Dr. Gloviczki Zoltán, a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora, az alábbi gondolatokat fogalmazta meg húsvéti üzenetében az AVKF hallgatói, oktatói, munkatársai, valamint a közoktatásban résztvevő tanulók és pedagógusok számára:
"A járványhelyzet, különösen - mások mellett - a tanulók, pedagógusok, hallgatók és oktatók számára súlyos változást, a megszokott élettől való kivételes és hosszas elszakadást jelenti. Mindez ajándék, lehetőség is. A Katolikus Egyház és közösség húsvétkor az egyre nagyobb sötétséget, a véget - de az ebből való feltámadást, új életet ünnepli legnagyobb ünnepén. Újra és újra átéli a húsvét titkát, tehát várakozása nem reményvesztett, mégis fontos eszköz arra, hogy a lemondással, böjttel, elcsendesüléssel önmagában is érték lehessen, alkalom életünk, értékrendünk át- és újragondolására, megerősítésére. Ma, itt és most különleges meghívás a számunkra ez az ünnepkör. A húsvéton is túlmutató reményt ad az újrakezdésre. Érdemes megállnunk és merítenünk."
Dr. Gloviczki Zoltánnal, aki március 15-én „a pedagógusképzés iránti elkötelezettsége, valamint elhivatott oktatói és kimagasló színvonalú oktatásirányítói tevékenysége elismeréseként” a Magyar Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozata kitüntetésben részesült, Sallai Éva beszélgetett, a zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince.
(fotók: avkf.hu)
Szerkesztő: Sallai Éva