dzsungelharc
Download on the App Store

dzsungelharc episodes

  • #046 Bacsur Dániel és Vajda Ádám – Született felfedezők

    "Néhány szó eddigi munkáinkról: tavaly részt vettünk az Innovációs Olimpián, ahol mindketten helyezettek lettünk. Ősszel a MOME-n rendeztek egy 72 órás versenyt külföldi és magyar indulók számára. Csináltunk egy olyan weboldalt, ami képes megállapítani, hogy egy videón valós személy van-e. A versenyt ezzel meg is nyertük. Én idén érettségizem, Dani jövőre fog..." Így mutatkoztak be a mai epizód vendégei, Bacsur Dániel és Vajda Ádám, akiket nem lehet másként jellemezni, mint két ifjú felfedezőt. Beszélgetésünk apropóját legújabb közös projektjük, az önvezető kerekesszék adta. Ez önmagában is óriási kihívás, sokan lehetetlennek is tartják, de mint a diskurzusból kiderül, ez korántsem azt jelenti, hogy feladják, éppen ellenkezőleg. Egy történet két fiatalember indulásáról, amiben szó esik a generációkról, a mesterséges intelligenciáról és a matematikáról, a barátságról és a saját útról, amin járni érdemes. 

    56 min
  • #045 Tóth Aliz & Jakubinyi László – "Az ügy a tulajdonos"

    Ebben az epizódban egy nálunk eddig kevéssé, vagy inkább alig ismert vállalkozási formáról, a társadalmi vállalkozásról lesz szó, pontosabban azokról, akik ezt működtetik. Vendégeim egy házaspár, Tóth Aliz és Jakubinyi László, a Szimbiózis Alapítvány megálmodói és működtetői, akiknek az a hivatásuk, hogy méltó és a társadalom számára is értékteremtő életet biztosítsanak több száz sérült és megváltozott munkaképességű embernek. Ezzel egy teljesen új modellt építettek és működtetnek, ahol nem a segély, a támogatás és az adomány biztosít megélhetést az itt élőknek és dolgozóknak, hanem a munka és az általuk előállított termékek, szolgáltatások, amelyek a piaci versenyben is megállják a helyüket. A sokszor súlytalan közhelyként eleresztett mondás, hogy a munka méltóságot ad, ezen a helyen megelevenedik, és mindennapi valóság, a saját, önálló élet alapja és semmivel sem pótolható lényege lesz. Egy valódi, egymást feltétel nélkül támogató közösség történetét ismerhetitek meg, ahol az egyéni utak, sorsok kibontakozása áll a középpontban.

    1 hr 17 min
  • #044 Tischler Márk – "Ha elöl akarsz maradni, hátrébb is kell tudnod lépni"

    Mai történetünkben egy kreatív vállalkozás vezetőjét ismerhetitek meg. A közgazdász végzettségű Tischler Márkot az informatika és a videójátékok iránti – máig nem szűnő – vonzalma vitte el mai cégéig, az Universum 8 Zrt.-ig. Az eredetileg e-sporttal foglalkozó társaság egyre több feladatot kapott a marketing más területeiről, így – ahogy Tischler Márk mondja – belevágtak ebbe is, olyannyira, hogy mára leginkább ezzel foglalkozik a magát kreatív vállalkozásként meghatározó cég. Bár történetük nincs egy évtizedes, már ennyi idő alatt is jelentkezik a kihívás: hogyan lehet megteremteni és megtartani annak a feltételeit, hogy ne csak nevükben, hanem mindennapjaikban és munkáikban is valóban, a szó eredeti értelmében kreatívok legyenek. Milyen az a vezetési és szervezeti kultúra, amelyik elvezet ide, és mit jelent, ha a cég első embere és társtulajdonosa azt mondja, „sokkal erősebben hiszek a coopetitionben, amikor akár a versenytársakkal együttműködve érünk el valamit, mint a competitionben.”

