dzsungelharc

"Teljesen mindegy, hogy milyen utakon, de juss el a célodhoz" – mondja a vállalkozásról és a vállalkozói gondolkodásról Dr. Dura Mónika, a Mindwell Pszichológiai Központ alapító tulajdonosa, akit a legjobban az új szituációk megoldása, az alkalmazkodás inspirál.

Bizonyítékként szolgál erre eddigi szakmai útja: az adóhivatal egy szakterületének irányítását követően egy addig számára teljesen új területen, az IT szektorban lett sikeres vezető, majd egy nem várt találkozás után az AGNESKOVACS márkát juttatta a korábbinál jóval magasabb pozícióba. Eközben – rá nagyon is jellemző elnevezéssel – megindította a Célirányos karitatív kezdeményezést, amelyben az adományozó és az adományozott átláthatóan és felesleges kanyarok nélkül találkozhat.

"Ahhoz, hogy vezetőként jó döntéseket hozz, nyitottnak kell lenned más megközelítésekre is, mert nem az a fontos, hogy az egód győzedelmeskedjen, és neked legyen igazad" – mondja szemléletéről. De akárhonnan is közelítünk, életének, munkájának lényege a jelenlét, az, hogy teljes mértékben képes átadni magát és koncentrálni arra, amit éppen csinál.

"Soha nem késő, hogy azzá válj, aki lehettél volna" – vendégem ezzel a George Eliot-idézettel zárja hamarosan megjelenő könyvét. László Móni közel húsz éve foglalkozik személyes márkaépítéssel, és abban ad tanácsokat embereknek, miként mutathatják meg tehetségüket, szakmai tudásukat annak érdekében, hogy karrierjükben előrébb léphessenek. Nem csak tévhitoszlatásról beszélgetünk – a személyes márkaépítés nem az öneladásról szól –, hanem arról is, hogy a személyiségjegyek (például az introvertáltság) nem akadályai a személyes márkaépítésnek. De tapasztalatai szerint a helyzet – legalábbis itt, Kelet-Európa tájain – sokszor nem egyszerű, mert miközben szeretnénk sikeresek lenni, tartunk is tőle. Kutatásai ugyanis azt mutatták, hogy azok, akik intenzíven építették személyes márkájukat, saját bevallásuk szerint nem teszik ezt. Társadalmi méretekben is jellemző hozzáállásuk azt a közvélekedést rejti, hogy a sikeres emberek másokon átgázolva, tisztességtelenül jutottak a csúcsra. Ez nem kevés belső konfliktust okoz, ezért valójában titokban szeretnének világhírűek lenni, mert bevallani, hogy személyes márkát építenek, sokszor kínosabb, mint pszichológushoz járni.

Persze beszélgetünk vendégem saját karrierjéről is, a zsákutcákról és a kudarcokról, a kiút felleléséről, és arról, miért éppen vállalkozásba kezdett ahhoz, hogy ezzel a területtel foglalkozzon.

A mesterséges intellingenciát ma leginkább fenyegetésként (munkahelyek megszüntetése, szakmák eltűnése, a gépek uralma) - látjuk a közbeszédben. De ebben a szinte már követhetetlenül gyorsan változó világban, a globális turbulencia idején a fennmaradás, a fejlődés kulcsa mégiscsak az ember, persze nem csak a cégek életében, de a kérdés talán itt vetődik fel a legélesebben.

A Dzsungelharc vendége, Szirtes Hajnalka szervezetpszichológus éppen a mesterséges intelligenciát használja arra, hogy a cégek életéből ne tűnjön el, sőt növekedjen az emberség. Az általa kifejlesztett, évtizedes szakmai tapasztalatait felhasználó szoftver az eddig vezetői kiváltságnak számító, a személyes és szakmai fejlődést támogató coachingot teszi elérhetővé a cég minden munkatársa számára. Mert ahogy mondja, a pszichológiailag biztonságos környezetben tud igazán kibontakozni az együttműködés, az innováció, a kezdeményezőkészség, és ez edzi valóban ellenállóvá, hatékonnyá, versenyképessé a cégeket. 

Persze arról is beszélünk, hogy ő maga hogyan éli meg és kezeli a turbulenciákat saját vállalkozásában, amikor a helyzet nem éppen úgy alakul, ahogyan előre eltervezte, és arról is, mi a legfontosabb, amire figyelni kell az új, váratlan körülmények felbukkanásakor.

