dzsungelharc

Ebben az epizódban a rendszerváltozással beindult, de mára a megszűnés fenyegetésével szembenézni kényszerülő szakma élete elevenedik meg. Rohánszky Mihály, a Kémfogó Detektív és Információvédelmi Iroda tulajdonosa több évtizedes rendőri és elhárítási munka után lett magándetektív. Persze gondolkodásmódja, mentalitása nem változott meg, csupán a saját maga ura lett, és a vállalkozás egyben azt is jelentette számára, hogy nem engedi el a szakmát. "A mi fajtánk olyan, hogy addig dolgozik, amíg össze nem esik. Nem állunk le, nem tudunk leállni, mert ez a vérünkben van" - mondja a hivatásáról. Persze - s ez már szinte közhely - az élet nagyon más, mint amit a filmekben látunk. De azért egyvalamiben hasonlít a valóság és a mozik világa, ez pedig az igazságtalanság elleni harc. Ez a legbelsőbb motivációja, mert - ahogy Rohánszky Mihály mondja - ha valaki egyszer rendőr volt, az is marad élete végéig. Bár munkája sokkal inkább az élet árnyas oldalához kapcsolja, arra a kérdésre, hogy tud-e hinni a jóban, egyértelmű igen a válasza.

A Dzsungelharcban ezúttal a fenntarthatóság egyik kulcsproblémájáról és ennek egy lehetséges piaci megoldásáról beszélgetünk. Egy olyan projektről, amelyből egyelőre kevés van itthon, de Európában sem tömegével.

"Valami többet akartunk tenni, mint pénzt keresni, mert ez tölt fel energiával, ez motivál" - mondja Percze Rajmond, az Agroloop társtulajdonosa és ügyvezetője. "2030-ra várhatóan nem lesz elegendő fehérjénk – ez az a terület, amiben egy óriási problémát fedeztünk fel" – teszi hozzá.

Hollandiában megismerkedtek a rovarfehérje-előállítással, amely régiónkban még a kezdeteknél tart. "Lapot húztunk 19 és félre azzal, hogy alig néhány hetes ismeretséget követően elindultunk együtt"– mondja Percze Rajmond a cégalapításról, de egyáltalán nem bánták meg. A bizalom és a lendület azóta is tart, az élet hullámzásai, esetleg konfliktusai ellenére, vagy inkább azokkal együtt.

A befektetőikkel is ilyen kapcsolatuk már a kezdetektől – ahogy Percze Rajmond mondja: "itt az emberek győzték meg az embereket arról, hogy ne csak mentőöveket dobáljanak a Földnek, hanem hosszú távon is működő, piacképes alternatívákat építsenek."

Epizódunk vendége aktív részese a hazánkban alig egy évtizede kibontakozott sörforradalomnak. "Elindultunk azon az úton, amin a bor már végigment" - mondja erről Csepregi András, a Fehér Nyúl alapító-társtulajdonosa, aki az informatikáról váltott craftsör készítésre.

A házi sörfőzés közös szenvedélyéből nemcsak barátság született az alapítók között, hanem ebből épült a ma már nemcsak a fogyasztók, hanem a befektetők bizalmát is elnyerő sörfőzde. Figyelő fül, nyílt beszéd - mindez megelőzi és meg is oldja a konfliktusokat, de ami fontosabb, így lesznek egyre jobbak is. A fejlődés nem csak úgy van, ezért tenni kell, többek között azzal, hogy a céges kultúra része a jobbítás. "A legnagyobb hülyeség nem kimondani egy ötletet, mert minden, ami eszébe jut valakinek, az okkal van" - mondja erről Csepregi András. Minden héten van egy kísérleti főzetük: "a tudásszomj, a kísérletezés izgalma inspirál és motivál bennünket, minden héten tudunk olyat alkotni, ami ízében, minőségében megfelel nekünk, ez a kézzelfogható alkotás a Fehér Nyúl igazi mozgatórugója" - teszi hozzá.

Beszélünk a sörfőzés folyamatairól és arról, hogyan alakul ki a kapcsolat az ételekkel. és persze arról is, hogyan csiszolódik össze három ember a barátság megőrzésével az üzlet nagyon is objektív világában.