    42 min
  • #043 Kárpáti Judit – "Nagyon hiszek a védőháló-nélküliségben"

    Nem félek belevágni új dolgokba, érzem, mikor nyílik meg egy lehetőség, és élek vele – mondja magáról és működéséről Kárpáti Judit. 15 éve vállalkozó már – ezt az életformát is egy látszólag hirtelen, de már hosszabb ideje érlelődő döntése nyomán választotta, – és egy percre sem bánja. Már pályája elején sem a "többségi" utat választotta, diáktársaival szemben nem egy jónevű médiumhoz, hanem a hazai üzleti kiállítási szektor nagyágyújához ment, ahogy ő nevezi, inasévekre. Miután itt megtanulta azt, amit szeretett volna, jöttek az újabb munkahelyek, és az alkalmazotti létet az egyik nagy telekommunikációs multinál zárta le. Most szabadúszó és persze vállalkozó, és nagyon hisz a védőháló-nélküliségben, mert ha biztonságra játszana, ma nem tartana ott, ahol. Mi motiválja? Az idő, a saját magának megteremtett idő, ami számára többet jelent, mint a magasabb bevétel. Mert számára az az öröm, hogy élhet, hogy "megéli" az életet.

    40 min
  • #042 Károlyi László & Soós Viktória – "Az működik, ami fenntartható"

    Ebben az epizódban egy több mint 100 éves múltú gyár mai életéről lesz szó. Azért, mert itt az időt más léptékben mérik. Az első világháború végén, Trianon után indult részvénytársaságot a második világháború befejezése után néhány évvel – sok száz társával együtt - államosították. Aztán egy évtized múlva, 1960-ban Szentesre került a gyártás, egy újabb emberöltő után, 1992-ben pedig már egy nagy világcég tagja. Első ránézésre így elég nehéz önazonosságot, belső kultúrát építeni, a valóság azonban mást mutat, mint gondolnánk. a belső kultúrát ugyanis azok építik, akik részei a szervezetnek, és olyat teremtenek, amilyenek ők maguk. Ők pedig nem máshol akarnak kibontakozni, hanem azt a helyet jobbá tenni, ahol élnek, dolgoznak. A fenntarthatóság nem cél, amit egyszer el kell érni - egyszerűen ez a mindennapi gyakorlat. Mert a fenntarthatóságot nem csak biológiai-fizikai jellemzőkben, adatokban lehet mérni, hanem viharálló emberi kapcsolatokban, egymásra figyelésben. Erről az életformáról és mindennapi gyakorlatról a Legrand két munkatársa, Károlyi László vezérigazgató és Soós Viktória szereldei csoportvezető beszél.

    39 min
  • #041 Herbst Kinga & Nagy Attila – A vállalkozás, amely kapcsolatból, a kapcsolatért született

    Ebben az epizódban egy az emberi létet meghatározó munkáról, a saját útjukat megtaláló emberek magától értetődő, könnyed határozottságáról, valamint egy házasság lehető legteljesebb megéléséről szóló történetet hallhattok. A keretet egy négyszobás kis hotel adja, ahol minden munkát a tulajdonos házaspár végez, egyetlen alkalmazott nélkül. Azt, hogy miként születhet egy vállalkozás kapcsolatból a kapcsolatért, hogyan lesz saját kisugárzásuk a náluk megszállók számára is megélhető valóság, mai vendégeim, Herbst Kinga és Nagy Attila mondják el.

    38 min
  • #040 Bodnár Marianna & Kalina Gábor – "Számomra a fa az maga az élet"

    Ebben az epizódban egy olyan történetet hallhattok, amelyben a főszereplők egy pillanatra sem szakadnak el a fenntarthatóságtól, sem emberi, sem pedig materiális értelemben. Egyáltalán nem elvonult, saját világába zárkózott vállalkozásról, közösségről van szó, éppen ellenkezőleg: termékeiket nem csak itthon, hanem a világ tucatnyi országában ismerik Ausztriától Kazahsztánig. A családi vállalkozást a tiszta és őszinte kommunikáció, a feleség kifogyhatatlan energiája – ő azt szereti, ha az ideje legalább kétszer ki van használva – és a férj kuruc rebellis identitása és a sejtjeit is átható szakmaszeretete tartja nem csak életben, hanem folyamatos mozgásban. Arról, hogy ez miként működik, mi vezérli őket, és hogyan néznek a világra, vendégeim, Bodnár Marianna és Kalina Gábor, a Kalina Kádárműhely tulajdonosai mesélnek.