"Mintha minden, amit eddig csináltam, ide vezetett volna" – mondja Rétalji Igor vendége, Tkacsik Márta. Elméleti matematikusnak tanult, és ez a határokat feszegető gondolkodásra ösztönözte. Rögtön egy olyan problémával kezdett foglalkozni, amelynek megoldása akkor szinte lehetetlennek tűnt, és ez, ahogy fogalmaz, "ad némi alázatot a világgal szemben". Ám elszántsága cseppet sem csökkent, és amikor első munkahelyén találkozott az akkor még csak a kezdeteknél tartó világhálózatokkal, rögtön ráérzett, hogy ez neki való dolog: a hálózatok, a kommunikáció, a dolgok, jelenségek összekapcsolása. Így a következő évtizedekben az elektronikus piacterekkel, komplex vállalati informatikai infrastruktúrákkal foglalkozott. Egy idő után azonban rájött, valami nem jó: az ő világukban mindent saját maguk határoznak meg, és ebből elkezdett hiányozni a valóság, az élet.

Életének egy nehéz fordulata azonban újra előhozta tudós énjét, és a saját problémájára talált válasz arra ösztönözte, hogy mások számára is hozzáférhetővé tegye a megoldást – ebből született a Patikakert. A teljesen vegyszermentes, ásás nélküli, regeneratív gazdaságban feketebogyós gyümölcsöket termesztenek munkatársaival, amelyeket kézzel szednek le, mivel a gépi szedés éppen a gyümölcsök lényegét öli meg. Ültetvénye az ember és a természet szimbiózisa, ahol a fenntarthatóság azt jelenti, hogy a növekedés nem közgazdasági, hanem az élőlények sokféleségében van. "Ez nem cél-, hanem értékracionális világ" – vallja erről Tkacsik Márta, aki a természetben naponta megtapasztalt együttműködést szeretné kiteljesíteni a saját vállalkozásában.

(Fotó: Rákossy Péter)

A mai epizódban a szabadságról beszélgetünk, bár nem így kimondva és aláhúzva, hanem a szavak mögött meghúzódó felszabadultsággal és hitelességgel. Egy fiatal házaspár hazatérésének és vállalkozásindításának történetével ismerkedhetünk meg, népmesei fordulatokkal, s őket hallgatva úgy tűnik, van, amit csak itthon lehet megcsinálni. Az, hogy ennek mi az oka, kiderül a beszélgetésből, ahogy az is, miért éppen a nálunk igen ritka ásás nélküli módszerrel fogtak bele a zöldségtermesztésbe, vegyszermentesen, az élővilág folyamataira és erejére támaszkodva. De nem csak a kertészetük, ők is természetes, a kapcsolatokra figyelő emberek, nem véletlen, hogy ragaszkodnak ahhoz, hogy saját maguk adják át vevőiknek a megtermelt zöldségeket. Így bontakozik ki a két ember kapcsolatából indult, mára azonban több ezer ember kapcsolatává terebélyesedett jászsági zöldségkert története.

Kis zenei kiadó – ők azt mondják magukról, menedzsment – minőségi zenekarokkal, akik nem a mainstreamet követik - ők a Dzsungelharc mai adásának vendégei. Munkájuk és kapcsolatuk ezért is rendhagyó zenekaraikkal, sokkal inkább együttműködés, partnerség, mint a klasszikus értelemben vett "menedzselés": nem akarják megmondani, mit játsszanak, inkább lehetőséget adnak és keresnek számukra. "A zene betölti az életünket, ez köt össze minket a zenészeinkkel, mert azt látom a szemükben, hogy nekik is ez a legfontosabb" - mondja erről Sándor Dániel társalapító. "Nem egy terméket akarok rásózni valakire, hanem értéket adok, nyugodtan, szívből tudom mondani, ez olyan dolog, amiben én is hiszek, és neked is jobb lesz tőle" – teszi hozzá ehhez Chikán Eszter, a másik társalapító, amikor a saját motivációjáról beszél. Talán banálisnak hangzik, de a Launching Gagarin története a valóságban mutatja meg: a személyes kapcsolat minősége az, ami értéket teremt, és ezt hosszú távon fenn is tudja tartani ebben az igen sok bizonytalansággal és még nagyobb versennyel teli szakmában.

Az ételpazarlás a fejlett államokban sajnos mindennapi probléma: csak az Európai Unió tagországaiban évente közel 90 millió tonna ételhulladék keletkezik. Ennek megtermelése, majd szemétté válása utáni ártalmatlanítása pedig 170 millió tonna szén-dioxid kibocsátásával jár.

Négy magyar fiatalember arra vállalkozott, hogy ők bizony tesznek valamit ez ellen, mégpedig piaci alapon. Így jött létre a Munch, aminek lényege, hogy egy általuk fejlesztett ételrandi-applikáció segítségével egymásra talál a fogyasztó, aki kedvezménnyel juthat jó minőségű élelmiszerhez és a kereskedők, étteremtulajdonosok, akik meg nem kényszerülnek kidobni azt, amit nem tudtak eladni aznap.