A Dzsungelharc mostani epizódjában szenvedélyes és kreatív szemüvegkeret-készítőket ismerhettek meg, akik családi vállalkozásként néhány év alatt egy nemzetközileg is értelmezhető márkát építettek fel – meg persze mindazt, ami emögött van. "Szemüvegviselőként ne elégedj meg azzal, amit eléd raknak" – mondja Kis Arnold alapító-tulajdonos. Ezt mondani könnyű, de meg is valósítani... Nos, erről szól mai történetünk. Az alig évtizedes cég olyan anyagokat és technológiát fejlesztett, ami alá is támasztja az idézett mondatot. A rendszerváltozás után újraéledő szemüvegkeret-készítési kultúra megújítása azért korántsem megy simán: a kísérletezés bizony rejteget csapdákat és buktatókat, amiről szintén beszélnek vendégeim, Varga Zsófia és Kis Arnold, a Thinwood társtulajdonosai. "Én alapból eredményorientált ember vagyok, nekem az számít, amit elértünk, nem az, hogy miként. Ha az út nehéz és döcögős, akkor is azt nézem, hol vagyunk, hova jutottunk" – mondja erről Kis Arnold. Meg persze az sem könnyű, hogy családi cégként működnek, hiszen a munka és a problémák nem maradnak az irodában. Ebből a történetből kiderül, hogyan lehet egy kreatív világot létrehozni, meg az is, mi az, ami minden körülmények között összekapcsolja őket, még akkor is, ha úgy alakul az élet, hogy nem akarnak egymás mellé ülni egy moziban.

„Először nagyon szkeptikus voltam, de aztán éreztem, nekem ebben részt kell vennem” – mondja az indulásról mai vendégem, Takács Zoltán, a Bake My Day társtulajdonosa. Munkahelyén zömében megváltozott munkaképességű emberek dolgoznak, akik valamilyen testi vagy lelki sérüléssel élnek. De nem ezen van a hangsúly, hanem azon, hogy ők is képesek arra, amire ép társaik, igaz, egy kicsit másképpen. Ezért mondja Takács Zoltán: "egy klasszikus pékséghez nem hasonlítanám a miénket. Az a kollégám, aki olyan betegségekkel küzd, hogy nem tud végigvinni egy folyamatot, megtalálta azokat a munkafázisokat, amikben szívesen vesz részt, és az egészségügyi állapota is megengedi." Akik ebben a közösségben dolgoznak, és korábban beskatulyázták őket az örökre eltartottak közé, itt csúcsminőségű, a piacon nagyon keresett termékeket hoznak létre. Az, hogy a munka méltóságot ad, számukra nem puszta szlogen, hanem életmentő és életemelő valóság. Mitől működik mindez? "Beletettem, amit tudtam, de nyilván a másik oldalról is kaptam. Így közösen fejlődünk a kollégákkal" – mondja Takács Zoltán. Ilyen egyszerűen, minden nap, sok-sok éve. 

Mai beszélgetőtársaim vállalkozói útjuk elején járnak. A két, húszas éveit éppen megkezdő fiatalember nemcsak azt döntötte el, hogy vállalkozást indít, hanem azt is, olyat, aminek valódi és pozitív hatása van a környezetre. Ez az elhatározás vezette őket oda, hogy olyan megoldással álljanak elő, amivel eddig senki: a világon elsőként építettek dezodor utántöltő automatát, ami már működik is egy áruházláncban. Persze azért nem ment minden zökkenők nélkül: az első, másfél éves munkával megalkotott gépük közel sem tudta azt, amit vártak tőle. Működött ugyan, csak sokkal kisebb dimenzióban, ipari felhasználásban nem lett volna alkalmazható. Ám ahogy a beszélgetésben mondták: "mi nem ezért indultunk, mi fújós dezodorokat akartunk újratölteni, aminek nagyságrendekkel nagyobb a pozitív környezeti hatása." Így a szerényebb és azonnal munkába állítható helyett a hatásában nagyságrendekkel jelentősebb gép kifejlesztéséhez fogtak, noha közel sem tudták még a megoldást, és szinte elölről kellett kezdeni mindent. Réti Andor és Zámbó Gergely története a tudatosság és a fókusztartás meglepőnek látszó, de valójában belőlük fakadó eredményeiről, az alkotás érzelmi hullámvasútjáról és a kitartásról, a célok kompromisszummentes követéséről mesél nekünk, arról az energiáról, ami minden vállalkozás éltetője.

