
Sign up to save your podcasts
Or


Az orvosok bátor emberek, hiszen biztos kézzel vágnak bele olykor ember társuk húsába is, szakmai érdekeik érvényesítésekor azonban gyakran nem tűnnek ilyen magabiztosnak. Hová lesz ilyenkor a bátorságuk? – erről beszéltünk a Szike adásában Hábetler András operaénekessel, az ötvenkét éves pályakezdő szakorvossal és Svéd Tamással, a Magyar Orvosi Kamara főtitkárával.
A fiatalok között a Fidesz-utálat egy divat, de a középosztály zömét sem a demokratikus jogok iránti olthatatlan vágy, hanem inkább a pénzhiány sarkallja arra, hogy tizenöt év után elforduljon a kormánypárttól – hangzott el a Népszava a Hol Élünk? közéleti podcastjének eheti adásában. Akárhogyan is, nagyon úgy néz ki, hogy a tizenöt év lefojtott erjedése után most robbanásszerű, gyökeres átalakulás előtt áll a magyar belpolitika, és a Tisza elsöpörheti a rendszerváltozás utáni kijegecesedett politikai elitet.Varga Dóra főszerkesztő-helyettes, Hompola Krisztina, a kulturális rovat vezetője, Fekete Norbert videós újságíró és Batka Zoltán műsorvezető arról is beszélgettek: a fiatalabb generáció már egészen más kulturális normákat követ, mint a jelenleg politikailag domináns korosztály. Szó esett arról is, hogy a Kárpát-medencében keményen kibontakozó klímaváltozás alapjaiban változtathatja meg a magyarság életfeltételeit.
Sérül-e a betegjog, ha valaki nem jut időben ellátáshoz, vagy ha a tűző napon kell várakoznia órákat azért, hogy időpontot kapjon vizsgálatra? A kérdésekre a Népszava legfrissebb Szike adásában szakértő vendégeinkkel - Weidinger Kinga egészségügyi szakjogásszal és Weltner János sebész főorvossal - kerestünk a válaszokat. Az adásból az is kiderül, hogy mire panaszkodnak leggyakrabban a betegek a hazai egészségügyben, és mi az utóélete az egyes sérelmeknek.
Gyengébb-e a mostani, sokkal virulensebb ellenzéki közegben az ukránozásra épített fideszes ellenségkép, mint az eddigiek? A nyakló nélküli ukránozás mellett most induló osztogatással vissza tudja-e édesgetni magához a Fidesz az elpártolt szavazókat? – ezekről a kérdésekről is szó esett a Népszava Hol élünk? közéleti podcastjének eheti adásában. Muhari Judit belpolitikai és Papp Zsolt gazdasági szakújságírók, Varga Dóra főszerkesztő-helyettes és Batka Zoltán műsorvezető arról is beszélgettek, hogy láthatóan forrong a vidék, a NER telepített aknái kezdenek felrobbanni. A Fidesz luxusról tudni nem akaró Orbán Viktor „jó király” mítoszával meg az a baj, hogy ha a király nem veszi észre, hogy minden udvaronca két marokkal lop és milliárdos, akkor az a király alkalmatlan a trónra.Most éves mobil Népszava vagy legalább negyedéves nyomtatott Népszava előfizetés mellé 1 darab, bármely napra beváltható belépőjegyet igényelhetnek olvasóink az idei Művészetek Völgyébe.Jegyigénylés, részletek a nepszava.hu/muveszetekvolgye oldalon
A Tiszához hasonlóan az LMBTQ-mozgalom és más jogvédő civilek is visszavennék a nemzeti jelképek használatát a magyarságot kisajátító Fidesztől, ez is kiderült a múlt szombati Pride-on – hangzott el a Népszava Hol élünk? közéleti podcastjének eheti adásában. Hantó Fruzsina kulturális és Papp Zsolt gazdasági szakújságíró, Varga Dóra főszerkesztő-helyettes és Batka Zoltán műsorvezető azt is megvitatta, mit kellene kezdeni a Varga Judit-jelenséggel, amikor az exminiszterasszony konkrét, szakmai, közéleti kérdéseket próbál rendre megkerülni azzal, hogy egy családon belüli erőszak áldozatának állítja be magát.Szó esett arról is, hogy a választásokon 2026-ban nem induló ellenzéki pártok számára itt lenne az idő a szakmai munkára, pláne, hogy az utóbbi években kibontakozóban van a magyar történelem egyik legsúlyosabb kihívását jelentő változás, az aszály, az ország elsivatagosodása.
Most éves mobil Népszava vagy legalább negyedéves nyomtatott Népszava előfizetés mellé 1 darab, bármely napra beváltható belépőjegyet igényelhetnek olvasóink az idei Művészetek Völgyébe.Jegyigénylés, részletek a nepszava.hu/muveszetekvolgye oldalon
Jót tesz-e a magyarok egészségének az ukránokkal való szolidaritás? Ez is kiderül a Népszava Szike podcastjának legújabb adásából, amelyben Danó Anna újságíró arról beszélgetett vendégeivel, dr. Spányik András orvossal, a MedSpot Orvosi Segítség ahol kell Alapítvány alapítójával, és Trautman Balázzsal, a Kárpátaljai Sárkányellátó Alapítvány alapítójával, hogy hogyan segíthetnek a magyarok az orosz agressziótól szenvedő Ukrajnában. A magyar polgárok egy csoportjának nyílt levele az ukrán néphez:https://szabad.ahang.hu/petitions/level-az-ukran-nepnek-1?source=homepage&utm_medium=promotion&utm_source=homepageAmennyiben adományokkal segítené a riportunkban megszólaló szervezeteket azt az alábbiszámlaszámokon teheti:"Orvosi Segítség, Ahol Kell˝ AlapítványSzámlaszám: 16200010-10068182IBAN Számlaszám: HU57162000101006818200000000Kárpátaljai Sárkányellátó Alapítvány (OTP Bank Zrt.)11709002-25987157-00000000SWIFT/BIC kód: OTPVHUHBXXXIBAN számlaszámHU22 11709002-25987157-00000000
