
Sign up to save your podcasts
Or


Vajon minden vállalkozó kreatív? Egyáltalán szükséges, hogy vállalkozóként kreatívak legyünk?
Szlafkai Éva neve egyértelműen összeforrt idehaza a kreativitás témakörével. Éva elmeséli, hogy hogyan is tudta leszűkíteni a fókuszát annak ellenére, hogy számos dologgal foglalkozik párhuzamosan. Jelenleg két podcastot is vezet: a Szikra podcastot, illetve a Nők az úton csatornát, ahol Csorba Anita a partnere. Emellett Bartha Niki oktatásfejlesztővel közösen elindították a Womenspiration inspiráló női programsorozatot is, és még számos egyéb izgalmas projektben is részt vesz. A fő fókusz azonban a kreativitás maradt és marad is a közeljövőben. 2020-ban megjelent az Élj kreatívan! című könyve, így igazán elmondható, hogy Éva a szabadúszó kreatív szakemberek életét éli.
A mostani adásban számost tippet és trükköt elárul arról, mit tehetünk, ha nem jönnek a kreatív energiák, hogyan fejleszthetjük saját kreativitásunk és milyen programokkal, kihívásokkal ebben a segítségünkre lenni.
A mai részben miről van szó?
Elérhetőségeink:
Kívül Belül Boldogság: https://www.instagram.com/kivulbelulboldogsag/
Zsolya Communication: https://www.instagram.com/zsolya_communication/
Szlafkai Éva: https://www.instagram.com/365letszikra/
Linkek, vállalkozások az adásból:
Csontos Timi coach és tréner lesz a következő Vállalkozásfejlesztés program oktatója, aminek a fő fókusza az önmenedzsment lesz. Foglalkozunk majd vállalkozói oldalról célkitűzéssel, erőforrásmenedzsmenttel, érdekérvényesítéssel és erősségekkel is.
Csontos Timi Cserta Szandra egyszemélyes business coach-a már 2017-től kezdve, mióta megalakult a Kívül Belül Boldogság. vagyis Timinek is nagy szerepe volt abban, hogy létrejöjjön ez a vállalkozás, és már számtalan kiégés közeli állapottól segített Szandrát visszarántani a jelen valóságába, hiszen vállalkozni nem könnyű. Helytállni nőként, anyaként, feleségként, háztartásvezetőként és mindezzel egy időben építeni egy vállalkozást szinte sokszor lehetetlennek tűnik.
A jelenlegi korlátozások mellett pedig, ahogy Orsinál is otthon van a gyerek, komoly változásokat kellett a Zsolya Communication-nél is bevezetni ahhoz, hogy élhető legyen vállalkozni.
A kiégést, vagy inkább a kiégéshez vezető utat pedig nemcsak hogy fel kell ismerni, de megfelelő módszerek segítségével meg is kell tudni akadályozni. Ebben pedig Csontos Timi coach és tréner tud segíteni.
Mai részben miről van szó?
Linkek, vállalkozások az adásból:
Orsit és Szandrát megtalálod:
https://zsolya.com/
https://kivulbelulboldogsag.hu/
A Zsolya sztorik podcast legújabb adásában Vas Tímea, a Don't Panic Angol nyelviskola egykori alapítója a vendégünk. Timi története egészen Új-Zélandig nyúlik vissza, ahol férjével közösen úgy döntöttek, valami igazán nagyszabású dolgot szeretnének itthon létrehozni.
És hogy miként lett 69 centből egy díjnyertes franchise hálózat? Erről is mesél nekünk Timi. Történetén keresztül megtudhatjuk, mire érdemes figyelni a növekedési ugrásoknál, hol vannak az esetleges buktatók és mekkora méretű vállalkozás esetén érdemes már külső tanácsadót bevonni.
Vajon hány főt képes egy személy hatékonyan irányítani? Mik azok a tesztek, megoldások, amelyekkel kiválaszthatjuk az ideális munkaerőt? Hogyan ne legyünk túl engedékeny főnökök (vagy legyünk?)?
Ezekre a kérdésekre mind választ kaphatunk a mostani adásból, ráadásul Timi azt is elmeséli nekünk, mi vezetett a korai nyugdíjazásához és miként éli meg a jelenlegi, kreatív időszakot.
A sikeren innen és túl őszintén Vas Tímeával. Tartsatok velünk!
Linkek, vállalkozások az adásból:
Orsit és Szandrát megtalálod:
https://zsolya.com/
https://kivulbelulboldogsag.hu/
Bemutatkozik Cserta Szandra, a Kívül Belül Boldogság alapítója, otthonszervezési tanácsadó, webáruház tulajdonos, aki nem mellesleg terembérléssel is foglalkozik, mint a podcast egyik oszlopos tagja.
A epizódban meghallgathatjátok, hogy a mostani Szandra hogyan formálódott, milyen lépéseket tett gyermekkorában, hogy minél több tapasztalatot szerezzen az életben, hogyan használta ki a lehetőségeit és milyen külső tényezők befolyásolták, hogy azzá váljon, aki.
Vállalkozás podcast nem lehetne vállalkozói szellem nélkül. Míg Szandrának kifejezetten magas a kockázatvállalási szintje, addig Orsinak nem akkora. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az egyik jobb, mint a másik. Orsi és Szandra is anyaként lett női vállalkozó, és más kihívásokkal kellett megküzdeniük, hogy ott legyenek, ahol ma.
A professzionális rendszerezés buktatóit és egy egész szakmát megismertetni Magyarországgal nem könnyű. A podcastban megtudhatjátok, hogy milyen lépések vezettek ahhoz, hogy pár év alatt Szandra által berobbanjon itthon ez a szakma.
A 2020-as év minden vállalkozás számára nehéz volt; Szandra vállalkozását is érintette több szinten. Az EUR-HUF árfolyamváltozáson felül a vállalkozás egyik ága a kiadó coaching szoba és kiadó workshopszoba, aminek a forgalma teljesen lenullázódott a Covid hatására. Azonban nem lenne igazi vállalkozó egy vállalkozó, ha nem tudna ebből is valami pozitívat varázsolni. Így Orsi segítségével megalakult a Vállalkozásfejlesztés lépésről lépésre szakmai online program, ahol kisvállalkozóknak segítünk elérhető áron magas minőségű szakmai anyagot átadni.
Felmerül tehát a kérdés: vállalkozónak születni kell, vagy tanulható is?
Miről van szó ebben a részben?
Linkek, vállalkozások az adásból:
Orsit és Szandrát megtalálod:
https://zsolya.com/
https://kivulbelulboldogsag.hu/
Ebben az epizódban dr. Szabó Orsolya, a Zsolya Communication alapítója meséli el, hogyan lett jogászból előbb utazó, majd digitális nomád anyuka, végül pedig egy freelancer hub alapítója. Jelenleg üzleti- és kommunikációs tanácsadással foglalkozik, amelynek keretében kis- és középvállalkozások, illetve multinacionális cégek social media menedzsmentjét és online kommunikációját támogatja.
Miről van szó ebben a részben?
Orsit és Szandrát megtalálod:
https://zsolya.com/
https://kivulbelulboldogsag.hu/
From the publisher's feed