WMN POPFILTER

„Fejben a világ legjobb séfe vagyok, csak aztán azt meg kell tudni csinálni” – Sárközi Ákos a Popfilterben


Listen Later

Olyan váratlanul érte a Michelin-csillag híre, hogy azt hitte, Jókuti András csak a bolondját járatja vele. Ma már ő Magyarország egyik legismertebb séfe – akiben azonban a sznobizmus legkisebb nyoma sincs meg. Hamarosan megjelenő önéletrajzi és szakácskönyvében leírja, hogy mennyit köszönhet az üzemi konyhának, a Popfilterben pedig elmeséli azt is, micsoda iszonyatos stressz volt számára, amikor Portugáliába került. Csepelyi Adriennel beszélgettek fényképészetről és festészetről (meg arról, mi közük ezeknek például a Borkonyha vagy a Textúra fogásaihoz), tévézésről és tetoválásokról, arról, hogy esett, hogy nem tudott asztalt adni Angelina Jolie-nak és Brad Pittnek, de arról is, hogy lehet, hogy ha úgy adódik, egyedi menüt kap nála a vendég. Élvezet nem csak a főztjét enni, de hallgatni is, ahogyan beszél: pontosan, precízen fogalmaz, nem beszél mellé, és közben végtelen szeretettel beszél azokról, akik fontosak neki. Vallja, hogy az igazi vendéglátás nem lenéző, hanem befogadó. Mi pedig valljuk, hogy a Popfilter történetének egyik legpörgősebb, legizgalmasabb beszélgetése volt ez. A mai epizódban tehát: Sárközi Ákos Michelin-csillagos séf. Popfilter – Szűrjük a zajt!
...more
View all episodesView all episodes
Download on the App Store

WMN POPFILTERBy WMN Média Kft., WMN.HU

  • 5
  • 5
  • 5
  • 5
  • 5

5

1 ratings


More shows like WMN POPFILTER

View all
HVG podcastok by HVG

HVG podcastok

13 Listeners

Az Utazási Podcast by Mátai András

Az Utazási Podcast

8 Listeners

HetiVálasz by Válasz Online

HetiVálasz

8 Listeners

Partizán by Partizán média

Partizán

21 Listeners

Hihetetlen Történelem Podcast by hihetetlentortenelem

Hihetetlen Történelem Podcast

15 Listeners

Qubit Podcast by QUBIT.HU

Qubit Podcast

4 Listeners

444 by 444

444

21 Listeners

Márkó és Barna Síkideg by Index.hu

Márkó és Barna Síkideg

6 Listeners

Friderikusz Podcast by Friderikusz Sándor

Friderikusz Podcast

59 Listeners

Háromharmad - 24.hu by 24.hu

Háromharmad - 24.hu

3 Listeners

Mindenségit! by Varga T. Róbert & Pázmándi Gergely

Mindenségit!

2 Listeners

Partizán Podcast by Partizán Podcast

Partizán Podcast

0 Listeners

ITT ÉS AKKOR by Betone.hu

ITT ÉS AKKOR

2 Listeners

KAPod by Kovacs Andras Peter

KAPod

2 Listeners

Hatalmas arcok by Betone.hu

Hatalmas arcok

1 Listeners