Nagyon úgy fest, hogy immáron az is ki akar menni szombaton az utcára, akit eddig nem érdekelt a meleg büszkeség felvonulása, mivel a Pride a civil szabadságjogokat eltiporni próbáló orbáni kormánypolitika elleni tiltakozássá lényegült át, illetve olyanok is beszélnek erről – köztük gyerekek –, akiknek a Fidesz nyomulása nélkül nem lett volna téma a Pride. Erről is beszélgetett a Népszava közéleti podcastje, a Hol élünk? e heti adásában Varga Dóra főszerkesztő-helyettes, Muhari Judit belpolitikai szakújságíró és Papp Zsolt gazdasági újságíró, illetve Batka Zoltán műsorvezető.Szóba került az is, hogyan hozta magát mindenképpen vereséget hozó helyzetbe az orbáni hatalom; miért nem épített a kormány sikerkampányt Kapu Tibor űrutazása köré; mit hozhat, hogy a Fidesz külföldi hitelekből osztogatott jóléti juttatásokkal akar választást nyerni, illetve hová lehet még pörgetni az ukránellenes gyűlöletet?Most éves mobil Népszava vagy legalább negyedéves nyomtatott Népszava előfizetés mellé 1 darab, bármely napra beváltható belépőjegyet igényelhetnek olvasóink az idei Művészetek Völgyébe.Jegyigénylés, részletek a nepszava.hu/muveszetekvolgye oldalon
Az eltelt másfél évben a kormány gyermekvédelmi átvilágítás címén elkergette a gyermekvédelmi szakemberek egy jó részét, ugyanakkor az igazi, súlyos bűnözők továbbra simán bentmaradtak a rendszerben – mondta el a Népszava „Hol élünk?” közéleti podcastjában Muhari Judit szakújságíró. Gál Mária külpolitikai újságíró pedig úgy látja: a kilencvenes évek ciánszennyezésénél is komolyabb lehet a parajdi bányakatasztrófa hatása, ami Magyarországot is igen súlyosan érintheti.A műsorban Batka Zoltán műsorvezető emellett az iráni-izraeli háborúról is kérdezte Gál Máriát, hogy lehetséges-e a konfliktusnak rövid távú, katonai kifutása, vagy a Közel-Keleten is egy elhúzódó, hosszú háborúra kell majd berendezkednie a világnak?
Nem kívánják tétlenül, ölbe tett kézzel várni az egészségügyi érdekvédők, hogy mint azt az államtitkár ígérte, leghamarabb két év múlva legyen csak béremelés az egészségügyben. Komolytalannak tartják Takács Péternek azt az érvelését, miszerint a családi adókedvezményekkel addig is növelhetik a jövedelmüket. Mit tehetnek a szakszervezetek? Miért nem fogadható el Takács Péter sajátos ajánlata az egészségügyben?A Népszava Szike podcastjének legújabb adásában ezeket a kérdéseket jártuk körbe vendégeinkkel: Soós Adriannával, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnökével, Sütő Renátával, a Magyar Orvosok Szakszervezetének alelnökével, valamint Pápai Tiborral, az ápolóképzésben felnőtteket oktató szakemberrel.A szakszervezeti vezetők egyelőre tárgyalóasztal mellett szeretnék a kormányzatot jobb belátásra bírni, de legkésőbb szeptemberben már nyomásgyakorló akcióktól sem riadnak vissza.
Könnyen lehet, hogy a Fidesz vezetősége elhitte saját propagandáját, ezért csődölt be minden ponton az Orbán-kormány idei prognózisa – hangzott el a Népszava közéleti podcastje, a Hol élünk? új adásában. Orbán Viktor ugyanis szinte minden ponton mellélőtt: az árrésstopok ellenére is nőtt az infláció, összeomlott a költségvetés és a vasúti közlekedés is, de az ukrán helyzet és a trumpi Egyesült Államokhoz fűződő viszony sem úgy alakult, ahogyan azt Felcsúton megjósolták.A mára káoszba fulladó Fidesz-kampány dramaturgiáját Varga Dóra főszerkesztő-helyettes, Papp Zsolt gazdasági szakújságíró, Bálint Orsolya, a Visszhang melléklet szerkesztője és Batka Zoltán műsorvezető próbálta megfejteni. Arról is szó esett, a Fidesz gazdasági hátországa meddig tűri el, hogy Orbán Viktor messiási politizálása miatt garantáltan el legyen zárva a brüsszeli milliárdoktól. Spoiler: a Fideszben az utóbbi hetekben eluralkodott civakodás már ezt a súlyos belső feszültséget tükrözi.
From the publisher's feed

13 Listeners

2 Listeners

7 Listeners

22 Listeners

15 Listeners

21 Listeners

4 Listeners

53 Listeners

2 Listeners

2 Listeners

0 Listeners

0 Listeners

1 Listeners

0 Listeners

0 Listeners