Több mint húszezer közreműködővel az idén először szervezték meg június 11-én a Csoóri Sándor Népművészeti Fesztivált Körmendtől Csíkszeredáig. A fesztivál a harminc helyszínen 10 órakor népviseletbe öltözött néptáncosok részvételével, ökumenikus istentisztelettel kezdődött. A nap folyamán látványos zenés-táncos felvonulással, közös énekkel, körtánccal, táncházzal folytatódott a rendezvény, és minden helyszínen elhangzott Csoóri Sándor Virágvasárnap című verse.
A Csoóri Sándor Népművészeti Fesztivál célja többek közt az volt, hogy a népművészeti mozgalom közösségei ismertté tegyék a Csoóri Sándor Program eredményeit, amelynek keretében 2017-től eddig soha nem látott támogatásban részesültek a népművészeti közösségek Kárpát-medence szerte. Az ingyenesen látogatható nagyszabású fesztivál az országos népművészeti szövetségekkel, a határainkon túli magyar népművészeti szervezetekkel, valamit a harminc helyszín rendező egyesületeivel együttműködve a Martin György Néptáncszövetség szervezésében valósult meg.
Dr. Diószegi László Kossuth-díjas koreográfussal, a Martin György Néptáncszövetség elnökével a sikeres fesztiválról, valamint a Martin György Néptáncszövetség tevékenységéről beszélgettünk. (fotók: www.martinszovetseg.hu)
Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince.
| közéleti beszélgetések
| Szerkesztő: Sallai Éva