
Sign up to save your podcasts
Or


A beszélgetés röviden érinti a nagy történelmi
Hogyan is működik jelenleg ez az intézmény? Milyen kihívásokkal néz szembe? Mivel foglalkozik a BÁV Akadémia? stb. Válaszol: Majtényi Kálmán, BÁV Art Igazgatótanácsi tag.
Hullanak a színes falevelek a fákról, visszavonhatatlanul
"Ártatlanok" címmel felolvasó-színházi est készült a "Levelek a Kner család életéből 1938-1949" című leveleskönyv alapján…
A darabnak három főszereplője volt. Egy korábbi interjúban Hegedűs D Gézával, és Hirtling Istvánnal
Mai vendégem FORÓ LEVENTE, aki egy érdekes vállalkozásba kezdett 2017-ben. Mosodát üzemeltet Lágymányoson. A legkorszerűbb mosó- és száritógépekkel áll megrendelői rendelkezésére. Nem csak mosást, de szárítást, hajtogatást és még vasalást is vállalnak. Jelszavuk: Hozd és vidd!
Vajon sikerült a Budatétényi Polgári Körnek elérni a kitűzött célját? Milyen ma a Polgári Kör élete, milyen élményekkel gazdagodhatnak a tagok? A civil szervezet elnöke, TÓTH MELINDA, aki nagy lelkesedéssel szervezi a közösséget, mutatja be az egyesület életét és beszél a tervekről is.
A felvétel Tiszaalpáron történt, a "Reménysugár hangjai" elnevezésű jótékonysági esten, amelynek bevételét 3 család gyermekeinek támogatására fordítják. Mindhárom családban a fiatal családfővel történt tragédia. A megjelent művészek műsorukkal járultak hozzá az adományozáshoz. KEREKES ANDRÁSSAL, a rendezvény szervezőjével, Áment Zsóka beszélgetett.
A család nagyon fontos szerepet tölt be a gyermekek életében. Erősen meghatározza majd későbbi életét az, hogy milyen mintát kap gyermekkorában, milyen hatások érik élete korai szakaszában. Sikerül-e feldolgozni a gyermekkori abúzusokat és egészséges felnőttként lehet
Amikor a kíváncsiság és a szerencse jó helyen találkozik… A történet régebben kezdődött, a beszélgetés se napjainkban történt… Az viszont állandó, hogy a mai napig az akkor megkezdett úton jár. Hogy mégis miért idézem fel? Mert beszélgetőtársam Kovács László
Budapesten, Budafokon (22. ker.) 2016-ban alapította meg, az első és egyetlen magyar Tea Akadémiát Olekszik Dorottya teaszakértő. Az intézmény teret ad az oktatásnak, de itt a kiváló minőségű teákat - szakértői
From the publisher's feed