Ügyvéd Podcast

4. 'Az ügyvédi etika' - 50 perc


Listen Later

Gerő Tamás vendégei Kadlót Erzsébet, Galli István és Bárándy Péter.

Az adásban szó lesz - többek között - az etikus ügyvédi magatartásról, kezdve a megjelenéstől a viselkedésen át a társszakmákkal való kapcsolattartásig, az etikus díjszabásról, valamint az ügyvédi etika és az ügyfelek kapcsolatáról.

Kadlót Erzsébet, ügyvéd

Az ELTÉ-n diplomázott 1984-ben. Ezután a PKKB-n fogalmazó, 1986-ban bírói-ügyészi szakvizsgát tett, majd 2001-ig bíró. 2001-2013 között az Alkotmánybíróság főtanácsadója. 2013-tól ügyvéd, a Budapesti Ügyvédi Kamara tagja. A Jogi Szakvizsga Bizottság cenzora, a Magyar Kriminológiai Társaság főtitkára. Díjai: Vámbéry Rusztem Emlékérem, Kiváló Ügyvéd Munkáért díj, Deák Ferenc-díj

Galli István, tiszteletbeli ügyvéd

1976-2018 között ügyvéd, 2019-től a kamara örökös tiszteletbeli tagja. Volt a Budapesti Ügyvédi Kamara Fegyelmi Bizottságának elnöke, majd 12 évig az Etikai Bizottságának elnöke. Emellett visszavonulásáig a Magyar Ügyvédi Kamara Fegyelmi Bizottságában fellebbviteli tanácselnök. Az 1980-as évek végétől folyamatosan az Igazságügyi Minisztérium Szakvizsga Bizottságának cenzora. A Magyar Érdemrend lovagkeresztjének kitüntetettje.


Bárándy Péter, ügyvéd

Az ELTÉ-n diplomázott 1974-ben. Ügyvédjelölti gyakorlata után 1976-ban szakvizsgázott, azóta kisebb megszakítással ügyvéd. Szakterülete a büntetőügyek. 1983-ban a Budapesti Ügyvédi Kamara titkára lett, 1992-ben annak főtitkárává választották. A Magyar Kriminológiai Társaság elnökségi tagja. Az ELTE ÁJK meghívott oktatója. 2002-2004 között igazságügy-miniszter volt.

...more
View all episodesView all episodes
Download on the App Store

Ügyvéd PodcastBy Kotroczó Ágnes, Retteghy Dóra, Lőrik József, Gerő Tamás, Méhes Dávid

  • 5
  • 5
  • 5
  • 5
  • 5

5

1 ratings


More shows like Ügyvéd Podcast

View all
Balázsék by Balázsék

Balázsék

51 Listeners

HetiVálasz by Válasz Online

HetiVálasz

7 Listeners

Partizán by Partizán média

Partizán

23 Listeners

Hihetetlen Történelem Podcast by hihetetlentortenelem

Hihetetlen Történelem Podcast

15 Listeners

Pogi Podcast by Pogátsa Zoltán

Pogi Podcast

5 Listeners

Háromharmad - 24.hu by 24.hu

Háromharmad - 24.hu

3 Listeners

Della - 24.hu by 24.hu

Della - 24.hu

0 Listeners

Portfolio Checklist by Portfolio

Portfolio Checklist

3 Listeners

Hatalmas Arcok by Betone.hu

Hatalmas Arcok

4 Listeners