Ez a történet egy étterem fejlődéséről szól, arról, hogyan lehet lépésről lépésre egy gasztronómiai hagyományait sok-sok évtizede szinte elfelejtett városban egy mára Michelin-ajánlást kapott helyet létrehozni. Mindez két - nyugodtan mondhatjuk - határokat nem ismerő, kifogyhatatlan energiájú nő munkájának eredménye, akik saját lábukra akartak állni, és ebben nem tudta megakadályozni őket semmi. Budaházy Csilla és Varga Heni, a miskolci Végállomás Bisztorant tulajdonosai két lábbal a földön állnak, és soha nem adták fel álmaikat. Szó szerint abból főztek, amit az a vidék adni képes, és azokkal az emberekkel, munkatársakkal dolgoztak, akik szintén ott éltek, abban a városban, ahol emberöltők óta híre-hamva sem volt a minőségi gasztronómiának. De - ahogy mondták - kell az adrenalin, és amit elgondoltak, meg is csinálták. Bebizonyították, nem az számít, hol, hová születtél, csak az, elég bátor vagy-e felszabadtani energiáidat és akkor sem ülsz le, ha éppen nem állsz nyerésre.

(A fotót Bátor Laca készítette.)

Ebben az epizódban egy olyan történetet mutatunk meg, amely egy nagymarosi házból, néhány chilipaprika palántából indult. Az akkor még közlekedésmérnökként dolgozó Nagy Gábor sokáig hobbiként működő paprikanevelése és szószkészítése azonban elkezdte hozni az eredményeket: világverseny-győzelmeket, egyre több vásárlót és így persze bevételt. Ez persze dilemmával is járt: kétgyerekes apaként otthagyhatja-e a jól fizető, biztos megélhetést jelentő alkalmazotti létet. A szíve a vállalkozáshoz húzott, amelyet ösztönösen, saját tapasztalatai árán tanult, a növekedés örömével és nem kis nehézségeivel együtt, olyan emberként, aki szinte mindent feladatot maga végez. De mindez ez nem tántorítja el. Ahogy mondja: lehet, hogy többet dolgozom, mint előtte, de mégis a saját életemet irányítom. Egy szenvedélyből kinőtt, ma még családi vállalkozás története következik, amelyben a teljes önállóság nemcsak felszabadító érzés, hanem dilemmák forrása is.

Ezúttal egy 1990-ben alapított cég tulajdonosaival beszélgettem, akiknek gondolkodása és mindennapi működése klasszikus példája az adódó lehetőségek, a piaci rés felismerésének és betöltésének, valamint a kitartó, lépésről-lépésre építkezésnek. Tóth Zoltán a ma már 600 főt foglalkoztató WHC alapítója, Berta Péter pedig az egyik későbbi, ám immár egy évtizednél is több ideje tulajdonosa. A terület, ahol dolgoznak, megtanította őket arra, hogyan lehet úgy foglalkoztatni embereket, hogy ne csak szavakban és díjakban érezzék, a legjobb munkahelyen vannak, hanem ez legyen mindennapos tapasztalatuk. A beszélgetésből az is kiderül, mit lehet és érdemes tenni akkor, ha egy válság harmadolja a cég bevételeit, mit jelent egy nagy külföldi, ugyancsak a HR területén működő cég megvásárlása, mitől válik hasznossá a digitalizáció és ehhez miért kell megküzdeni a szokásokkal cégen belül és a nagy változásokat a hosszú távú működés és elfogadás érdekében inkább „eladni” érdemes a munkatársaknak, mint áterőszakolni a szervezeten. Egy, méretében ugyan nem, de szellemében családi cég története következik, olyané, amelyet tényleg így élnek meg mindazok, akik részesei.

Vendégem kibervédelmi szakértő, aki már több mint két évtizede foglalkozik ezzel a területtel. Harold Teasdale, az XS Matrix ügyvezetője sok évig vezette a világ egyik legnagyobb kiberbiztonsági vállalatának Közép-Európával foglalkozó részlegét, s mikor már úgy érezte, nem jönnek az új kihívások, saját vállalkozásba fogott társaival egy olyan területen, amely most kezd igazán előtérbe kerülni, mivel a bűnözők felismerték, sokkal egyszerűbb az embereken keresztül megtámadni egy rendszert, mivel a technikai védelmet ma már nagyon nehéz áttörni.  

Beszélgetünk arról, mi az oka annak, hogy ma már egyre több kibertámadás éri a kis- és középvállalatokat, miért okoz komoly dilemmát egy nagy tőkebefektetés elfogadása, meg arról, hány percük van egy befektető figyelmének felkeltésére.

Egy, a nemzetközi piacoknak most nekivágó magyar startup története következik, amely valójában a reformkorban, a Lánchíd építésével és a Pest-Budára érkezett angol mérnökcsapattal kezdődik. Harold Teasdale, a XS Matrix ügyvezetője.