PONT ELÉG

Itt van az ősz, itt van ujra,

S szép, mint mindig, énnekem.

Tudja isten, hogy mi okból

Szeretem? de szeretem.

Kiülök a dombtetőre,

Innen nézek szerteszét,

S hallgatom a fák lehulló

Levelének lágy neszét.

Mosolyogva néz a földre

A szelíd nap sugara,

Mint elalvó gyermekére

Néz a szerető anya.

És valóban ősszel a föld

Csak elalszik, nem hal meg;

Szeméből is látszik, hogy csak

Álmos ő, de nem beteg.

Levetette szép ruháit,

Csendesen levetkezett;

Majd felöltözik, ha virrad

Reggele, a kikelet.

Aludjál hát, szép természet,

Csak aludjál reggelig,

S álmodj olyakat, amikben

Legnagyobb kedved telik.

Én ujjam hegyével halkan

Lantomat megpenditem,

Altató dalod gyanánt zeng

Méla csendes énekem. -

Kedvesem, te űlj le mellém,

Ülj itt addig szótlanúl,

Míg dalom, mint tó fölött a

Suttogó szél, elvonúl.

Ha megcsókolsz, ajkaimra

Ajkadat szép lassan tedd,

Föl ne keltsük álmából a

Szendergő természetet.

Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre

További műsoraink a betone.hu-n

Facebook: Betone

Instagram

Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Elmondom, mit eddig

Rejtve tartogattam,

Mint gyöngyét a tenger

Legmélyebb habokban.

Halld meg, drága gyöngyöm,

Szép, szelíd galambom!

Amit érezék és

Szenvedék, elmondom.

Éreztem szerelmet,

S szenvedtem miatta,

És nagy volt szerelmem,

Nagy szivem bánatja.

Bánatom s szerelmem,

Ez ikertestvérek,

Engemet gyötörni

Általad levének.

Szigorú körülmény

Ajkamat lezárta,

Hogy ne jőjön titkom

Senkinek tudtára.

Oh minő teher volt

Azt eddig viselnem!

Hányszor volt alatta

Roskadóban lelkem!

Mint a napfény elvesz

Felhők fátyolában,

Képedet szivemben

Eltemetni vágytam.

Könnyü szél pusztítást

Tészen a felhőben,

S felsüt a nap akkor

Annál égetőbben.

Sőt hazudtam többször

Másokért szerelmet;

E hazugság által

Csak nagyobb kinom lett. -

S most tudsz mindent, amit

Éreztem, szenvedtem;

Fogsz-e vígasztalni

Nyájas feleletben?

Szólj, üdvességemnek

Megváltó keresztje!

Nem nyilik meg ajkad?

Semmit sem felelsz-e? - -

Oh, mikép felelnél,

Hiszen néma nyelvvel...

Kiterítve... holtan...

Koporsóban fekszel!

Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre

További műsoraink a betone.hu-n

Facebook: Betone

Instagram

Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Hatalmas orvos az idő; előbb-utóbb

Minden sebet befog.

Bármennyit szenvedek: ez orvos által majd

Én is meggyógyulok.

A bú, mely most sötét felhők villámtüze,

Lesz nyájas hold sugára,

Mely tündökölni száll szelíd emlékezetem

Morajtalan tavára.

És fon talán a sors nem fáradó keze

Egy rózsás kötelet,

Mely összefűzi majd az életvágyat és

Fölépült szívemet.

Ekkor, gondolható, a könnyek és a szók

Mi keserűk lehetnek,

Melyekkel a tört szív örökre búcsut mond

Remény- vagy élvezetnek.

Azért szeretném most, midőn hűlt kebelem

Vágy-, s kívánságtalan,

Azért szeretném most, ha elmennék oda,

Ahol Etelke van.

Öleld fel, oh halál, kifáradt éltemet,

És tedd a temetőbe,

Mint keblén elszunyadt magzatját a szülő

Letészi bölcsejébe.

És hogyha meghalok, ohajtásom csak egy,

Barátim, tőletek:

Hogy engem a mellé a kedves kisleány

Mellé temessetek.

Mik voltak álmaink, majd minden éjfelen

Elmondjuk ott egymásnak,

S egyszerre indulunk, ha ébresztő szava

Zeng a föltámadásnak.

Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre

További műsoraink a betone.hu-n

Facebook: Betone

Instagram

Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre

További műsoraink a betone.hu-n

Facebook: Betone

Instagram

Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Petőfi Sándor: A szerelem

Üljetek föl képzetemnek

Csónakára, s ússzatok,

Ússzatok szivem taván át,

Szép leányok, asszonyok,

Mindnyájan, kiket szerettem,

Amióta szeretek,

Üljetek föl képzetemnek

Csónakára; jertek, jertek,

Hadd mulassak veletek.

És előjött valamennyi,

S istenemre, szép sereg!

És közöttök olyan is van,

Kit már alig ismerek,

Pedig őket mind egyenlőn,

Mind egy hévvel szeretém,

De hiába, a szerelmet

Még mint kicsi gyönge gyermek,

Régen, régen kezdtem én.

S ez mutatja bölcseségem!

Már mint gyermek bölcs valék.

Tudtam akkor már, amit más

Vén korában sem tud még.

Tudtam azt, hogy a világra

Csak egy nap süt melegen,

S ez a nap nem fönn az égen,

Hanem lenn a szív mélyében

Van, s e nap a szerelem.

Higyetek nekem ti, akik

Fáradoztok kincsekér':

A föld minden gyémántjánál

Egy pár szép szem többet ér;

S higyetek ti, kiknek lelke

Hír-dicsőségért a vér

Vagy virasztás ösvényén megy:

Egész babérerdőnél egy

Rózsabimbó többet ér.

A fukar hadd számítgassa,

A gyülő aranyokat,

Mást számítok én... a kedves

Hölgyektől nyert csókokat.

S nékem a sors csak virággal

Ékesítse kalapom,

Nem kérek babért ujabban,

Sőt amit már eddig kaptam,

Ha kell, azt is vissz'adom. 

Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre

További műsoraink a betone.hu-n

Facebook: Betone

Instagram

Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Magyar vagyok. Legszebb ország hazám

Az öt világrész nagy terűletén.

Egy kis világ maga. Nincs annyi szám,

Ahány a szépség gazdag kebelén.

Van rajta bérc, amely tekintetet vét

A Kaszpi-tenger habjain is túl,

És rónasága, mintha a föld végét

Keresné, olyan messze-messze nyúl.

Magyar vagyok. Természetem komoly,

Mint hegedűink első hangjai;

Ajkamra fel-felröppen a mosoly,

De nevetésem ritkán hallani.

Ha az öröm legjobban festi képem:

Magas kedvemben sírva fakadok;

De arcom víg a bánat idejében,

Mert nem akarom, hogy sajnáljatok.

Magyar vagyok. Büszkén tekintek át

A multnak tengerén, ahol szemem

Egekbe nyúló kősziklákat lát,

Nagy tetteidet, bajnok nemzetem.

Európa színpadán mi is játszottunk,

S mienk nem volt a legkisebb szerep;

Ugy rettegé a föld kirántott kardunk,

Mint a villámot éjjel a gyerek.

Magyar vagyok. Mi mostan a magyar?

Holt dicsőség halvány kísértete;

Föl-föltünik s lebúvik nagy hamar

- Ha vert az óra - odva mélyibe.

Hogy hallgatunk! a második szomszédig

Alig hogy küldjük életünk neszét,

S saját testvérink, kik reánk készítik

A gyász s gyalázat fekete mezét.

Magyar vagyok. S arcom szégyenben ég,

Szégyenlenem kell, hogy magyar vagyok!

Itt minálunk nem is hajnallik még,

Holott máshol már a nap úgy ragyog.

De semmi kincsért s hírért a világon

El nem hagynám én szülőföldemet,

Mert szeretem, hőn szeretem, imádom

Gyalázatában is nemzetemet!

 Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre

További műsoraink a betone.hu-n

Facebook: Betone

Instagram

Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Egy gondolat bánt engemet - Petőfi Sándor

Egy gondolat bánt engemet:

Ágyban, párnák közt halni meg!

Lassan hervadni el, mint a virág,

Amelyen titkos féreg foga rág;

Elfogyni lassan, mint a gyertyaszál,

Mely elhagyott, üres szobában áll.

Ne ily halált adj, istenem,

Ne ily halált adj énnekem!

