Adásidő

Adásidő

By Ma7 MédiacsaládNews
Download on the App Store

Adásidő episodes

  • Játszva tanulni és kellőképpen motiváltnak lenni - PODCAST Urbán Péterrel
    A Tandem nonprofit szervezet sok más egyéb értékes tevékenysége mellett az oktatás és az iskolák helyzetével is foglalkozik.
    Urbán Péter, a szervezet elnöke úgy véli, a mai generációhoz már teljesen másképp kell szólni,
    új módszereket kell alkalmazni.
    Néhány évvel ezelőtt a Tandem egy olyan konferenciát szervezett meg, amely arról szólt, hogyan
    segítsék a pedagógusokat ahhoz, hogy a gyerekeket arra ösztönözzék, szeressenek iskolába járni. 
    A nagy sikerű konferencia idén már harmadik alkalommal valósul meg novemberben. Ahogy tavaly, úgy idén is online formában zajlik.
    Lelkesítő programok
    2020. november 25., 07:25
    Az Élet játék – sikeres volt a Tandem online konferenciája
    Bárki be tudott kapcsolódni a konferencia menetébe, azok is, akiknek nagyon messze van Komárom, a konferencia eredeti, offline helyszíne.
    A konferencia szervezői nemcsak a pedagógusokat várják, hanem azokat is, akik valamilyen szinten foglalkoznak az ifjúsággal és a gyerekekkel, illetve nyitottak az új és játékos dolgok felé.
    A jelentkezésre még bőven van idő, ne hagyja ki ezt az élménykonferenciát!
    0 min
  • Magyarnak csak születni lehet, a zenélés pedig az életem - beszélgetés Korcsek Sándor énekessel
    Elmondása szerint küldetésének érzi, hogy
    a magyar slágereivel szórakoztassa az embereket .
    A szerény énekes számára nagyon sokat jelent az identitás megőrzése, ez a törekvés hatja át művészi karrierjét is.
    Fotó: 
    Hajtman Gábor
    A könnyed, és szórakoztató stílusú zenéit saját maga szerezte, a legtöbbjüket még a hetvenes években.
    De miért csak most kerültek fel a világhálóra, és vajon mi inspirálta a nagyölvedi művészt a zenélésre? Milyen helyeken sikerült fellépnie, és születnek-e még olyan nagysikerű slágerek, mint a Feketeváros, illetve a Lépjünk egyszerre?
    Helyezzék magukat kényelembe, tekerjék fel a hangerőt, és hallgassák meg Korcsek Sándort.
    0 min
  • Lehet-e Érsekújvár a mi Csíkszeredánk? – Játékról, csapatépítésről Majoross Gergely jégkorongedzővel
    Majoross Gergely az első olyan magyarországi vezetőedző, aki egy magasabban jegyzett bajnokságban végzi munkáját.
    A kiváló szakember az elmúlt szezon közepén vette át a HC Nové Zámky csapat irányítását.
    Az érsekújváriak bejutottak a rájátszásba, és hatalmas meglepetésre az első körben sikerült túljutni a nagycsapatnak számító HC Košice, Kassa csapatán.
    A sikernek köszönhetően Majoross Gergely további egy éves megbízást kapott.
    Adódik a kérdése, vajon mire lehet számítani az új idényben? Milyen kihívásokkal és hiányosággal néz szembe az érsekújvári jégkorongcsapat? Elképzelhető-e,
    hogy nemcsak fociban, de jégkorongban is legyen a felvidéki magyarságnak egy olyan csapata, amelyet a magáénak tart?
    Továbbá beszélünk arról is, milyen állapotban van, és merre tart a magyar jégkorong-válogatott, illetve mennyire erősítik a nemzeti csapatot a külföldon légióskodó játékosok? 
    Ne hagyja ki a ziccert!
    0 min
  • A közel-keleti országok sokkal biztonságosabbak, mint néhány európai város? - beszélgetés Szebellai Mátyás utazóval
    A Közel-Keletről az jut az embernek először az eszébe, hogy az ottani országok gyakran háborúznak és sosincs béke. Szebellai Mátyás utazóval és kalandorral beszélgettem, aki rácáfolt erre az állításra. Elmondása szerint
    bizony Európában is vannak olyan városok, amelyek sokkal veszélyesebbek, mint közel-keleti országok.
    Kalandorunk, Szebellai Mátyás tapasztalatból mondja, hogy nem kell semmitől sem tartani, ugyanis
    a helyi lakosok nagyon kedvesek és nyitottak az idegenekkel.
    Az ő eseménydús beszámolójából többek között megtudhatjuk, mi kell ahhoz, hogy a történelmi Ararat hegyét sikerüljön megmászni, illetve, mikor invitálnak be magukhoz az ottani lakosok. Az is kiderül, hogy mit isznak és esznek legszívesebben a Közel-Keleten.
    Szebellai Mátyással nem mindennapi utazásra indultunk.
    0 min
  • "Egyet nem lehet a fociban: lenézni az ellenfelet" - podcast Radványi Miklóssal a komáromi KFC-ról és a magyar válogatott küzdeni tudásáról
    Radványi Miklós, akit június közepén neveztek ki a komáromi KFC vezetőedzőjévé, már javában elkezdte csapatával a nyári felkészülést, ám amikor csak ideje engedi, az Európa-bajnokság mérkőzéseit nézi. 
    Titkos favoritja az olasz válogatott, amelynek egyik (Wales válogatottja ellni) csoportmérkőzését élőben láthatta Rómában.
    A magyar válogatott teljesítményéről nagy elismeréssel beszél. Szerinte a magyarok méltó ellenfelei voltak a világbajnok francia, az Eb-címvédő portugál és a bombaerős német válogatottnak. 
    Mint mondja, a magyar nemzeti csapat játékát öröm volt nézni. A siker kulcsa pedig Marco Rossi szövetségi kapitány személye és taktikai tudása volt.
    Jó érzéssel töltötte el őt az is, hogy a magyar keretben két olyan játékos is szerepet kapott, akik az ő kezei alatt lettek NB1-es játékosok.
    A ma7 médiacsalád podcastműsorában, az Adásidőben Radványi Miklós labdarúgóedzővel a szlovák II. liga színvonaláról, komáromi terveiről és céljairól, valamint arról is beszélgettünk, hogy miben múlta felül a magyar válogatott a szlovákot az idei Eb-en.
    0 min

About Adásidő

From the publisher's feed

Izgalmas személyiségek, érdekes események, portré- és tényfeltáró riportok az Adásidőben, ahol jut idő a részletekre.

More shows like Adásidő

Dobré ráno | Denný podcast denníka SME by Podcasty SME

Dobré ráno | Denný podcast denníka SME

31 Listeners

Denník N Newsfilter by Denník N

Denník N Newsfilter

29 Listeners

TV JOJ 24 Podcast by Slovenská produkčná, a.s.

TV JOJ 24 Podcast

3 Listeners