Felkelő

Felkelő

By Kossuth Rádió PodcastNews
Download on the App Store

Felkelő episodes

  • Magyar Pétert hallgatná meg a kegyelmi bizottságban Novák Előd

    Szembesítene, többször és többeket is berendelne a Kegyelmi Botrány Felelőseit Feltáró Vizsgálóbizottság elé Novák Előd, a testület és pártja alelnöke. A Mi Hazánk frakcióvezető-helyettese Orbán Viktor meghallgatására viszont nemet mondott a legutóbbi ülésen, így többségbe kerültek a volt miniszterelnök behívását elutasító képviselők. A párt közben belső vizsgálatot folytat Szabó Attila, vecsési önkormányzati képviselője ügyében, aki Szálasi Ferencnek tulajdonított mondattal zárta egy általános iskolai beszédét.

    11 min
  • Egy hetet adtak a Balaton helyzetének rendezésére

    Eddig vártak, most 5 plusz 30 civil szervezet állt össze a Balaton értékeinek, természeti kincseinek megmentéséért. Egy több tízmilliárd forintos védelmi alap létrehozását, a nagyobb beruházások leállítását, a szabályozás átgondolását kérik. A kormánynak egy hetet adtak a válaszra. Mikor lennének elégedettek, van-e még visszaút, mekkora a tó „öngyógyítási” képessége – erről is beszélt a Felkelőben az SOS Balaton egyik alapítója, Éger Ákos, a Magyar Természetvédők Szövetségének ügyvezető elnöke.

    9 min
  • Turi Attila: Az MMA nem pártpolitikai vagy ideológiai alapon működik

    Újabb három évre választották meg Turi Attilát a MagyarMűvészeti Akadémia elnökének, miközben az intézmény jövője körül egyre élesebb vita zajlik. A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia az MMA közhatalmi szerepének megszüntetését követeli, és más művészeti szervezetek isátalakítanák a kultúratámogatási rendszert. A tét nem kicsi: az MMA idei költségvetése csaknem 14 milliárd forint, és továbbra is fontos szerepe van az állami kulturális támogatások elosztásában. Milyen felelőssége van az akadémiának az elmúlt évek kultúrpolitikájában, és miért maradt meg a szerepe a kormányváltás után is? Turi Attila, az MMA újraválasztott elnöke.

    14 min
  • 21 milliárd forint közpénzt követel vissza az állam a sportszervezetektől

    Több mint 21 milliárd forint tao-támogatást követelnekvissza sportszervezetektől szabálytalan elszámolások miatt, ebből több mint 7 milliárd forint behajtása már sikertelenül zárult – közölte a sportállamtitkárság. Közben tovább vizsgálják a Ferencváros 25 milliárdos Fradiváros-beruházását, az ügy miatt pedig már az államtitkár futballista fiát is támadás érte a szurkolók részéről. A kormány emellett átalakítaná a sportfinanszírozást, felülvizsgálja a korábbi világversenyek költségeit, és kizárná a politikusokat a nagyobb sportegyesületek vezetéséből. Hol tartanak a vizsgálatok, és mi változik ténylegesen a magyar sportban? Kálnoki-Kiss Attila sportért felelős államtitkár.

    5 min
  • Nyilvános a bicskei gyermekotthon múltját feltáró jelentés

    Jeleztek a gyerekek, jeleztek a dolgozók, volt rendőrségieljárás és számos ellenőrzés is – a bicskei gyermekotthon igazgatója mégis hosszú éveken át bántalmazhatta a rábízott gyerekeket. A később elítélt igazgató közben kitüntetéseket kapott, az ellenőrzések pedig rendre mindent rendben találtak. Most nyilvánosságra került az átfogó bicskei jelentés, amely azt vizsgálja, hogyan hagyta cserben a gyermekvédelmi rendszer és az állam az áldozatokat. De lesz-e valódi felelősségre vonás, és mi változik ezután? Ezekrea kérdésekre Gyurkó Szilvia államtitkár válaszolt

    26 min
  • Át kell alakítani a LEADER pályázat rendszerét, ha egyáltalán lehet

    Nagy István korábbi agrárminiszter a jelenlegi kormányon kéri számon a LEADER program kifizetéseit. A volt tárcavezető adatokat és a helyzet tisztázását kéri. Pedig a helyzet nagyon egyértelmű – válaszolt a Felkelőben Szabó Tibor az országgyűlés Vidék- és Településfejlesztési Bizottság elnöke. A Tisza párt országgyűlési képviselője szerint éppen Nagy István és tárcája „okozta ezt a hatalmas felfordulást”, amin most próbálnak úrrá lenni.

    10 min
  • Bizottsági tervek: csatlakozás után átmeneti időszak

    Uniós bővítés kicsit másként – az Európai Bizottság elképzelése szerint akár 15 évig is speciális státuszba kerülnének a frissen felvett tagok, hogy a belpolitikai turbulenciák ne befolyásolják negatívan a közösség működését. Balázs Péter korábbi uniós biztos, egykori külügyminiszter, a CEU professzora szerint a nagy reformokhoz viszonylagos nyugalomra lenne szükség a kontinensen, ilyen pedig legutóbb a kétezres évek elején volt.

    13 min
  • Elszámoltatás és a jogállami keretek

    A jogállami keretekre figyelmeztet a Magyar Helsinki Bizottság azután, hogy több egykori állami vezetőt, közéleti személyiséget is bilincsben, vezetőszáron vittek kihallgatásra, vagy éppen bíróságra a hatóságok. A jelenség nem újkeletű, bő másfél évtizeddel ezelőtt is láttunk hasonló jeleneteket. Mikor és milyen kényszerintézkedések szükségesek és arányosak? Kinek a feladata és hatásköre dönteni például a bilincs alkalmazásáról, ha az érintett gyanúsított már őrizetben van? Erről is beszélt a Felkelőben Kádár András Kristóf, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke.

    10 min
  • A balettművészi pálya rövid életpálya

    Az Operaházban július óta minisztériumi átvilágítás zajlik, most pedig etikai vizsgálatot is javasoltak a balettegyüttes működése miatt. A vizsgálatot kezdeményező Táncművészeti Bizottság többek között Ókovács Szilveszter nyilvános kijelentéseit és a balettművészek munkakörülményeit vizsgálná. A főigazgató állítása szerint együttműködik az átvilágítással. Mit tud eddig a vizsgálatról, és hogyan látja a balett körül kialakult konfliktust?

    17 min
  • Francis Halzen belga–amerikai tudós kapta a 2026-os fizikai Nobel-díjat

    Francis Halzen belga–amerikai tudós kapta a 2026-os fizikai Nobel-díjat az IceCube neutrínó-obszervatórium létrehozásáért. Ez a különleges műszer a Déli-sark jege alatt kutatja a világegyetem legnehezebben észlelhető részecskéit, a neutrínókat, és segítségével sikerült először nagy energiájú, kozmikus eredetű neutrínókat azonosítani. A felfedezésnek magyar vonatkozása is van. Vendégünk Kun Emma csillagász-kutató.

    12 min

About Felkelő

From the publisher's feed

A Kossuth Rádió reggeli hírműsora hattól kilencig.