JelenHetilap

JelenHetilap

By JelenHetilapNews
Download on the App Store

JelenHetilap episodes

  • Ne szóljatok bele, de adjátok ide a pénzt
    Mivel a magyar kormány folyamatosan támadja az Európai Unió intézményeit és számos uniós tagállammal is vitában áll, időről-időre érdemes megvizsgálni, hogyan hat ez a magyar lakosság EU-hoz való viszonyulására. Bíró-Nagy András politológus szerint továbbra is elsöprő, legalább kétharmados az uniós tagság hazai támogatottsága, de azért elsősorban a Fidesz-szavazók körében egyre inkább kitapintható az euroszkeptikus álláspont erősödése. A beszélgetésből az is kiderül, hogy a közép-európai országok sokkal inkább az EU gazdasági előnyei iránt érdeklődnek, a demokrácia és a jogállam inkább a nyugati és északi országok értéklistájának élén szerepel, ahogyan a klímaválság és az arra adott közös válaszok is e tagállamokban váltanak ki komoly érdeklődést. A magyar lakosság sok területen ragaszkodik a nemzetállami jogkörökhöz, de a közös döntések hatékonyságát nehéz lenne másképpen kipróbálni, mint a gyakorlatban a határokon átnyúló problémák esetében. A kormány azt akarja, hogy senki ne szóljon bele a demokratikus intézményrendszer lerombolásába és az uniós pénzek klientúrához folyatásába, a forrásokhoz azonban ragaszkodik.
    51 min
  • Varga Dániel: Most elégedett vagyok
    "Azt is imádom, mikor egy győztes góllal, nyolc másodperccel a meccs vége előtt, a Fradi ellen bejutunk a döntőbe. De az az út, ahogy eljutottunk idáig, az a lényeg. Hogy mikor leszek jó edző, nem tudom, de most elégedett vagyok." - valahogy így van most Varga Dániel, a férfi vízilabda válogatott korábbi sztárja, az olimpiai és világbajnok, aki öccsével Varga Dénessel együtt sikert sikerre halmozott játékosként, most pedig, mint mondja edzőként szeretne a legjobb lenni. De, hogy emlékszik a kezdetekre és mit kapott a vízilabdától? Van-e benne hiányérzet az élsport miatt elszalasztott lehetőségek után és milyen volt számára a testévérével együtt elérni a legnagyobb sikereket? A Jelen podcast legújabb adásában Kormos Lili kérdezte Varga Dánielt.
    56 min
  • Már tudom élvezni a szakmámat
    Az édesanyjához fűződő kapcsolatáról, a saját anyaságáról, új tervekről és arról, hogy tévút azt hinni, hogy a közös alkotás egyúttal párterápia is. Török Illyés Orsolyát Kormos Lili kérdezte a Jelen podcastjában.
    1 hr 1 min
  • A cselekvés hiánya lenne igazán drága
    Július közepén mutatta be Ursula von der Leyen, több szakterület európia biztosának társaságában azt a klímaügyi javaslatcsomagot, amely lehetővé tenné, hogy 2050-re Európa váljon az első karbonsemleges, nulla nettó kibocsátású kontinenssé. Ehhez arra van szükség, hogy számos területen, például a közlekedésben, az energetikában, a lakhatásban, az adózásban már 2030-ra a negyven évvel korábbihoz képest 55 százalékkal csökkenjen a károsanyag-kibocsátás. A Bizottság elnökének ambiciózus terve annak a jele, hogy az uniós társadalmak közvéleménye egyre nagyobb érdeklődést mutat a klímakérdések iránt, és a zöldpolitikai javaslatok is egyre népszerűbbé válnak. Ebben szerepet játszanak a sajnos tragédiákhoz is vezető szélsőséges időjárási események, amelyek mára napi tapasztalatunkká váltak. A magyar kormány, bár látszólag végrehajtott egy zöld kommunikációs félfordulatot a járvány előtt, valójában a NER építőipari lobbiját és a német autóipar igényeit akarja kiszolgálni, ennek jegyében pedig gátolni igyekszik a Bizottság klímajavaslatának elfogadását.
