
Sign up to save your podcasts
Or


Bolgár György és a hallgatók negyed évszázados műsora, amely 2002 januárja óta hallható a Klubrádióban.
Nemzetközi médiaszemle
DÁTUM: 2023.04.13. SZERZŐ: CSERNYÁNSZKY JUDIT
Aggódik az amerikai nagykövet Budapesten, hogy a magyar kormány tovább mélyíti és még jobban kiterjeszti kapcsolatrendszerét Oroszországgal – jelenti a The Washington Post tudósítója David Pressman nagykövet első sajtótájékoztatójáról. Minderről nyilvánosan beszélt pár nappal azután, hogy Magyarországra is vonatkozó titkos hírszerzési iratok kerültek napvilágra, amik még jobban kiüresítik a két NATO-szövetséges kapcsolatát.
Az amerikai pénzügy- és külügyminisztérium közös döntése alapján 50 személyre szabtak ki szankciókat, köztük a budapesti orosz kémbank három magas beosztású alkalmazottjára, két orosz és egy magyar állampolgárra. Pressman nagykövet elmondta: a Kreml zűrzavaros platformjának tekinthető orosz Nemzetközi Befektetési Bank nemcsak a magyar állampolgárok biztonsága elleni fenyegetés, de a szomszédos és uniós tagországokra, NATO-szövetségesekre is – ráadásul a magyar főváros szívében. Hiába figyelmeztetett az Egyesült Államok már 2019-ben, a „bank” Budapestre költöztetésekor erre a veszélyre, a magyar kormány elengedte a füle mellett. A The Washington Post részletezi Orbán és a mostani amerikai vezetés közti ideológiai nézetkülönbséget, és a Trump irányába mutatott baráti elkötelezettséget is. Orbánék az amerikai szélsőjobb támogatására rendezkedtek be, nem véletlenül fognak másodjára is otthont adni a magyar fővárosban a „konzervatív politikai akció konferencia” (CPAC) elnevezésű rendezvénynek májusban. Novák Katalin nemrég meglátogatta Ron DeSantis, potenciális elnökjelöltet, Floridai republikánus kormányzóját, kiderítendő a további kapcsolatépítés módjait az amerikai szélsőségesekkel.
Az US News and World Report a Reuters budapesti tudósítása alapján ezt kiegészíti azzal, hogy Bulgária, Csehország, Románia és Szlovákia már visszavonták tagságukat a budapesti orosz kémbankból, miközben a magyar kormány Moszkva Ukrajna elleni háborúja miatt sem hozott semmilyen intézkedést a bank működése ellen. – Orbán sajtóosztálya a Reutersnek nem volt hajlandó reagálni Pressman bejelentésére.
Az AP hírügynökség, aminek tudósítását a többi között az ABC News tv-csatorna is átvette, szélesebb összefüggésbe helyezte az orosz kémbankra kivetett szankciókat, miután Nagy-Britannia és az USA együtt jelentette be az Aliser Uszmanov és Roman Abramovics orosz oligarchák, pénzemberek ellen kivetett újabb szankciókat is, célba véve ezzel a Putyinhoz közelálló igazi „nagyágyukat”. Uszmanov német vizeken horgonyzó jachtján van a világ legnagyobb úszómedencéje, és két helikopter-leszállópálya és elfért a Dilbar nevű hajón.
James Cleverly brit külügyminiszter a bejelentéskor úgy fogalmazott: ezzel igyekszünk bekeríteni az orosz elit köreit, illetve azokét, akik segítenek elrejteni vagyonukat.