Legyek fa, melyen villám fut keresztül,

Vagy melyet szélvész csavar ki tövestül;

Legyek kőszirt, mit a hegyről a völgybe

Eget-földet rázó mennydörgés dönt le... -

Ha majd minden rabszolga-nép

Jármát megunva síkra lép

Pirosló arccal és piros zászlókkal

És a zászlókon eme szent jelszóval:

"Világszabadság!"

S ezt elharsogják,

Elharsogják kelettől nyúgatig,

S a zsarnokság velök megütközik:

Ott essem el én,

A harc mezején,

Ott folyjon az ifjui vér ki szivembül,

S ha ajkam örömteli végszava zendül,

Hadd nyelje el azt az acéli zörej,

A trombita hangja, az ágyudörej,

S holttestemen át

Fújó paripák

Száguldjanak a kivívott diadalra,

S ott hagyjanak engemet összetiporva. -

Ott szedjék össze elszórt csontomat,

Ha jön majd a nagy temetési nap,

Hol ünnepélyes, lassu gyász-zenével

És fátyolos zászlók kiséretével

A hősöket egy közös sírnak adják,

Kik érted haltak, szent világszabadság!

 Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre

További műsoraink a betone.hu-n

Facebook: Betone

Instagram

Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Mit háborgattok?

Takarodjatok innen!

Nagy munkába' vagyok. Sietek.

Ostort fonok, lángostort, napsugarakból;

Megkorbácsolom a világot!

Jajgatnak majd és én kacagok,

Mint ők kacagtak, amikor én jajgattam.

Hahaha!

Mert ilyen az élet. Jajgatunk s kacagunk.

De a halál azt mondja: csitt!

Egyszer már én is meghalék.

Mérget töltöttek azok vizembe,

Akik megitták boromat.

S mit tettek gyilkosaim,

Hogy gaztettöket elleplezzék?

Midőn kiterítve feküdtem:

Reám borúltak s könnyezének.

Szerettem volna fölugrani,

Hogy orraikat leharapjam.

De nem harapom le! gondolám,

Legyen orrok és szagolják,

Ha rothadok, s fúladjanak meg.

Hahaha!

És hol temettek el? Afrikában.

Az volt szerencsém,

Mert egy hiéna kiása siromból.

Ez az állat volt egyetlen jóltevőm.

Ezt is megcsaltam.

Ő combom akarta megenni:

Én szívemet adtam oda,

S ez oly keserű volt, hogy megdöglött tőle.

Hahaha!

De hiába, csak így jár,

Ki emberrel tesz jót. Mi az ember?

Mondják: virágnak gyökere,

Amely fönn a mennyben virúl.

De ez nem igaz.

Virág az ember, melynek gyökere

Ott lenn van a pokolban.

Egy bölcs tanított engemet erre,

Ki nagy bolond volt, mert éhenhala.

Mért nem lopott? mért nem rabolt?

Hahaha!

De mit kacagok, mint a bolond?

Hisz sírnom kellene.

Siratni, hogy oly gonosz a világ.

Az isten is felhőszemével

Gyakran siratja, hogy megalkotá.

De mit használ az ég könyűje is?

A földre hull, a ronda földre,

Hol az emberek lábbal tiporják,

S mi lesz belőle,

Az ég könnyéből?... sár.

Hahaha!

Oh ég, oh ég, te vén kiszolgált katona,

Érdempénz melleden a nap,

S ruhád, rongyos ruhád a felhő.

Hm, így eresztik el a vén katonát,

A hosszu szolgálat jutalma

Egy érdempénz és rongyos öltözet.

Hahaha!

S tudjátok-e mit tesz az emberi nyelven,

Midőn a fűrj azt mondja: pitypalatty?

Az azt teszi, hogy kerüld az asszonyt!

Az asszony vonzza magához a férfiakat,

Mint a folyókat a tenger;

Miért? hogy elnyelhesse.

Szép állat az asszonyi állat,

Szép és veszedelmes;

Arany pohárban méregital.

Én ittalak, oh szerelem!

Egy harmatcseppnyi belőled édesebb,

Mint egy mézzé vált tenger;

De egy harmatcseppnyi belőled gyilkosabb,

Mint egy méreggé vált tenger.

Láttátok-e már a tengert,

Midőn a fergeteg szánt rajta

És vet beléje halálmagot?

Láttátok a fergeteget,

E barna parasztot,

Kezében villámösztökével?

Hahaha!

Ha megérik a gyümölcs: lehull fájáról.

