
Sign up to save your podcasts
Or


Szolnoki Péter sokoldalú előadó, akinek jellegzetes hangját a rádió mellett musicalekben és zenés filmekben is sokat hallhattuk. A hazai zenei élet kiemelkedő alakja, 5 aranylemezes popzenekara, a Bon-Bon – amelynek nemcsak énekese, de fuvolistája, zeneszerzője és hangszerelője is 1995 óta – Magyarországon és határainkon túl is szép sikereket aratott.
A műsor házigazdája Náray Erika.
Palágyi Ildikó zenéje az art-pop, a progresszív jazz és az elektronika találkozásából születő izgalmas zenei utazás. Eredetileg klasszikus énekesnek készült, végül a jazzének mellett köteleződött el. A Jazz Showcase-en 2016-ban lépett fel, azóta rendszeresen hallható a hazai klubokban és fesztiválokon. Idén Pillangócímű dalával bekerült A Dal legjobb 40 produkciója közé.
A műsor házigazdája Náray Erika.
László Attila az elmúlt 33 évben, a Jazz Tanszék big bandjének összeállításaiban tanította a professzionális hazai nagyzenekarok muzsikusainak jelentős részét, de a zenekari mellett improvizációs gyakorlatot is oktat. Pályafutása során olyan művészekkel játszott együtt, mint Anthony Jackson, Randy Brecker, James Moody vagy épp Patti Austin. Zeneszerzőként, hangszerelőként és muzsikusként több mint 27 éve dolgozik együtt Charlie-val, lemezfelvételeken és koncerteken egyaránt.
A műsor házigazdája Náray Erika.
A dobos-zeneszerző a magyar jazzélet egyik meghatározó, külföldön is rendszeresen koncertező művésze. Számos műfajban alkot, sajátos, melodikus dobolási stílusa komplex zenei élményt nyújt. Több alkalommal vett részt turnén az Amerikai Egyesült Államokban, és rendszeresen koncertezik Kínában. Előző kvartettje szinte minden fesztivált megjárt, új zenekarában a post bop elemekből építkező akusztikus kortárs jazz dominál.
A műsor házigazdája Náray Erika.
Zipernovszky Kornél első jazzel foglalkozó cikke 1986-ban jelent meg egy egyetemi lapban, azóta rádiósként, újságíróként, szerkesztőként és kritikusként is foglalkozott a műfajjal. Részt vett a Gramofon alapításában, amelyet 2003-ig vitt, azóta is minden lapszámban olvasható írása, de vezette a Fidelio jazz- és world music rovatát, ma pedig a Magyar Narancs munkatársa. Zsűrizett egyebek között a Müpa Jazz Showcase-en, a Kult 50-nek és az Országos Jazzműveltségi Vetélkedőn.
A műsor házigazdája Náray Erika.
Borbély Mihály zenei tanulmányait a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán folytatta klasszikus klarinét, illetve jazzszaxofon szakon. A Vujicsics együttes alapító tagja, emellett különböző formációk tagjaként és szólistaként a nép- és világzene, valamint a jazz és a kortárs zene területén is tevékenykedik. Számtalan lemezfelvételen működött közre Európa-szerte, az Egyesült Államokban, Mexikóban és Ausztráliában. 1979 óta aktív zenepedagógus, a tanítás életének és zenefilozófiájának fontos eleme.
A műsor házigazdája Náray Erika.
Az Erkel Ferenc-díjas zongoraművész több mint 398 zeneművet komponált eddig preparált zongorára, zongorára, nagyzenekarra, ütőhangszerekre és nagyzenekarra, emellett számos film, színházi előadás és hangjáték zenéjét jegyzi. Eddig 79 hanglemeze jelent meg, és túl van 1425 koncerten. 1980 óta tanít, jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz-zongora és jazz-zeneszerzés tanszakán. 7 könyv és kottakiadvány is tükrözi pedagógiai munkásságát, 2018-ban pedig Artisjus-életműdíjjal ismerték el tevékenységét.
A műsor házigazdája Náray Erika.
A Bebop következő vendége elképesztő sikereket tudhat a magáénak: több hangszeren is nagyszerűen játszik, jazz-zongora és jazzdob szakon szerzett mesterdiplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, ahol zenekari tanárként és korrepetitorként is dolgozik. Rangos díjai mellett tavaly elnyert egy egyéves bázeli ösztöndíjat is, amelyet évente mindössze nyolc ember kaphat meg.
A műsor házigazdája Náray Erika.
A Müpa jazzpodcastjének következő vendége hazánk egyik legfoglalkoztatottabb fiatal jazzmuzsikusa, aki nagybőgőn és basszusgitáron egyaránt kiválóan játszik. Junior Prima díjas, 2013-ban megnyerte az Orszáczky Jackie-ről elnevezett versenyt, idén pedig egyik saját formációjával, a Subtonesszal bekerült a Dal című műsor legjobb 40 produkciója közé.
A műsor házigazdája Náray Erika.
A jubileumi Jazz Showcase-hez kapcsolódó beszélgetéssorozat vendége ezúttal Subicz Gábor, aki nem csak a hangszerének elismert virtuóza, de komponistaként is szép sikereket ért el a Modern Art Orchestrában, sőt: nagyjátékfilmes zeneszerzőként a szélesebb közönségnek is bemutatkozott már. A tavalyi Jazz Showcase-en zenekara, a Subtones adta a zárókoncertet, idén pedig már országos ismertségre törnek A Dal című műsorban.
A műsor háziasszonya: Náray Erika.
From the publisher's feed

49 Listeners