Ki merem mondani

Ki merem mondani

By KlubrádióScience
Download on the App Store

Ki merem mondani episodes

  • Ki merem mondani (2024. július 03., szerda 19:00)
    A 2024. január 3-ai adás ismétlése:
    Ki merem mondani – Beszélgetések a lehetségesről
    Sorozatunk eddigi adásaiban főképpen az emberi lélek hétköznapi működéséről volt szó. Mindezek alapján úgy tűnhet, mintha az életet és benne az embert csak az érzelmeken - a fájdalom, a gyász, a veszteség no meg persze az öröm érzésén - keresztül vizsgálhatnánk. De ez nincsen így. Az ember másképpen is értelmezhető. A sorozat következő részeiben ebbe a másképp gondolkodásba nyerünk bepillantást. Januártól új részekkel jelentkezünk, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a más szempontok, az újfajta megközelítések képesek kizökkenteni minket az élet sokszor egysíkú, megszürkült hétköznapjaiból. Aktuális, a mindennapokat érintő témákról lesz szó, csak a szokottnál tágabb értelmezésben, így adva perspektívát és új lendületet a folytatáshoz.
    Szó lesz a különböző korok egymástól eltérő emberképeiről, majd arról, hogy mennyire vagyunk társas lények? Megvizsgálva az emberi társadalmak természetrajzát, benne néhány lehetséges közösségi életformát. És szeretnénk beszélni az emberiség lehetséges jövőképeiről, nem kikerülve azt a felvetést sem, hogy vajon halad-e előre az emberiség, ha igen, mennyiben, ha nem, miért nem? De szóba kerülnek a transzhumanizmus, a gender, a hipokrácia és egyéb, gyakran felmerülő magán- és közéleti kérdések is.
    A szakértők:
    Mayer Máté pszichológus, pár- és családterapeuta, történelemtanár
    Tarr Bence László kulturális antropológus, filozófus, buddhista tanító
    52 min
  • Ki merem mondani (2024. június 26., szerda 19:00)
    Ki merem mondani – Beszélgetések a lehetségesről
    A mai műsorban két izgalmas lélektani terület találkozásáról, két szakember közös munkájáról volt szó.
    Hogy nemcsak a külső vonásainkat, a testalkatunkat, a színeinket örököljük a szüleinktől, hanem lelki hatásokat is, hogy hordozzuk akár generációkon át családunk történetének lenyomatait, azt a transzgenerációs kutatások régóta képviselik. A mesék gyógyító erejéről, az utóbbi időben szintén egyre többet hallunk, olvasunk, a meseterápia módszertana ma már széles körben ismert.
    Hogy mi módon szövi át az életünket a szüleinktől, nagyszüleinktől kapott lelki örökségünk, hogy miként hatnak ránk a felmenőink által átélt nehézségek és, hogy hogyan nyújthat segítséget ezek felismerésében, a gyógyulásban a meseterápia, erről beszélgettünk, Vaskor Gréta család- és meseterapeutával és Mogyorósy-Révész Zsuzsanna pszichológussal.
    53 min
  • Ki merem mondani (2024. június 19., szerda 19:00)
    Ki merem mondani – Beszélgetések a lehetségesről
    A mai műsorban két izgalmas lélektani terület találkozásáról, két szakember közös munkájáról volt szó.
    Hogy nemcsak a külső vonásainkat, a testalkatunkat, a színeinket örököljük a szüleinktől, hanem lelki hatásokat is, hogy hordozzuk akár generációkon át családunk történetének lenyomatait, azt a transzgenerációs kutatások régóta képviselik. A mesék gyógyító erejéről, az utóbbi időben szintén egyre többet hallunk, olvasunk, a meseterápia módszertana ma már széles körben ismert.
    Hogy mi módon szövi át az életünket a szüleinktől, nagyszüleinktől kapott lelki örökségünk, hogy miként hatnak ránk a felmenőink által átélt nehézségek és, hogy hogyan nyújthat segítséget ezek felismerésében, a gyógyulásban a meseterápia, erről beszélgettünk, Vaskor Gréta család- és meseterapeutával és Mogyorósy-Révész Zsuzsanna pszichológussal.
    48 min
  • Ki merem mondani (2024. június 12., szerda 19:00)
    Ki merem mondani – Beszélgetések a lehetségesről
    Transzhumanizmus. Egyesek szerint a világ legveszélyesebb utópiája, míg mások úgy tartják, az emberi faj túlélésének az egyetlen lehetséges útja. Célja a jelenlegi élethosszunk, intellektuális, pszichés és fizikai képességeink meghaladása, vagyis az emberi lét alapvető korlátainak átlépése. De mi módon? És milyen áron? Ha mindez elméletben lehetséges is, mik a gyakorlati, és mik az etikai akadályok? Szabad-e Istent játszanunk?
    Erről beszélgettünk Mayer Máté pszichológus, pár- és családterapeuta, történelemtanárral és Tarr Bence László kulturális antropológus, filozófus, buddhista tanítóval.
    49 min
  • Ki merem mondani (2024. június 05., szerda 19:00)
    Ki merem mondani – Beszélgetések a lehetségesről
    Vajon ki mi alapján választ mesterséget, szakmát, hivatást? Egyáltalán mi a különbség ezek között?
    Mi a munka "becsülete"? És mitől lesznek egyes foglalkozások megbecsültebbek, mint mások?
    Hogyan válik a személyiségünk részévé a hivatásunk? És mikor okoz személyiség torzulást?
    Mik a felesleges munkák és melyek a társadalmilag káros szakmák?
    Ma a dolgozó ember világáról beszélgettünk Mayer Máté pszichológus, pár- és családterapeuta, történelemtanárral és Tarr Bence László kulturális antropológus, filozófus, buddhista tanítóval.
    50 min