    49 min
  • Politikai szerencsejáték a népszavazás
    Járvány előtti narratívaépítési kísérelteihez igyekszik nagy tempóban visszatérni a kormány, e törekvés jegyében született a népszavazási kezdeményezés ötlete. A Szűcs Zoltán Gáborral folytatott beszélgetésben nem csak a népszavazás bejelentésének pillanatát elemeztük, hanem a NER európai pozícióit, az előttünk álló sokszoros kampány kilátásait, valamint azt, hogy tulajdonképpen miért választotta magának Orbán politikai otthonul a szélsőjobboldalt.
    52 min
  • „Szépséges szenvedés” - Mentális betegségek a közösségi médiában
    Ha ma valaki az Instagramon rákeres a #depressed hashtagre, 13.2 millió találatot fog kiadni az applikáció. Ebből az óriási merítésből az következik, hogy bizonyos mentális betegségek kikerültek a tabusítás alól és egyre inkább közbeszéd tárgyává váltak. Bizonyos betegségek és így azok is, akik érintettek bennük, viszont méginkább izolálódnak, mert a probléma nem esztétizálható, nem trendi, ha úgy tetszik és sokkal inkább kelt riadalmat és ellenérzéseket a környezetükben, mint együttérzést vagy sajnálatot. Mivel jár, ha a mentális problémák közösségimédia-tartalommá válnak? Milyen előnyei és milyen veszélyei vannak ennek a helyzetnek? Kőváry Zoltán klinikai szakpszichológust, az ELTE klinikai és addiktológiai tanszékének docensét Kormos Lili kérdezte.
    56 min
  • Rendkívül problémásak a cukrozott üdítők
    Imre Anitával, okleveles táplálkozástudományi szakemberrel beszélgettünk arról, hogyan lehet kialakítani egy egészséges étrendet. Mennyire kell elkerülni a cukros üdítőket és a gyorséttermeket? A szénhidrátszegény étrend milyen veszélyeket hordoz magában? És a vegán diéta miért nem ajánlott mindenkinek?
    42 min
  • Kormányválság svéd módra
    Jó ideje már, hogy véget ért a szociáldemokraták dominanciája Svédországban, a politikai versengést a bal- és jobboldali pártblokkok küzdelme határozza meg. Az elmúlt évtizedben azonban megerősödött a Svéd Demokraták nevű párt is, amely bevándorlásellenes és nacionalista, ám számos társadalompolitikai kérdésben inkább baloldali álláspontot képvisel, ezért mindkét pártszövetséget gyengíti. Ilyen körülmények között a svéd szociáldemokraták egy törékeny sokpárti koalícióban kormányoztak 2018 óta - egészen mostanáig. A lakbérszabályok bérlők számára kedvezőtlen megváltoztatása miatt kirobbant krízis mélyebb okait világítja meg politológus vendégünk, aki a svéd politika és jóléti rendszer kutatója.
    1 hr 1 min
  • Berettyán Nándor: ,Az egész szakmának fel kellene frissülnie
    Július 1-jétől a 28 éves Berettyán Nándor a Karinthy Színház Teátrumi Társaság által kinevezett igazgatója. Vidnyánszky Attila színész osztályában végzett Kaposváron, egykori osztályfőnöke később szerződtette a Nemzeti Színházba. Annak ellenére nem tart attól, hogy bárkinek a bábjává válik, hogy nincs semmilyen vezetői tapasztalata. Mennyire kell politizálnia egy színház vezetőjének, hogyan lehet segíteni a szakma kettészakadtságán, mit gondol az SZFE és Vidnyánszky viszonyáról - erről beszélgettünk vele.
    1 hr 5 min

About JelenHetilap

From the publisher's feed

Podcast by JelenHetilap