JelenHetilap

JelenHetilap

By JelenHetilapNews
Download on the App Store

JelenHetilap episodes

  • Kásás Tamás nem egyszerűen vízilabdázó
    Olimpiai-, világ- és Európa-bajnok, csak az eredményeit egy fél adás lenne felsorolni. A legtöbben vízilabdázóként ismerik, de mint mondja, szeretné, ha látnák az embert is és van mondanivalója a világról. Kásás Tamás a Jelen Podcastban élsportról, zárkózottságról, a Naomi Osaka-ügyről és arról, hogy nekivágna-e újból egy róla szóló könyvnek.
    56 min
  • A szegregált oktatás csődje
    A Szegénységről méltósággal sajtódíj fődíját idén kollégánk a Jelen alapító újságírója, Ónody-Molnár Dóra kapta írott sajtó kategóriában. Misi bácsi naplója című cikke azokról a csörögi roma fiatalokról szól, akik származásuk miatt nem kaptak megfelelő minőségű oktatást, amiért előbb bírósághoz fordultak, majd a nekik megítélt kártérítésből próbáltak megalapozni egy olyan életet, amiben a gyerekeiknek talán már könnyebb lesz.
    A szegregált oktatás buktatóiról, öröklődő szegénységről, erőn felül segítő önkéntesekről és a még meglévő lehetőségekről beszélgetett Kormos Lili és Ónody-Molnár Dóra.
    55 min
  • Bíztam benne, hogy idáig azért nem mennek el
    A Család az család kampány egyik arca volt Mészáros György, egykori szerzetes, jelenleg örökbefogadott kisfiát egyedül nevelő apa, egyébiránt egyetemi docens, a neveléstudomány oktatója és kutatója. A június 15-én elfogadott, pedofilellenesnek nevezett, de valójában az LMBT emberekkel szembeni politikai propagandára hangolt törvényről beszélgettünk, és ennek kapcsán arról, hogy a politikai elnyomási törekvések és a társadalmi elfogadás fokozatos növekedése egyidejűleg tapasztalható a magyar társadalomban. Mészáros György szerint viszont sokkal többet kellene beszélni azoknak a problémáiról, akik nem elfogadó, nagyvárosi, középosztályi környezetben élnek, és akiknek az életében a társadalmi hátrányok együtt járnak a nemi identitásuk vagy szexuális orientációjuk miatti kirekesztéssel.
    40 min
  • Rajtol az Európa-bajnokság
    Kezdődik a 2020-as Európa-bajnokság, 2021-ben. A torna persze nem csak ettől rendkívüli: idén először nem egy ország a házigazda, a kontinens több városában tartanak fordulókat. Anglia hosszú idő óta először újra esélyesnek számít, nagyágyúk maradnak ki, és rég nem látott sztárok térnek vissza. Magyarország pedig az EB legerősebb csoportjában szerepel a címvédő, és a két legutóbbi világbajnok társaságában.
    54 min
  • Nem a migránsoktól félünk, hanem attól, hogy nem tudunk megélni
    Szorongások és félelmek Magyarországon címmel tett közzé nagyszabású tanulmányt a Policy Solutions elemzőcég, amelynek igazgatójával, Bíró-Nagy András politológussal beszélgettünk a magyar társadalom válogatott frusztrációiról és ezek átalakulásáról a koronavírus idején. A legfontosabb változás, hogy a pandémia miatt a magyarok sokkal jobban tartanak a szeretteik és a saját maguk megbetegedésétől, miközben az egészségügyi rendszer állapota is aggodalommal tölti el őket. A legfontosabb változás azonban az a korábbi évek problématérképével összevetve, hogy élre ugrottak a megélhetés nehézségével kapcsolatos félelmek, szoros összefüggésben azzal, hogy az elmúlt időszakban a magyaroknak csak egy töredéke érzékelte helyzete javulását, míg közel felük egyértelmű romlásról számolt be. A kutatóval arról is beszélgettünk, hogyan hat a politikai életre a szorongások és félelmek átalakulása, s milyen lépések révén lehetne nem csak politikai gyúanyagként használni az elégedetlenségeket, de egyszer netán meg is oldani a szorongást okozó problémákat.
