Sudár
Balázs (1972) Budapesten született. Az ELTE BTK hallgatójaként
szerzett történészi és török filológusi diplomát. PhD fokozatát
ugyanitt szerezte meg ("A Palatics-kódex török versgyűjteményei").
Dolgozott az MTA Könyvtárának Keleti Gyűjteményében, az ELTE Török
Filológiai Tanszékén, jelenleg az MTA Történettudományi Intézetének
munkatársa. Kutatásai elsősorban a hódoltság oszmán-török kulturális
életére irányulnak, főképpen irodalom- és zenetörténeti kérdésekkel
foglalkozik, emellett érdeklődik a hódoltság muszlim vallásossága -
elsősorban a dervisrendek - iránt.
1990-ben Kobzos Kiss Tamás
tanítványaként került a Musica Historica Együttesbe, amellyel azóta is
rendszeresen fellép, elsősorban magyar és közép-európai régizenét
játszanak. 1997-ben kimondottan a régi török zene előadása céljából
alapította meg a Canlar zenekart.
Téma. Oszmán
és török nyelv, történelem, zene - a magyar viszonylatok függvényében
is - sok-sok információval. A műsor történelmi jelentőségét bizonyítja,
hogy Károly betelefonálásakor nem verselt, hanem kérdezett.