
Sign up to save your podcasts
Or


Egyenesen a lecsóba csapunk (szigorúan gumikesztyűvel – ez mégis csak egy kultúrintézmény!), amely lecsó ma a Star Trek – The Next Generation, azon belül is főként a pilot, az Encounter at Farpoint. Az adás legvégén (ismét) egy kis kortörténeti anekdotázás.
A hírlevél rajtunk kívülálló okok miatt szünetel! Rajta vagyunk, de sajnos időbe telik. Türelem.
A néhány apróság ami a főétel előtt és közben felmerül:
Elérhetőségek:
Jött és történt sok minden az elmúlt hetekben, úgyhogy megint volt min csámcsogni.
Mozgóképességek:
Olvashatóságok:
Tudományosságok:
Adásunkat a Doom Patrol brigádjának nótázása zárja.
Elérhetőségek:
Váltás volt a söntésben, ezúttal Flasht vitték el a Baba utcai balettintézetbe, hogy kicsit összeszedje magát. Azonban a másik két kocsmatölt…tulajdonos töretlenül áll az inni vágyók rendelkezésére. Aranyozott latinumért, persze.
Gyors előzetes- és hírmustra a popszakmából: nem csak kék lesz a dzsinn az Aladdinban, ki tudja, milyen lesz a Doom Annihilation, megkapta az utolsó előzetesét az Avengers Endgame (Hawkeye olcsón megúszta), jön az Alien minisorozat, Bryan Singert kirakták a Red Sonja filmből, James Gunnt visszavették a GotG3-ba.
Sorozatajánlók: Doom Patrol egyre inkább, The Dragon Prince második évad szintén, The Last Ship egyáltalán nem, de mindenek előtt leginkább: Love, Death + Robots. Emellé gyorsjelentés a frontról: Overlord.
Játszottunk, de főleg Morgan: Star Control Origins, Star Control 2 forrás, The Division 2 és jönnek a Halo játékok PC-re!
Tudományos hírek: felment az ISS-hez, és vissza is jött a Dragon 2 űrkapszula, az Orion következő repülését már nem az SLS-sel tervezik megoldani, születő bolygók porkorongvariációi, az ExoMars porördögök pályáját (is) fényképezte.
Itt már majdnem feladtuk, de azért még belefért amolyan kvázi-főtémának a Memories és a Castlevania.
Elérhetőségek:
Átnézzük az idén megjelenő sci-fi és fantasy filmeket:
Január:
Február:
Március:
Április:
Május:
Június:
Július:
Augusztus:
Október:
November:
December:
Fantasy:
Pro tipp: https://pi-hole.net/
Elérhetőségek:
Filmek: Overlord, Mortal Engines, Prospect, Dust.
Sorozat: Star Trek: Discovery, Doom Patrol, The Umbrella Academy, Misfits.
Könyvek: Maul – Vesztegzár, Off to Be the Wizard, Hyperion, Ílion, Olümposz, A halhatatlanság halála.
Elérhetőségek:
A mai adásban a következő filmekről lesz szó: Alien: Covenant, Arthur: Legend of the Sword, Blade Runner 2049, Blame, Bright, Dark Tower, Downsizing, Flatliners, Geostorm, Ghost in the Shell, Godzilla: Planet of the Monsters, Guardians of the Galaxy 2, Justice League, Killswitch, Kong: Skull Island, Life, Logan, Pirates of the Caribbean 5, Planet of The Apes, Power Rangers, Resident Evil Vendetta, Shape of Water, Spiderman: Homecoming, Starship Troopers: Traitor of Mars, Star Wars: The Last Jedi, The Man from Earth: Holocene, The Mummy, Thor: Ragnarok, Transformers: The Last Knight, Valerian and the City of a Thousand Planets, What Happened to Monday, Wonder Woman, meg még lehet, hogy kihagytam párat. Tiszta 2017!
A fentiek mellett előkerül a Doom Patrol, a Hayabusa 2, az Ultima Thule, Sir Patrick Stewart és Hugh Jackman, illetve megemlékezünk az Opportunity-ről és bármennyire is tiltakozik, Bruno Ganzről.
Könyv-eltántorító: Scott Ciencin – Árnyasvölgy
Itt pedig az adásban idézett mondat eredetsztorija.
Elérhetőségek:
A söntés csillog, a fajansz villog (hogy eltalálják a jókedvű vendégek), és teljes a személyzet.
Visszatérünk egy kicsit a DC tévés próbálkozására (Titans), majd szóba kerül az Avatar nyomdokaiba lépni akaró (?) The Dragon Prince, később pedig a George R. R. Martin nevével eladott új scifi-horror sorozat, a Nightflyers.
Filmek terén előkerül a Transformers filmek vadhajtása, a Poszméh… vagyis Dongó… Űrdongó! (Bumblebee… sehogy se lesz jobb.)
Most már kicsit spoileresebben kielemezzük Sandra Bullock és a Netflix szerelemgyer…szörnyszülöttjét. BirdBoxB*zmeg.
Végre kaptunk steampunk filmet a Mortal Engines képében! Hogy mennyire lett jó, és hogy miért nem, megtudhatjátok az adásból! 😀
A “bemelegítés” önmagában egy adásnyi hosszú lett, úgyhogy a következő adás a mára tervezett főtémával indul majd!
Itt a Youtube csatornánk. Vagy valami olyasmi.
Elérhetőségek:
Újra édeshármasban! Erm… mármint… savanyúhármas. Úgy már nincs áthallás, ugye?
Kb. fél óra bemelegedés (feat. DJ Olvasói Levelek) után Flash ajánl egy rossz filmet (Rare Exports), meg szóba kerül még pár odanemillő sorozat (Scrubs, Angie Tribeca, Eagleheart, ST Discovery), plusz The Orville (Morgi idevonatkozó 9gag linkje – elhatárolódom) és Titans. További sorozások:
Technikaibb dolgok:
Exrák:
Elérhetőségek:
Bekurblizzuk a 2019-es évet. Sok mindenről beszéltünk, de persze Morgi nem jegyzetelt, így most csak ez a show notes van. 🙂 Később (talán) pótoljuk. 😀
VAAAAAGY
Ha esetleg a hallgatók közül valaki szeretne segíteni, itt az alkalom! Jegyzeteljétek ki a témákat + pár extra mondat a körítésnek és az lesz a show notes! 🙂
Update: 2019-01-26 – morgan
Elérhetőségek:
Mindenek előtt bocsi, de az én hangsávom kicsit szarakodott, de talán még élvezhető. /Flash
Karácsonyfa, bejgli, forralt bor… Kell ennél több egy tökéletes karácsonyi adáshoz? Csak pár apróság, mint működő internet és a csapos kit Chev-nek hívnak. Igen ismét csak ketten állunk a bárpult mögött de azért próbálunk mindenkit kiszolgálni, de most inkább az utóbbi hetek aktuális filmjeiről és sorozatairól beszélünk:
Pár perc erejéig visszatérünk a Death Note nevezetű szégyenre. The Predator (2018). Bird Box. Fantastic Beasts: The Crimes of Grindelwald. Doctor Who 11. évad vége. Mars. Travelers 3. évad.
Könyvek: Mark Russinovich – A nulladik nap. Adrian Tchaikovsky – Az idő gyermekei. Karen Traviss – Star Wars: Republic Commando sorozat.
Elérhetőségek:
From the publisher's feed

1 Listeners

14 Listeners

16 Listeners

9 Listeners

9 Listeners

1 Listeners

22 Listeners

4 Listeners

21 Listeners

4 Listeners

2 Listeners

5 Listeners

0 Listeners