Lehet, hogy a Moszkva által exportált energia olcsó, viszont ukrán emberek életébe kerül – fogalmazott Zelenszkij elnök gazdasági tanácsadója, Oleg Justyenko a Politiconak. Arra kérte az EU-t, hogy valahogy akadályozza meg a Szijjártó Péter által kötött orosz bizniszek megvalósulását, mert ezzel az oroszok háborúját hosszabbítja meg a magyar kormány, elvégre hozzájárul a háborús kiadások fedezéséhez. Ráadásul most jelent meg az interneten az a videó, ami bizonyítja: ukránokat kínoznak halálra az oroszok. Justyenkó kijelentette a Politiconak: „Önök teljesen vakok, ha nem látják, hogy milyen rettenetes háborús bűnöket pénzelnek az orosz energiafelvásárlásokkal. És miután Magyarország továbbra is kapja az uniós támogatásokat, talán a pénzmegvonást, mint eszközt kellene bevetni arra, hogy ne mások kárára érvényesítse a saját érdekeiket a Kremllel továbbra is kollaboráló magyar kormány. A Kovács Zoltán-féle magyar kommunikációs csapat a Politico megkeresésére nem volt hajlandó reagálni. A cikk nem mellékesen tudatja azt is, hogy a németek, a finnek és a lengyelek oroszgáz-felhasználásra mára nulla lett, s átlagban a korábbi 36%-os orosz gázimport 13%-ra csökkent az EU-ban.
A brit The Guardian is foglalkozik azzal, hogy a Trump vádemelése okozta bizonytalanság közepette Orbán Viktor az új elnökjelölt, Ron DeSantis felé kacsingat. A magyar elnök, Novák, nemcsak a floridai kormányzóval, de a feleségével és az egyik megnagyobb támogatójával, a magyar származású Thomas Péterffyvel is találkozott. Utóbbi jelezte: Trump helyett DeSantist fogja támogatni, hiszen már tavaly is 570 ezer dollárral segítette kormányzóvá választását. Orbán régi haverja Péterffy: nemrég bankot is alapított Magyarországon – épp a banki különadók megváltozását követően. Állítólag más republikánus politikusok is Orbán látókörébe kerültek, és az utóbbi 9 hónapban sokkal több magyar kormánytag utazott Amerikába „ismerkedni”, mint addig bármikor.
Észrevehető, hogy Orbán oroszpárti politikája konfliktusos – még a republikánusokkal is, miután ebben a kérdésben a kétpárti egységes álláspontot Ukrajna támogatása jelenti.
Bolgár György és a hallgatók negyed évszázados műsora, amely 2002 januárja óta hallható a Klubrádióban.
Neuman Gábor műsora
Magyarország akkumulátor-nagyhatalom lesz! Megéri? – A letiltott előadás
12/04/2023 00:23Szerző: Klubrádió/Lőrincz CsabaA Klubrádió Utópia című műsorának e heti adásában Fábián István vegyészprofesszor, a Debreceni Egyetem korábbi rektorának letiltott, az akkugyárakról szóló beszédét mondta el.
Ahogy arról korábban a Klubrádió is beszámolt, Magyarország akkumulátor-nagyhatalom lesz! Megéri? címmel tartott volna előadást a Debreceni Egyetem korábbi rektora, Fábián István, de az intézmény egyik dékánja politikai okokra hivatkozva letiltotta azt. Fábián mély megdöbbenéssel és felháborodással értesült a döntésről, amely szerinte "letűnt idők keserű hangulatát idézi". A volt rektor visszautasítja, hogy szemináriumi előadásának bármilyen politikai vonzata lenne. Szerinte ugyanis szakmai megközelítésre van szükség a témában a szándékos ferdítések illetve a tájékozatlanságból adódó pontatlanságok tisztázása érdekében.
"Az előadás címe a Nemzeti Akkumulátor Iparági Stratégiára, valamint a miniszterelnök korábbi kijelentésére utal" – mondta felvezetőjében a professzor. Hozzátette, a témában, különösen a CATL Debrecenben tervezett gyárával kapcsolatban rengeteg vita alakult ki. Több szempontot mérlegelni kell.
Mi szükség új iparág telepítésére?A 2022-ben világszerte eladott személygépjárművek 25 százaléka elektromos autó volt. A professzor hivatkozott egy 2030-ra szóló előrejelzésre, amikorra az eladott elektromos járművek aránya közel 50 százalék lesz. Összességében ütemesen, dinamikusan növekvő piacról van szó. Amely mellett indokoltnak tűnhet befektetni az új iparágba.