Érett gyümölcs vagy, föld, lehullanod kell.

Még várok holnapig;

Ha holnap sem lesz a végitélet:

Beások a föld közepéig,

Lőport viszek le

És a világot a

Levegőbe röpítem... hahaha!

Szalkszentmárton, 1846. január

Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre

További műsoraink a betone.hu-n

Facebook: Betone

Instagram

Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Európa csendes, ujra csendes,

Elzúgtak forradalmai...

Szégyen reá! lecsendesűlt és

Szabadságát nem vívta ki.

Magára hagyták, egy magára

A gyáva népek a magyart;

Lánc csörg minden kézen, csupán a

Magyar kezében cseng a kard.

De hát kétségbe kell-e esnünk,

Hát búsuljunk-e e miatt?

Ellenkezőleg, oh hon, inkább

Ez légyen, ami lelket ad.

Emelje ez föl lelkeinket,

Hogy mi vagyunk a lámpafény,

Mely amidőn a többi alszik,

Ég a sötétség éjjelén.

Ha a mi fényünk nem lobogna

A véghetetlen éjen át,

Azt gondolhatnák fönn az égben,

Hogy elenyészett a világ.

Tekints reánk, tekints, szabadság,

Ismerd meg mostan népedet:

Midőn más könnyet sem mer adni,

Mi vérrel áldozunk neked.

Vagy kell-e még több, hogy áldásod

Nem érdemetlen szálljon ránk?

E hűtlen korban mi utósó

Egyetlen híveid valánk!

 Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre

További műsoraink a betone.hu-n

Facebook: Betone

Instagram

Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Nyári napnak alkonyúlatánál

Megállék a kanyargó Tiszánál

Ott, hol a kis Túr siet beléje,

Mint a gyermek anyja kebelére.

A folyó oly símán, oly szelíden

Ballagott le parttalan medrében,

Nem akarta, hogy a nap sugára

Megbotoljék habjai fodrába'.

Síma tükrén a piros sugárok

(Mint megannyi tündér) táncot jártak,

Szinte hallott lépteik csengése,

Mint parányi sarkantyúk pengése.

Ahol álltam, sárga föveny-szőnyeg

Volt terítve, s tartott a mezőnek,

Melyen a levágott sarju-rendek,

Mint a könyvben a sorok, hevertek.

Túl a réten néma méltóságban

Magas erdő: benne már homály van,

De az alkony üszköt vet fejére,

S olyan, mintha égne s folyna vére.

Másfelől, a Tisza tulsó partján,

Mogyoró- s rekettye-bokrok tarkán,

Köztök egy csak a nyilás, azon át

Látni távol kis falucska tornyát.

Boldog órák szép emlékeképen

Rózsafelhők usztak át az égen.

Legmesszebbről rám merengve néztek

Ködön át a mármarosi bércek.

Semmi zaj. Az ünnepélyes csendbe

Egy madár csak néha füttyentett be,

Nagy távolban a malom zugása

Csak olyan volt, mint szunyog dongása.

Túlnan, vélem átellenben épen,

Pór menyecske jött. Korsó kezében.

Korsaját mig telemerítette,

Rám nézett át; aztán ment sietve.

Ottan némán, mozdulatlan álltam,

Mintha gyökeret vert volna lábam.

Lelkem édes, mély mámorba szédült

A természet örök szépségétül.

Oh természet, oh dicső természet!

Mely nyelv merne versenyezni véled?

Mily nagy vagy te! mentül inkább hallgatsz,

Annál többet, annál szebbet mondasz. -

Késő éjjel értem a tanyára

Fris gyümölcsből készült vacsorára.

Társaimmal hosszan beszélgettünk.

Lobogott a rőzseláng mellettünk.

Többek között szóltam én hozzájok:

"Szegény Tisza, miért is bántjátok?

Annyi rosszat kiabáltok róla,

S ő a föld legjámborabb folyója."

Pár nap mulva fél szendergésemből

Félrevert harang zugása vert föl.

Jön az árvíz! jön az árvíz! hangzék,

S tengert láttam, ahogy kitekinték.

Mint az őrült, ki letépte láncát,

Vágtatott a Tisza a rónán át,

Zúgva, bőgve törte át a gátot,

El akarta nyelni a világot!

Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre

További műsoraink a betone.hu-n

Facebook: Betone

Instagram

Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices