„Nemcsak a válásból, párkapcsolati veszteségből lehet újjászületni – reagált ma reggel egy Válás és újjászületés posztomra kedves barátném, aki maga is szüléseket kísér –, hanem alkotói válságból, midlife crisis-ból, sosem sikerülő újévi fogadalmakból is...” Miért ne születhetne ebben az új évben új csoport, aminek az újjászületés van a fókuszában?” – szegezte nekem a kérdést.
Még fel se ocsúdtam, már jött is a hozzáfűződés:
„Milyen érdekes, hogy nekem is pont ez jutott eszembe! Hogy milyen jó volna most egy VÚ csoport nekem, de hát minek, amikor nem akarok elválni. Azt tudom, hogy nagy változási folyamatban vagyok, aminek az ,itthon magamban szenvedek' szakasza lejárt, most ki kell lépnem a világba, de még nem tudom hogyan. Ma reggel a te honlapodat nézegettem, Gyuri. A VÚ csoport megfogott. Újjásszületés csoport bábákkal megtámogatva.?” – zümmögött a másik fülembe drága kolléganőm hangja, így most már sztereóban érkezzen az inspiráció.
Estére azonban elő kellett volna húzzak valahonnét egy harmadik fület is, amikor egy szeretetteljes Messenger üzenet –
naná, hogy véletlenül! – éppen ezekkel a szavakkal zárult:
„Az újjászületésem a te értő-érző figyelmed alatt kezdődhetett el, amire a mai napig hálával gondolok és hálával említem, ha valahol szóba kerülnek életemből a 2014-15-ös évek.”
Mit is tehetnék mást, mint 2013 nyarán, amikor a Sétálj velem ugyanígy zümmögni kezdett az összes fülemben? Akkor körbenéztem: vajon csak az én fülem zúg? Vagy ti is halljátok?
És most? Te hallod, ami ma megszólított ma? Te miből szeretnél újjászületni? Te is érzed a kísérve kísérés kísértését vagy csak kísértetet látok?
Írhatsz ide: [email protected], vagy üzenhetsz Messengeren.
Kérlek, írj, ha úgy érzed, ez a három múzsa helyetted is szólt...