Adásidő

Adásidő

By Ma7 MédiacsaládNews
Download on the App Store

Adásidő episodes

  • "A maszk mögött kevés a mosoly, a szemekben pedig a ragyogás" - Podcast Zalka Lóránttal, a Vízsodorta históriák című történelmi rövidfilmek alkotójával
    A ma7 médiacsalád podcastműsorának, az Adásidőnek Zalka Lóránt volt a vendége, akivel
    új kötetéről, kitárulkozásról, túlbonyolított világról, hitbéli kudarcokról, az önmagunkkal való foglalkozás szükségéről, az embert nyugtalanító, szorongató kérdésekről és arról is beszélgettünk, hogy miért lenne nagy szükségünk arra, hogy olykor-olykor átcsoszogjunk egy tálca süteménnyel a szomszédba.
    0 min
  • Grendel Gábor szerint reális, hogy az OĽaNO magyar szekciót hozzon létre, de egy parlamenti magyar pártnak jobban örülne - PODCAST
    Vendégünk Grendel Gábor, aki a kitűnő újságíró, Grendel Ágota, illetve a Kossuth-díjas író, Grendel Lajos gyermekeként maradéktalanul kamatoztatta az otthonról hozott képességeit, hiszen 11 év alatt olyan újságírói pályát futott be, amely során a legolvasottabb, a leghallgatottabb, illetve a legnézettebb médiumoknál és műsorokban dolgozott.
    És ez még csak kezdet, hiszen az újságírói pályát elhagyva azonnal miniszteri sajtófőnök, majd ez után aktív politikus vált belőle. Jelenleg a pozsonyi parlament alelnöke.
    A ma7 médiacsalád Adásidő c. podcastműsorának vendége Grendel Gábor.
    0 min
  • Magyar ősök, sztyeppei nomádok, lopakodó bombázók - Podcast Nagy Iván etnológussal a magyarok őstörténetéről
    A magyarok őstörténete és a néppé válásának folyamata, a magyar nép etnogenezise még ma sem teljesen tisztázott. És talán soha nem is lesz az, hiszen ehhez egymásnak ellentmondó nézeteket kellene összebékíteni, és olyan kérdésekre válaszolni, amelyekre megbízható források hiányában szinte lehetetlen.
    Mi most mégis megpróbáltunk utat vágni a tények, feltételezések és értelmezések dzsungelében.
    Mit mond a nyelvész, a régész vagy az etnológus? Hol van Magna Hungária, Levédia és Etelköz? Miért bizonyult olyan tartósnak és kikezdhetetlennek a hét törzs szövetsége? Vajon tekinthető-e ez a Szent István-i állam előképének? Egyáltalán: minek köszönhető, hogy a mai napig is magyarul beszélhetünk?
    A Vámbéry Ármin útját járó Nagy Iván etnológussal, akik a dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeum igazgatója, arról is beszélgettünk, hogy
    - vajon ilyen nyelven beszélt Árpád és népe, mikor átlépték a Kárpátokat?
    - honnan ered a hetes szám szimbolikája a magyar kultúrkörben?
    - mi fogadja honfoglaló őseinket a Kárpát-medencében, és milyen érdekek fűzték őket ahhoz, hogy itt letelepedjenek?
    0 min
  • Ától zéig, Alphaville-től Zoránig: 30 éves az Elókoncert szervező iroda - PODCAST
    Török Adrienn és Török Elemér harminc éve vezetik a híres koncertszervező irodát. Az első akciójuk óriási veszteséget hozott. Úgy tudták ezt ledolgozni, ha további koncerteket szerveznek. Ennek immár harminc éve.
    A szlovákiai katolikus egyház ördögűzést rendelt el az egyik koncertjük helyszínén. A legnagyobb bukást pedig az egykori Vad Angyal, Natalia Oreiro jelentette. Ától Zéig, azaz az Alphaville-től egészen Zoránig szerveztek koncerteket.
    A ma7 médiacsalád podcastműsorában, az Adásidőben a tulajdonos házaspár, Török Adrienn és Török Elemér beszél a kezdetekről és napjaink kihívásairól.
    0 min
  • "A kultúrház és a kocsma közé születtem" - podcast Huszár Lászlóval
    Hozzáteszi: "azért az én gyermekkoromban a kocsma másképpen nézett ki, mint ahogy azt ma látjuk." Így kapcsolódott össze a közösség és a kultúra fogalma már gyermekkorában.
    Huszár László, aki már évek óta a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet igazgatója, arról is beszámol, hogy a rendszerváltás után a Csemadok padlásán 6 zsáknyi papírt találtak, amely mint kiderült, felbecsülhetetlen értékű népdal-gyűjtési kincseket rejtett.
    Elmondja azt is, hogy
    évről évre el kell fogadtatni a gyűjtéssel kapcsolatos pályázatokat, így hosszabb távra szinte lehetetlen tervezni, s nagyon oda kell figyelnie, hogy kiről mit nyilatkozik, hiszen ez azonnal lemérhető a pályázatok sikerességében.
    Mindezek ellenére bízik benne, hogy a beszélgetés során elmondottakkal nem hozza rosszabb helyzetbe a Művelődési Intézetet.
    0 min
  • Így lett egy egyszerű parasztfiúból a világ egyik leghatalmasabb ura - podcast a Gorbacsovról könyvet író felvidéki újságíróval
    Minden a bécsi Sacher szálló halljában kezdődött: az Ipolybalogról származó Zolcer János 2000 tavaszán ekkor találkozott először Mihail Gorbacsovval, a Szovjetunió utolsó pártfőtitkárával.
    Kettejük – immár húszéves – kapcsolata az első években a munkáról szólt, ám idővel barátsággá alakult.
    Zolcer János egy Gorbacsovval közösen forgatott filmsorozatnak köszönhetően jutott el olyan nagyformátumú politikusokhoz, mint George Bush, Helmuth Kohl, Margaret Tatcher vagy éppen Nelson Mandela. Gorbacsovval való barátságának köszönhetően pedig bepillantást nyerhetett az orosz politikus legszemélyesebb életébe – és álmaiba is.
    Mihail Gorbacsov, Zolcer János és George Bush.
    Ebből a két évtizedet felölelő barátságból született meg Zolcer János Gorbacsov titkai. Az ember, aki megváltoztatta a világot c. kötete.
    Zolcer János újságíróval, íróval, forgatókönyvíróval, médiavállalkozóval Gorbacsov titkairól, barátságról, politikáról és arról is beszélgettünk, hogy hol van az a pont, ami után az ember azt érzi, így nem lehet tovább élni.
    0 min

About Adásidő

From the publisher's feed

Izgalmas személyiségek, érdekes események, portré- és tényfeltáró riportok az Adásidőben, ahol jut idő a részletekre.

More shows like Adásidő

Dobré ráno | Denný podcast denníka SME by Podcasty SME

Dobré ráno | Denný podcast denníka SME

31 Listeners

Denník N Newsfilter by Denník N

Denník N Newsfilter

29 Listeners

TV JOJ 24 Podcast by Slovenská produkčná, a.s.

TV JOJ 24 Podcast

3 Listeners