Az Európai Unióban az újonnan eladott járművek kevesebb mint 25 százaléka volt tisztán elektromos.
Magyarországon 2021-ben a hibrid meghajtású járművek népszerűbbek, ezekhez is kell töltőállomás, akkumulátor. Azonban a s körülbelül 40 millió forgalomban lévő gépjárműből mindössze 50 ezer volt elektromos.
Ezek alapján adja magát a kérdés, hogy érdemes-e akkumulátorgyárakat létesíteni. Az adatok alapján Fábián úgy látja, hosszú idő kell még ahhoz, hogy Magyarországon elterjedjenek az elektromos járművek, és így az akkumulátorgyártás mérhető hasznot hozzon, amely mellett a környezetterhelő működése vállalható.
Biztonságos?Meg kell vizsgálni azt is, hogy mennyire terhelhetők a gyárban készülő akkumulátorok: megfelelő kapacitás, hőelvezetés, tűzveszély kiküszöbölése.
Az akkumulátorok előállításához szükséges nyersanyagok gyakorisága is fontos tényező. Fábián felhívta a figyelmet arra, hogy ezek korlátozott mennyiségben bányászhatók. Az EuChemS (Európai Kémiai Társaság) korábbi elnöke, David Cole-Hamilton megalkotott egy olyan periódusos rendszert, amely megmutatja az elemek gyakoriságát a Földön. Ezek alapján a professzor úgy ítéli meg, hogy az elektronikában használatos elemek – bizonyos akkumulátor típusok fő alkotó eleme, a lítium – kis mennyiségben állnak rendelkezésre és – az elektromotoroknál is használt neodímium mágnesekhez hasonlóan – fogy a készlet. Azt is hozzátette, hogy a használt elektronikai eszközök újrafelhasználása elkerülhetetlen. Erre technológiát kell kialakítani.
A nyersanyagok tekintetében Európa függ a beszállítóitól. Kobaltot Kongóból, Kínából, Kanadából, lítiumot és grafitot túlnyomó részben Európán kívülről kell behozni.
Fábián beszélt a vízfelhasználásról és gyártás a vízhálózatra gyakorolt terheléséről is.
Mennyire lehet zöld az elektromos autó?Fontos kérdés, hogy az elektromos autók, meghajtásához szükséges áram, mennyire környezetkímélő. Összehasonlításul 2021-ben
Ezek alapján kijelenthető, hogy Európában – és különösen Magyarországon – sem teljesen zöld az elektromos autók működtetése, hiszen ehhez olyan áramot használnak fel, amely előállítása legalább részben környezetszennyezéssel jár.
Azt is mérlegelni kell, hogy egy ilyen veszélyes vegyi üzemben drágább, de szakképzett, vagy olcsóbb, betanított munkaerőt alkalmaznak-e. Utóbbit a professzor nem tartja szerencsésnek, bár a CATL nem jelezte igényét képzett munkaerőre.
Ezek alapján kell megítélni azt, hogy az elektromos autózás a megoldás, vagy 10-15 év múlva egy rossz emlék lesz csupán.
Bolgár György és a hallgatók negyed évszázados műsora, amely 2002 januárja óta hallható a Klubrádióban.
A hét legfontosabb történéseit vitatjuk meg a stúdióban újságíró kollégákkal.
Váradi Júliával és Bolgár Györggyel. Várja Önöket a szerkesztő, Józsa Márta és a műsorvezető, Dési János.
Szóból ért az ember - ez az egyik szlogenje a műsornak, arra is utalva, hogy a műsor készítői mindent tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy érthetővé tegyék mindazt, ami a közéletben történik. Hetente kiválasztjuk a legfontosabb eseményeket és megkeressük a legbefolyásosabb szereplőket, hogy szembesítsük őket az ellenérvekkel, azokkal a szempontokkal, amelyek a napi politikai szócsatákban talán meg se hallhatóak.