    40 min
  • #039 Hűvös Ágnes & Orosz Adrián – "Emberi kapcsolatokat építünk"

    Ebben az epizódban a vállalkozási kultúráról esik szó. Ez az elsőre talán általános megközelítés a gyakorlatban azt jelenti, hogy az évek, évtizedek munkájával felépített cég képes-e megtartani munkatársait, jól és hosszú távon kapcsolódni a fejlett piacokhoz, és azt is, megáll-e a saját lábán, ha a tulajdonos már hátrébb lép, és nincs ott annak mindennapjaiban. Mi az a plusz, ami a szakmai sikert fenntarthatóvá, mások számára vonzóvá és követendővé teszi, hol húzódnak azok a mélyrétegek, amelyek alapvetően meghatározzák azt, hogy egy cég nem múló kaland, hanem stabil és viharálló építőköve egy családnak, közösségnek és a társadalomnak. Ezúttal egy olyan cég tulajdonosait hívtuk meg, amely nem csak a magyar gazdaság sűrűjével találkoznak nap mint nap - maguk is megküzdöttek a növekedés, a közösségépítés számtalan kihívásával.

    50 min
  • #038 Füredi Juli – "Lehet mindent, csak nem egyszerre"

    Talán alig van olyan ember, aki ne gondolkodott volna el azon, milyen vezetőnek lenni. A motiváció persze mindenkinél más és más: pénz, hatalom, vagy pusztán az, hogy mi tudjuk a legjobban, hogyan kellene mennie a dolgoknak.  De valójában milyen a jó vezető? Valószínűleg erről is megvannak a magunk szilárdnak hitt meggyőződései, mintái, példaképei. De vajon elegendőek-e ezek ahhoz, hogy tényleg jó döntéseket hozzunk, hatékonyan és munkatársainkat motiválva működjünk. Ebben az epizódban messze nem elméletről, hanem a valóságról, a gyakorlatról lesz szó, hiszen vendégem maga is felső vezető volt három évtizedig, és ahogy erről írt könyvében fogalmaz, látott már mindent. Vezetésről tabuk nélkül – Füredi Juli szervezetpszichológussal.

    48 min
  • #037 Vitézy Péter, Kardos Marcell - Ész és szív stratégiába öntve

    "Akármi történik, az nem opció, hogy otthagyjuk a másikat, hanem megoldjuk a helyzeteket" – mondják a kezdetekről mai vendégeim, Vitézy Péter és Kardos Marcell, a vállalatok működését az általuk kifejlesztett tréningekkel támogató Actionlab alapító tulajdonosai. A több mint egy évtizede elhangzott ígéret és viselkedésminta a sok-sok átélt konfliktus, dilemma ellenére máig érvényes, és része mindennapi működésüknek. "Ha van egy ilyen erős szövetségesed, akkor az nagyon sokat ér, és nem reprodukálható" – mondja Vitézy Péter. 

    A pókerben sikeres döntéskontrollt vállalati működési modellé formáló megközelítést és módszertant persze először magukon próbálták ki. Ennek sikerében is azt tartják a kulcsnak, hogy megállapodtak a saját maguknak épített stratégia maradéktalan és következetes betartásában. Noha tervek nélkül nehéz haladni, leginkább a reflexivitás és az alkalmazkodás magas szintre fejlesztett képessége az, ami igazán jellemzi őket. Egy történet, amelynek kulcsa az átgondoltság és az ebből születő jelenlét, az, ami nekik és másoknak is azt hozza, amit várnak.

    45 min

About dzsungelharc

From the publisher's feed

A Dzsungelharc a radiocafé közép- és kisvállalkozásokkal foglalkozó műsora, a műsorvezető Rétalji Igor. A beszélgetésekben a magyar gazdaság legedzettebb harcosai mondják el, hogyan lehet jól céget…