az első év? Ez is kiderül az adásból.
A Media1 teljes beszélgetés meghallgatható az alábbi lejátszóval.
A A bicskei pedofilbotrányról bicskei médiás szemmel | Gulyás Balázs, Media1, 2024. 02.19. bejegyzés először vipcast.hu powered by Media1-én jelent meg.
A Media1 korábban már többször is foglalkozott vele, hogy Portik Tamás engedéllyel interjút adott az Átlátszó oknyomozó portálnak, amit azonban váratlanul megszakított a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) állítólagos technikai okokra hivatkozva, azonban semmiféle technikai problémának nem volt nyoma és nem is említettek ilyet. Később sem engedélyezték a beszélgetés folytatását, megtagadták a lap a folytatásra vonatkozó újbóli interjúkérelmét is, sőt a beszélgetés megszakításáig felvett részt sem engedték közölni, miközben Portik hozzájárult. Most Portik Tamás a Fenyő-gyilkosság bírósági tárgyalásán szóba hozta az ügyet, és arról beszélt, hogy a Magyar Nemzetnek is interjút adott, de annak megjelenését is megakadályozta a BVOP.
Az ügy hátteréről beszélgettünk legújabb podcastunkban Papp László Tamással, az Átlátszó munkatársával, aki sok érdekességgel szolgált és különösen furcsának találta, ahogy az ügyet a Magyar Nemzet kezelte.
A beszélgetés az alábbi lejátszó segítségével hallgatható meg.
A Portik Magyar Nemzetes interjúját is letiltották? Vendégünk volt Papp László Tamás, az Átlátszó munkatársa (Media1, 2024.02.05.) bejegyzés először vipcast.hu powered by Media1-én jelent meg.
Panyi Szabolccsal, a Direkt36 oknyomozó újságírójával beszélgettünk a Media1 január 29-i adásában arról, hogyan tett keresztbe az oknyomozó műhelynek az Index meglehetősen gyanús körülmények között a csádi misszióval és Orbán Gáspárral kapcsolatos cikk ügyében, és miért sejti a dolog mögött Rogán Antalékat. Szóba került néhány más téma, így például Panyi Szabolcs Pegasus kémszoftverrel történt megfigyelése és az ezzel kapcsolatos jogi eljárás helyzete is.
A teljes beszélgetés meghallgató az alábbi lejátszó segítségével.
Ajánljuk a Media1 kapcsolódó írását is.
A jobbikos Alfahír volt főszerkesztőjével vághattak alá az Indexen a Direkt36 Orbán Gáspárral kapcsolatos másnapi leleplezésének
A Hogyan vágott alá az Index a Direkt36-nak ORBÁN GÁSPÁR ügyében és mi újság PEGASUS ügyben? Panyi Szabolcs, a Direkt36 újságírója a Media1-ben (2024.01.29) bejegyzés először vipcast.hu powered by Media1-én jelent meg.
Nagy digitális átállás zajlik a Ringier médiakonszernnél Magyarországon is. Erről beszélgettünk a Media1 2023. 05.15-i műsorában Bokor Klárával, a Kiskegyed főszerkesztőjével és Tóth-Császár Gergellyel, a Ringier Hungary magazinüzletágának igazgatójával.
Milyen jövő vár a magazinokra? Kiderül a beszélgetésből, ami az alábbi lejátszó segítségével hallgatható meg.
Ha érdekli, mi lesz a magazinkiadással, hallgassa meg ezt a másik beszélgetésünket is, amelyet James Hewes-zal, a FIPP International vezérigazgatójával készítettünk 2023 októberében.
Mi lesz a lapkiadással? Exkluzív interjú James Hewes-zal, a FIPP International vezérigazgatójával
A Mi lesz a magazinokkal a digitális világban? Bokor Klára, a Kiskegyed főszerkesztője és Tóth-Császár Gergely, a Ringier magazin üzletágának igazgatója a Media1-ben (2023.05.15.) bejegyzés először vipcast.hu powered by Media1-én jelent meg.
2023 tavaszától rendkívüli mértékben elszaporodtak az úgynevezett DDoS, azaz elosztott túlterheléses (Distributed Denial-of-Service) típusú kibertámadások Magyarországon. Először mintegy 40, majd azután további 10 magyar hírportált ért DDoS támadás. De egyáltalán lehet-e hatékonyan védekezni ezek ellen úgy, hogy ennek ne lássák kárát az oldalak látogatói? Erről beszélgettünk Keleti Arthur IT-biztonsági szakemberrel, az ITBN (Informatikai Biztonság Napja) alapítójával a Media1 2023.07-10-i műsorában.
A műsorból kiderül az is, miért nehézkes, szinte lehetetlen a támadók kézre kerítése.
A podcasthoz ezúttal videó is tartozik: választhatnak az audio vagy a videós változott között.
Az audio változat az alábbi lejátszóval indítható.
A videós változat lejátszóját itt lent találják.