Már a láncainkat sem veszíthetjük, mert már az sincs – Hetes Stúdió ajnánló
8/04/2023 12:00 Szerző: Klubrádió
Mik lesznek a közeljövő fő gazdasági csapásirányai Magyarországon? Miért lényeges a Trump elleni vádirat megfogalmazásában a "könyvelési vétség" fogalma? Min múlik egy színházigazgató karrierje 2023-ban? Ezekre a kérdésekre keresi a választ az e heti Hetes Stúdió.
Magyarország 2030 néven rendezett az Egyensúly Intézet egy konferenciát, ahol az ország jövőjéről tartottak kerekasztal-beszélgetéseket politikai és gazdasági szereplők és döntéshozók. Mintegy 80 vállalat vezetője, 30 nagykövet, és több politikus is részt vett rajta, szó volt az állami és uniós támogatások vállalatfejlesztésben betöltött szerepéről, a Magyarország számára optimális energiastratégiáról és arról is, jelenleg hol tart nálunk a digitalizáció. Bodnár Barna összefoglalóját hallhatják az eseményről.
Első látásra – igaz, van aki sokadikra is azt mondja – a Trump elleni vádak nagyon gyenge lábakon állnak. A nyilvánosságra hozott 34 vádpont semmi új információval és támadási felülettel nem szolgál. Azonban mégis van valami trükkös megfogalmazás a vádiratban, ami túlmehet az eddig ismert pornósztáros botrányból kirobbant "könyvelési vétség" fogalom értelmezésén. James Forsher hollywoodi dokumentaristával és producerrel is korbejárjuk a témát: mit gondol minderről egy átlagamerikai. Csernyánszky Judit interjúja.
A tanárokra kimért mostani jogfosztások végső soron a diákokon csattannak. Kevesebb tanár, sokkal rosszabb munkakörülmények közé kerül; nyilván ettől nem lesz magasabb az oktatás színvonala – állítja Pilz Olivér a Tanítanék Mozgalom társalapítója, aki nem is nagyon vitatkozik azon az állításon, hogy az oktatás színvonala a bosszúból elfogadni kívánt jogszabály után tovább fog esni, mert zuhanni mindig van hova.
Már egymás kinyírása zajlik a színházi világban – véli Csáki Judit színikritikus, aki szerint azoknak az alkotóknak a lehetőségei gyorsan szűkülnek, akik nincsenek benne a Vidnyánszky-féle brancsban. Arról is beszéltünk, hogy az operaház vezetőjének a karrierje lehet, hogy azon a nyilvánosan elmondott mondatán múlik, amely szerint 12 évnél többet nem egészséges senkinek hatalomban lennie. Ő ugyan magára gondolt, de az Operaház megnyitóján a kamera éppen Orbánra váltott a mondat alatt. Ezen múlna valakinek a karrierje 2023-ban? Csak ezen – véli Csáki, aki szerint legalább szórakozva figyelhetjük, mi történik, mert már a láncainkat sem veszíthetjük, mert már az sincs.
A műsor második felében megvitattuk a hét legfontosabb eseményeit kollégáinkkal, Váradi Júliával és Bolgár Györggyel. Várja Önöket a szerkesztő, Józsa Márta és a műsorvezető, Dési János.
A Klubrádió színes és kiadós fogása minden pénteken fél négytől.
A hozzávalók: történetek, kopogós és puha hírek, egy kis bulvár - persze jó ízléssel. Végül adunk hozzá egy kis zenét, és az egészet alaposan összedolgozzuk, 30 perc alatt tálaljuk. A főúr: Benda László
A Világhálóban ezen a héten a nyelvek diplomáciában betöltött szerepéről lesz szó. Benda László vendégei, egy magyar és egy vietnámi nemzetközi tolmács mesélnek.
