
Sign up to save your podcasts
Or


A nyári vendégszereplések után újra elindult az élet a marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínházban. Az új évadban több újdonsággal is készül a társulat: bevezetik a gyerekeknek szóló Ariel hűségkártyát, októberben bemutatják a Prémszakáll és Torzonborz című előadást, tavasszal pedig Lázár Ervin klasszikusa, A Négyszögletű Kerek Erdő is színpadra kerül. Az új bemutatókról, a társulat terveiről és az évad különlegességeiről Szabó Dánielt, az Ariel igazgatóját kérdeztük.
Október 10-én ősbemutatóra készül a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata. Székely Csaba CS.E.H.O.V. című darabját Bodó Viktor rendezésében láthatja a közönség. Szidi mai vendégei Kiliti Krisztián, a színház művészeti titkára és az előadás rendezőasszisztense, valamint Varga Balázs színművész voltak. A beszélgetésből kiderül, hogyan alakult a szövegkönyv, milyen volt a próbafolyamat és arról is szó esik, hogyan nyúlt a társulat a bántalmazás érzékeny témaköréhez.
Szeptember 29-én ünnepeljük a kávé világnapját, ami jó alkalom arra, hogy egy kicsit más szemmel nézzünk arra az italra, amellyel sokunk számára elindul a nap. Az ősz ízei, különleges kávék, otthoni kísérletezés és persze a helyi, erdélyi illetve marosvásárhelyi kávékultúra is szóba került Zsigmond Istvánnal, az 112 Coffee társtulajdonosával.
Szeptember 30-án, Benedek Elek születésének évfordulóján ünnepeljük a magyar népmese napját, amelynek alkalmából idén is különleges programokkal várják az érdeklődőket a kisbaconi Benedek Elek Emlékházban. A jeles napról, a készülő eseményekről és Benedek Elek örökségéről Bíró Borókát, az emlékház kulturális menedzserét, Benedek Elek ükunokáját kérdezte Huni a Naplopóban.
Egy családban vagy párkapcsolatban néha elég egy félreértett mondat ahhoz, hogy konfliktus alakuljon ki. Az idei KULTFeszt a mindannyiunkat érintő helyzetekre, a kommunikációra, a kapcsolatainkra és a konfliktuskezelésre irányítja a figyelmet. Október 10-én a marosvásárhelyi Kultúrpalotában könyvbemutatók, beszélgetések, pszichológiai előadás, bűvészprodukció és audiovizuális koncert is várja az érdeklődőket.
A KULTFeszt idei témáiról, programjairól és a fesztivál küldetéséről dr. Kádár Annamáriával és Bota Trombitás Melindával beszélgettünk a Rádióaktívban.
A DiscoverEU programnak köszönhetően évről évre egyre több 18 éves fiatal fedezheti fel Európát vonattal, új kultúrákat ismerhet meg, és életre szóló élményekkel gazdagodhat. De hogyan lehet jelentkezni, kik számára elérhető a program, és milyen tapasztalatokat szerezhetnek a résztvevők egy ilyen utazás során?
A DiscoverEU lehetőségeiről, a pályázás menetéről és a fiatalokra váró élményekről Nagy Blanka-Beátával, a Transylvanian Youth Center projektmenedzserével beszélgettünk a Naplopóban.
Szeptember 8-án, az olvasás nemzetközi napján tizenharmadik alkalommal hirdették meg a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár népszerű olvasójátékát. A november 12. és 15. között zajló 32. könyvvásárhoz kapcsolódó vetélkedő idén is kortárs magyar ifjúsági és gyerekkönyvekkel, játékos feladatokkal és közös élményekkel várja a diákokat a negyedikesektől egészen az érettségizőkig. A háromfős csapatok nemcsak versenyeznek, hanem a játék végén személyesen is találkozhatnak a kiválasztott könyvek szerzőivel. Az olvasójátékról, az idei kötetekről és a kihívásokról Makkai Kinga gyerekprogram- felelőssel, a vetélkedő ötletgazdájával beszélgettünk a Naplopóban.
Mitől lesz igazán érdekes egy matematika-, fizika-, kémia- vagy biológiaóra? Hogyan lehet a diákokhoz közelebb hozni a természettudományokat, és milyen módszerek működnek a gyakorlatban? Ezekre a kérdésekre is keresi a választ a Termosz, vagyis a Természettudományok Oktatásmódszertani Szemléje, amelyet október 24-én rendeznek meg Marosvásárhelyen.
A konferenciáról, a gyakorlati műhelyekről és arról, hogyan lehet még érdekesebbé tenni a természettudomány órákat, Joó Borbálával, a rendezvény megálmodójával beszélgettünk a Rádióaktívban.
Ebben a színházi évadban is folytatjuk a Reggeli felvonás című állandó színházi rovatunkat a Tompa Miklós Társulattal közösen. Ma Berekméri Katalin művészeti igazgató és Kacsó-Kölcze Kata arculat, marketing és PR felelős volt Szidi vendége: kibeszéltük a friss fesztiválos díjesőt, a színház vadonatúj, felfrissült arculatát és persze a 2026/27-es évad várható előadásait. Emellett szóba kerültek a bérletek, a MASZÍN-csatlakozás és a BUKFESZT, sőt még az is kiderült, hogyan csinálnak öltözői krimit és színházi szabadulószobát a Magyar Dráma Napjából.
Elkezdődött az új tanév, ezzel együtt pedig egy régi kérdés is veltevődik: hogyan lehet a gyerekeket hónapokon át motiválni, és hogyan működhet jól együtt a diák, szülő, pedagógus háromszög? Az élményalapú oktatástól a PISA-eredményeken át egészen a mesterséges intelligenciáig sok aktuális kérdést érintettünk Körtesi Sándorral, a marosvásárhelyi 7-es számú általános iskola igazgatójával a Naplopóban.
From the publisher's feed