    49 min
  • A rendes lányok már nem hallgatnak
    Intézményesült pletykálkodás-e az újságírás? Mit lehet tenni, ha az ember egy filmes cápával találja szemközt magát a mélyvízben? Miért könnyebb részvétet érezni az iránt, aki sokezer kilométerre tőlünk lesz nemierőszak áldozata, mint az iránt, aki ugyanezt a szomszéd utcában szenvedi el? Többek között ezekről beszélgettünk Durica Katarinával A rendes lányok csendben sírnak és a Városi rókák írójával.
    1 hr 18 min
  • Nagy formátumú tévedések
    „Önmaga ellen cédulázott”, azaz folyamatosan kereste az ellenvéleményekkel való szembesülés lehetőségét Király István, neves irodalomtörténész, a szocialista rendszer fontos kultúrpolitikai teoretikusa - mondja róla lánya, Király Júlia közgazdász, akit a legtöbben a Magyar Nemzeti Bank volt alelnökeként ismerhetnek. Testvérével együtt találták meg és adták közre néhány évvel ezelőtt édesapjuk 1956-1989 közötti Naplóját, amely a Magvető Tények és tanúk sorozatának egyik legsikeresebb kötetévé vált. Most, Király István születésének 100. évfordulójára egyebek mellett egy eddig publikálatlan életút-interjú közzétételével készülnek. Az élete végéig a szocialista rendszer hívének megmaradó Király Istvánt sokan tartották dogmatikusnak, keményvonalasnak, ám a memoárokból olyan ember képe tárul elénk, aki - ha nem is értünk vele egyet - végigjárta szinte a teljes huszadik századi társadalmi spektrumot, és kommunistává válása után is mindvégig igyekezett visszaellenőrizni saját döntésedet, gondolatait. A beszélgetésben szó esik Révairól, Aczél Györgyről, valamint Tandori Dezsőről és Esterházy Péterről is, Király István hozzájuk fűződő kapcsolatáról.
    1 hr 4 min
  • Legyen fenntartható a divat
    Az olajszektor után a második leginkább környezetszennyező iparág a divatszektor. Káros vegyianyagok, embertelen munkakörülmények, vízpazarlás és hihetetlen mértékű túltermelés jellemzi. Milyen áron kerülnek a szekrényünkbe a "filléres" ruhadarabok és mit tehetünk mi annak érdekében, hogy belátható időn belül ne fulladjunk bele az indokolatlanul felhalmozott ruhaneműk tengerébe? Korn Anitával a Ruhastory blog alapítójával és Vetlényi Alma tervezővel beszélgettünk a fenntartható divat lehetőségeiről.
    1 hr 1 min
  • Növelheti a járvány a közéleti aktivitást?
    Két témáról beszélgetünk a Jelen podcast soron következő adásában Szabó Andrea politológussal. Az egyik a járványadatok értelmezése, mely témába egy éve - a hivatalos adatok hiányosságait tapasztalva - ásta bele magát vendégünk. A másik téma a szakember tulajdonképpeni kutatási területe, a fiatalok politikai, közéleti aktivitása, részvétele. Erre az az Egyensúly Intézet nemrégiben tett javaslata adott apropót, miszerint - egy átfogó demokrácia-erősítő csomag részeként - a választásra való jogosultság életkori határát 16 évre kellene leszállítani. Arról is szót ejtettünk, mi lehet a kapcsolat járvány társadalmi utóhatásai és a szavazói részvétel alakulása között.
    53 min

About JelenHetilap

From the publisher's feed

Podcast by JelenHetilap