A drukkerek így próbálták biztosítani a jelképes közönséget az Astra Giurgiu elleni bajnokin, amelyet a koronavírus-járvány miatt zárt kapuk mögött játszottak.
A DK két III. kerületi tagja, Hazai András alpolgármester és Rózsa László képviselő, a kerület egészségügyi bizottságának vezetője döntött a távozás mellett.
Az utolsó PUMA tiszteletére a Magyar Honvédség tiszteletadó repüléssel búcsúzott a Csepel-sziget és az Árpád-híd közötti Duna szakaszon Gripen kötelék áthúzással.
Akadozik a vakcina szállítása, ezért átmenetileg be kellett zárni Franciaországban egy nagy oltóközpontot.
0 min
About Csörte
From the publisher's feed
A HírTV politikai vitaműsora, minden hétköznap 20 órától. A vitában résztvevők ugyanannyi időt kapnak érveik bemutatására, amikor az idő lejár, elnémul a mikrofonjuk. A vitát két elemző, újságíró…
figyeli, akik a műsor második részében mondják el a véleményüket.