A Magyar Nemzet informátora szerint szerint Gajda Péter bizalmasaihoz köthető ügyekben vizsgálódik az NNI, de ebben nincsenek kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények.
A párt két III. kerületi tagja, Hazai András alpolgármester és Rózsa László képviselő, a kerület egészségügyi bizottságát vezetője döntött a távozás mellett.
Alapvetően online oktatással kezdik meg az új félévet februárban a felsőoktatási intézmények, de egyes gyakorlati képzések továbbra is a hallgatók jelenlétével zajlanak majd.
"Az ellenzéki újságíróknak csak az a céljuk, hogy megfelelő kattintás mellett a kormányt minél rosszabb színben tudják feltüntetni."
0 min
About Csörte
From the publisher's feed
A HírTV politikai vitaműsora, minden hétköznap 20 órától. A vitában résztvevők ugyanannyi időt kapnak érveik bemutatására, amikor az idő lejár, elnémul a mikrofonjuk. A vitát két elemző, újságíró…
figyeli, akik a műsor második részében mondják el a véleményüket.