Némi izgalmas csavar a dologban, hogy a fogyasztó nem tudja pontosan előre, mit fog majd kapni a "munch-ban", azaz az általa aznapra lekötött csomagban, de ahogy Pethes Ambrus, a Munch egyik kulcsembere mondja, ez adja a felfedezés örömét, az új dolgok kipróbálásának lehetőségét.

És a dolog működik: social media oldalukat több tízezren ezren követik, több száz üzleti partnerük van már, éttermek, élelmiszer-forgalmazók, kávéházak, pékségek országszerte, sőt Csehországban is elindultak.

Ebben az epizódban erről beszélgetünk vendégemmel, no meg arról, szeret-e enni és mit, milyen az, amikor a céges kultúrában nincs hibáztatás, és hogyan lehet úrrá lenni a gyors növekedés okozta problémákon.

Mai történetünk a magasságok és mélységek megéléséről, a türelmetlen alkotó energiáról és a kreatív szünetről szól. 

Vendégem, Perényi András sikeres története a Webshippy-vel azonban nem diadalmenettel, hanem éppen fordítva, egy hosszú ideig tartó mélypontról indult, melynek során szinte minden veszni látszott: egzisztencia, emberi kapcsolatok, szakmai elismerés, önbizalom. A hosszú, évekig tartó, idegen földrészeken töltött magány azonban a kiutat is megmutatta: itt ismerte fel, mi számít valójában, és azt is, ki is ő, mit is akar valójában.

"Korábban mindig azt kaptam meg, hogy türelmetlen és lobbanékony vagyok, de valójában ez vitt előre. Nem fogadtam el, hogy nem lehet, vagy drága megcsinálni valamit, mert minden megtanulható" – szögezi le magáról Perényi András. Ez az energia tartotta lendületben, miközben kifejleszttették azt a rendszert – fulfillment szolgáltatásukat –, amiben mostanra piacvezetők lettek itthon.

Budapestnek sok rejtett kincse van, de szerintem arra kevesen gondolnak, hogy egy Lónyai utcai pincében vagy a Gogol utcában friss, élő fűszernövényeket, ehető virágokat, leveles zöldeket és zöldségeket termesztenek. Néhány egyetemista úgy gondolta, mindez megvalósítható, és belevágott, töretlen lelkesedésüket mára már egy csapat is követi. 

Kiindulópontjuk és motivációjuk az, hogy érdemben tegyenek a biztonságos és fenntartható élelmiszertermelésért, ezért fogtak bele az indoor farmingba, amely beltéri, a legapróbb részletekig szabályozott körülmények közötti növénytermesztést jelent.

"Mi megadtuk magunknak az engedélyt, hogy felelősséget vállaljunk egy misszióért" - mondják, "ha pedig felelősséget vállal az ember, akkor hatása is lehet rá" - teszik hozzá.

Persze azt is tudják, egy fecske nem csinál nyarat, és a fő kérdés az, hogy ezzel a növekvő komplexitású problémával egyenlő arányban nő-e a megoldással foglalkozó emberek száma, mert ha elég sokan lesznek, a megoldás is megszületik.

Ők mindenesetre azon vannak, hogy ne csak nekik legyen hasznuk, hanem az általuk felépített rendszernek is egyre több alkalmazója legyen.

(Fotó: Jágity Fanni)

Ebben az epizódban egy világújdonságot kifejlesztő vállalkozásról beszélgetünk vendégeimmel. Elsőre talán nem nyilvánvaló, de a nehézségek zöme éppen ebből fakad.  

Járatlan úton haladni ugyanis sohasem könnyű, és főleg nem kockázatmentes, hiszen bármikor felbukkanhat egy váratlan, nemritkán leküzdhetetlennek tűnő akadály. A merőben szokatlannak, mondhatjuk, forradalminak számító technológia bevezetése sokszor ütközik a kétségek és hitetlenség falába, nem beszélve arról, hogy mindezt egy ismeretlen, kis magyar cég ajánlja. De a befektetők meggyőzése sem sétagalopp, éppen a radikálisan új megközelítés és technológia miatt. Ez a történet nem csak a repülés olthatatlan szeretetéről, hanem a mindennapok néha bizony elriasztó nehézségeinek legyőzéséről, az elszántságról és a kihagyás nélküli fókusztartásról is beszél, olyan fiatalemberekről, akik elhatározták, valódi hatást érnek el egy az életünket alapvetően érintő iparágban.