Ha visszamehetnénk a középkori Magyar Királyságba, a határai mentén, a legtöbb helyen székely lövőket találnánk. Ezek a hagyományos lovasíjász harcmodort űző katonák őrizték az országot a kisebb betörések ellen, és az ő dolguk volt lassítani a nagy támadásokat, miközben a király hírét vette a veszélynek. A nemesekhez hasonlóan a vérükkel adózó székelyek azonban nemcsak a határokat védték az Őrvidéktől Kézdiszékig és a Morvától Baranyáig, hanem számosan ott voltak a mindenkori magyar királyok hadseregében a testőrségben, az ellenséget bekerítő, az utánpótlását zavaró, felderítő, illetve kémelhárító könnyűlovasként. A tevékenységük jóval szerteágazóbb volt, mint amit a romantikus emlékezet számon tart, hiszen különleges katonai feladatokat is rájuk bíztak időnként, akár ostromoknál is. A középkor során végig meghatározó katonanép hadakozását, határvédelmi fortélyait és hadtörténetét Sashalmi-Fekete Tamás történész mutatta be.