Külpolitikai magazinunkból, a Világhálóból ezen a héten megtudhatják, van-e a nemzetközi tolmácsoknak titoktartási kötelezettsége, illetve, hogy miért van mindig a hivatalos fordítók tarsolyában néhány vicc is az adott nyelven. Szó lesz még öltönyben vizibicikliző kormányőrökről, illetve a demokrácia áráról is.
Benda László vendége két nemzetközi tolmács lesz: Várkonyi Ilda személyesen, a stúdióban oszt meg velünk vicces és érdekes történeteket a nyelvek diplomáciában játszott jelentős szerepéről, a világ másik oldaláról pedig Nguyen Dang Lien csatlakozik majd a beszélgetésbe vietnámi-magyar sztorikkal.
From the publisher's feed
Megbeszéljük című műsor telefonszámai:
+36-1/387-8452 , +36-1/387-8453
Cím: 1068 Budapest, Benczúr u. 45.
Weboldal: https://www.klubradio.hu
Telefon: +36-1/2406-953 , +36-1/2407-953 , +36-30/3030-953
SMS: +36-30/3030-953
E-mail: [email protected]
Facebook: https://www.facebook.com/klubradio
Instagram: https://www.instagram.com/klubradio
YouTube: https://www.youtube.com/klubradiotv
Kedves Hallgató, kedves Klubtárs!
Több mint harminc évvel a rendszerváltás után kiszolgáltatottabb a média, mint azt józan ésszel korábban bárki képzelte volna. A civil értékek közvetítése szinte irreális kihívás lett. Olyan helyzet állt elő, amely mellett felelős polgárként nem lehet szó nélkül elmenni. Morális és szellemi leépülés fenyegeti a nyilvánosságot. A demokrácia, a szabadelvűség, a baloldaliság, a polgári eszme hirdetői könnyen fórumok nélkül maradhatnak, a szabad sajtó ma még létező maradványai is elveszíthetik önállóságukat, gazdasági és politikai érdekkörök kiszolgálójává válhatnak.
A Klubrádió az egyetlen szabadelvű, a demokrácia iránt elkötelezett rádió ma Magyarországon, amely a kiélezett helyzetben is meg tudta kétszerezni az átlagos hallgatottságát. A különleges eredmény forrása a világos értékrendre alapozott függetlenség. A hazai médiaviszonyok egyik természetellenes jellemzője, hogy a hallgatottság növekedése és a kereskedelmi bevételek alakulása között nincs egyenes összefüggés. Részben azért, mert ma a piac szereplői is kiszolgáltatottak. Üzleti döntéseiket gyakran vélt vagy valós elvárások alapján hozzák meg.
A Szabad Sávért Alapítvány annak az elősegítésére jött létre, hogy a drasztikusan megváltozott médiaviszonyok között támogatást nyújtson a rádiózás magas színvonalú szakmai, etikai és tartalmi értékeinek folyamatos felszínen tartásához, megőrzéséhez. A Klubrádió csaknem két évtizede szolgálja a vélemények szabad nyilvánosságát. Napjainkban már szinte egyedül – és egy ideje csak online.
Tisztelt Klubtárs! Most Önhöz fordulunk: közreműködése hallgatóként és véleményalkotóként a rádió számára nélkülözhetetlen. Mostantól azonban másfajta részvételre is szükség van. Ha teheti, lehetőségeihez mérten, jelképesen fogadjon örökbe évi tizenkét műsorpercet, tizenkétezer forintért, hozzájárulva az immár többszázezer állampolgár által igénybe vett szolgáltatás fenntartásához. Minden perc számít!
Ha banki átutalással akar támogatni, íme a Szabad Sávért Alapítvány számlaszámai:
______________
HUF 10918001-00000068-67980006
____
SWIFT (BIC): BACXHUHB
____
IBAN HU 83 10918001 00000068 67980006
______________
EUR 10918001 00000068 67980020
____
SWIFT (BIC): BACXHUHB
____
IBAN HU 93 10918001 00000068 67980020
______________
USD 10918001 00000068 67980037
____
SWIFT (BIC): BACXHUHB
____
IBAN HU 22 10918001 00000068 67980037