A múltba való zarándoklatunkat folytatjuk ebben az epizódban. Kiemeljük, hogy mennyire fontos a (nagybetűs) Történetünkkel való megbarátkozás, s hogy az erre való egészséges emlékezés erőforrás lehet a jelenünkben.

József Attila "A Dunánál" című versének halhatatlan gondolata, mely mai epizódunk címe lett, azt hiszem megfelelő mélységben közvetíti a múlttal való őszinte szembenézésnek fontosságát, mely által "a harcot, amelyet őseink vívtak, békévé oldja az emlékezés". Hogy a múlt története hogyan válik szelíd békévé a jelenben a kontemplatív ember életében, az remélhetőleg kiderül ebből az epizódból.

Megkezdjük időutazásunkat azokba a mentális idősíkokba, amelyek - ha nem viszonyulunk hozzájuk helyesen - könnyen megfoszthatnak minket a jelen pillanat örömétől, a jelenben elérhető isteni Jelenlét erőforrásától. Első úticélunk a múlt, melytől olykor menekülünk és amelybe néha oly szívesen visszatérnénk.

A nem-tudás bölcsességének témáját megpróbáljuk lekerekíteni ebben az epizódban, de közben feltárul előttünk egy nagyon is gyakorlati útja annak, hogy hogyan lehet miénk a valódi bölcsesség: egyszerűen el kell kezdenünk lélegezni. S ebben az egyszerű figyelemmel kísért lélegzésben mindent "tudni" fogunk, amire szükségünk van. Ha valaki nem hiszi, próbálja ki. :)

Ezen epizód címe kivételesen nem tartalmaz semmilyen enigmát. A szó és a csend egyensúlyáról fogunk gondolkodni, melynek megtanulása a kontemplatív út egyik alapeleme. Ez az egyensúly egy egészen új látásmódot ad nekünk az isteni jelenlétben való élethez, a paradoxonok elhordozásához, de még a Biblia mélyrétegeinek felfedezéséhez is. 

A címet logikusan így lehetne folytatni: aki pedig nem tudja, hogy nem tudja, az tényleg nem tudja.... Hogy mindez nem csupán játék a szavakkal, az remélhetőleg kiderül ebből az epizódból.   

Az említett könyvesbolt: https://d18konyvesbolt.hu/​

A paradoxonok átölelése, azaz a látszólagos ellentmondások feloldásmentes tapasztalati befogadása csak első látásra tűnik úgy, hogy ennek megtanulása a misztikus élet legmagasabb szféráihoz tartozik. Úgy tűnik a valóság ezzel szemben az, hogy hitünk alapvető igazságait sem tudjuk befogadni, ha nincs meg bennünk ez a képesség. Ennek mikéntjéről szól a mai epizód.

A kontemplatív emberek hidakat építenek a társadalomban és a közösségekben, s mivel már nem élnek "buborékban", ezért azon vannak, hogy mások is egyre szabadabbak és boldogabbak legyenek. Ennek nüanszairól szól a mai epizód.

A kontemplatív úton járó ember egyre mélyebben észreveszi azt a totális egységet, amely a mélyben lüktet minden ember között. Saját igazi identitásának ismerete miatt könnyebben észreveszi a másik ember igazi önazonosságát, minden különbözőségen túl. Ezért senki sem lesz számára "idegen". S ezért lesz ő igazi "pontifex", hídépítő. Ennek jobb megértéséhez Thomas Mertont és Pilinszky Jánost hívjuk segítségül ebben az epizódban.

A Pilinszky interjú:

https://www.youtube.com/watch?v=Xka8jpMXYiw&t=0s

"Nem lehet az ember egész nap a templomban!" - szokták mondani. Vagy talán mégis? "Az Egyház és a társadalom krízisének oka a szakrális iránti tisztelet elvesztése." - szokták mondani. De lehet inkább arról van szó, hogy minden szakrális és szent körülöttünk, csak meg kellene tanulnunk "látni"? Hogyan lehetséges ez? Erről szól a mai epizód.

Assisi Szent Ferenc költeménye Angelo Branduardi előadásában: https://www.youtube.com/watch?v=ZF0HvtFuPSQ