A Keleti Arthur IT-biztonsági szakértővel a magyar médiát ért kibertámadásokról, DDoS jellegű túlterhelésekről (Media1, 2023.07.10.) bejegyzés először vipcast.hu powered by Media1-én jelent meg.
A Tinik a neten felmérés eredményeiről beszélgettünk a Media1 2023. április 17-i műsorában Forgács Mariann közösségimédia-szakértővel, a Be Social ügyvezetőjével, aki több riasztó trendre is felhívta a figyelmet a műsorban. Ilyen például az is, hogy nagyon sok tinédzsertől kértek már erotikus képeket.
Milyen a fiatalok médiahasználata? A felmérésben szó esett a nagyon megugrott TikTok-használatról és több más digitális platform népszerűségéről is. Hogyan lehet elérni a fiatalokat? Mi a helyzet a játékokkal? Mire mennyi időt fordítanak? Hogyan változtatja meg a fiatalok személyiségét, viselkedését az online tér? Ez is kiderült a beszélgetésből, ami az alábbi lejátszó segítségével hallgatható vissza.
A beszélgetés az alábbi lejátszó segítségével hallgatható meg.
A beszélgetésben említett tinikutatás egyébként itt érhető itt.
Egyre több erotikus fotót kapnak a magyar tinik – érdekességek a most elkészült Magyar Tinik a Neten 2023 kutatásból
Forgács Mariann többször is vendégünk volt az év során és korábban is. Ezek a beszélgetések itt érhetők el.
A Mit csinálnak a tinik a neten? Vendégünk volt Forgács Mariann (Media1, 2023.04.17.) bejegyzés először vipcast.hu powered by Media1-én jelent meg.
Nagyot mentek 2023-ban a közösségi médiában Bogos Csaba, a Pécsi Stop újságírójának videói, például az, amikor a megafonos Bohár Dániellel beszélgetett. Azzal pedig Bogos már a mainstream media híreibe is bekerült, hogy biztonsági őrt hívtak a kormányközeli Tranzit Fesztiválon a Megafon Központ sátrához, miután Bogos némi cselt alkalmazva, egy ismert ellenzéki politikus, Márki-Zay Péter közreműködésével bejutott a fesztiválra, ahová egyébként csak fideszes sajtómunkásokat engedtek be a szervezők.
Bogos a cselnek köszönhetően végre személyesen találkozhatott a korábban náci karlendítéses fotón szereplő, a történtekre magyarázatot nem adó Trombitás Kristóffal, a Megafon és a PestiSrácok ismert arcával, hogy ott kérdőre vonhassa a náci kárlendítős kép és több más kínos dolog ügyében. Hogy mi történt a Bogos-Trombitás találkozáskor és mit mondtak neki ezután a szervezők, arról emlékezetes videó is készült.
A Media1 podcast- és rádióműsorában hosszabban is átbeszéltük a témát Bogos Csabával. Bogos saját magáról és munkamódszereiről is elárult néhány dolgot.
A szeptember 4-i podcastos beszélgetés az alábbi lejátszó segítségével hallgatható meg.
Biztonsági őrt riadóztattak a Megafon sátránál, amikor Trombitás Kristófot megkérdezte egy újságíró a Tranziton a náci karlendítéséről és a múltkori hírhamisításáról (Videóval)
A PestiSrácok főszerkesztője szerint Trombitás Kristóf, a lap publicistájának karlendítése nem azt jelenti, hogy vonzódik a nácikhoz
A Akire biztonsági őrt küldtek a Megafon sátrához, miután kérdést tett fel Trombitás Kristófnak – interjú Bogos Csabával bejegyzés először vipcast.hu powered by Media1-én jelent meg.
A Media1 műsorában jelentette be áprilisban Németh Péter, a 2023-ban 150 éves fennállását ünneplő Népszava főszerkesztője a napilap legújabb, akkor induló szolgáltatását, az úgynevezett mobil napilapot, amivel kapcsolatban nagy reményeik voltak. A Népszava főszerkesztőjével több más aktuális témáról is beszélgettünk az újsággal és a médiahelyzettel kapcsolatban.
A beszélgetés a kép alatt található lejátszó segítségével hallgatható meg.
Feliratkozhat a vipcast powered by Media1 Podcastra! Elérhető a podcast Spotify-on, iTunes-on, Google Podcastben és más podcast platformokon keresztül is.
A podcasthoz kapcsolódóan ajánljuk a Media1 hírportált is, mely a www.media1.hu oldalon érhető el. A Media1 RSS csatornájára feliratkozva mindig elsőként értesülhet a média világának híreiről! Kérheti a Media1 híreit Telegram applikációval is.
A Media1 műsorával többek között az alábbi rádiókban is találkozhat:
A Vendégünk volt Németh Péter, a 150 éves Népszava főszerkesztője (Media1, 2023.04.24.) bejegyzés először vipcast.hu powered by Media1-én jelent meg.
From the publisher's feed