About Ki merem mondani

From the publisher's feed

Csak a gyenge ember megy pszichológushoz. Tanácsot adni könnyű, de az még nem oldja meg a problémát. Aki nincs az én helyzetemben, az, hogy is tudna segíteni. Ez csak néhány gyakran hangoztatott tévhit a lelki segítség kéréssel kapcsolatban. Ugyanakkor az is igaz, ma már egyre többen érzik úgy, hogy életük bizonyos szakaszában fontos támasz lehet egy pszichológus, egy lelki segítő. Van, amikor elég egy baráti beszélgetés, egy megértő ölelés. Másnak a sport, a testmozgás, vagy bármilyen tevékenység segíthet a lelki helyrerázódásban és van, aki a problémájával szeret inkább visszavonulni. De, amikor mindez nem elég, amikor a baj elhatalmasodik az életünkben, amikor úgy érezzük, hogy fogytán vannak a lelki tartalékaink, bármilyen nehéz, de fontos szakemberhez fordulni. Egy rádióműsor keretei mélyreható változást nem idéznek elő, de biztatást adhatnak az elinduláshoz.

More shows like Ki merem mondani

Bonyolult dolgok by Klubrádió

Bonyolult dolgok

0 Listeners

Galaxis kalauz by Klubrádió

Galaxis kalauz

0 Listeners

Fülbevaló by Klubrádió

Fülbevaló

0 Listeners

Szolidaritás by Klubrádió

Szolidaritás

0 Listeners

Másrészről by Klubrádió

Másrészről

1 Listeners

Ma is tanultam valamit by Index.hu

Ma is tanultam valamit

4 Listeners

Mozgóképizmus by Klubrádió

Mozgóképizmus

0 Listeners

 by Klubrádió

0 Listeners

Lélekben by Klubrádió

Lélekben

1 Listeners

Megbeszéljük... by Klubrádió

Megbeszéljük...

1 Listeners

Tükörfordítás by Klubrádió

Tükörfordítás

0 Listeners

Full HD Klub by Klubrádió

Full HD Klub

0 Listeners

Élni jó by Klubrádió

Élni jó

0 Listeners

Uniszex by Klubrádió

Uniszex

0 Listeners

Örömzene by Klubrádió

Örömzene

0 Listeners

Bréking – A Klubrádió hírpodcastja by Klubrádió

Bréking – A Klubrádió hírpodcastja

0 Listeners

Kilátó by Klubrádió

Kilátó

0 Listeners

 by Klubrádió

0 Listeners

Ötös - Bódy Gergővel by Klubrádió

Ötös - Bódy Gergővel

0 Listeners