
Sign up to save your podcasts
Or


Magyar kutatók drónokkal vizsgálták a hortobágyi Przewalski-ló ménes szociális rendszerét, melyből kiderült, hogy az egyedek és háremek közötti szociális kapcsolatok összefüggésben állnak az egyedek közötti rokonsággal és korábbi ismeretségekkel. A mozgáselemzés által következtetni lehetett arra is, hogy az elkövetkező két évben mely kancák hagyják el háremüket, és melyik hárembe mennek át. Ennek apropóján hívtuk el vendégeinket, hogy kutatásukról beszélgessünk.
By ELTE Természettudományi KarMagyar kutatók drónokkal vizsgálták a hortobágyi Przewalski-ló ménes szociális rendszerét, melyből kiderült, hogy az egyedek és háremek közötti szociális kapcsolatok összefüggésben állnak az egyedek közötti rokonsággal és korábbi ismeretségekkel. A mozgáselemzés által következtetni lehetett arra is, hogy az elkövetkező két évben mely kancák hagyják el háremüket, és melyik hárembe mennek át. Ennek apropóján hívtuk el vendégeinket, hogy kutatásukról beszélgessünk.

11 Listeners

9 Listeners

23 Listeners

15 Listeners

3 Listeners

21 Listeners

5 Listeners

4 Listeners

53 Listeners

5 Listeners

3 Listeners

1 Listeners

3 Listeners

3 Listeners