Szakács Árpád Podcast

Szakács Árpád Podcast

By Szakács Árpád PodcastNewsPoliticsHistory
Download on the App Store

Szakács Árpád Podcast episodes

  • Ezek ugyanazok! – Miért jöttek vissza a rombolás hiénái?

    2019-ben Magyarország összes megyei napilapja központi szerkesztőségének főszerkesztőjeként Kelet-Közép Európa legnagyobb médiavállalkozásának egyik legbefolyásosabb, legismertebb személyisége voltam. A Kinek a kulturális diktatúrája? című cikksorozatom az elmúlt évtizedek legnagyobb vihart kavart tényfeltárása volt, amely globális hullámokat keltett, erről a világ legnagyobb hírügynökségei is írtak, mások mellett a CNN, BBC, Reuters. A cikksorozat miatt Magyarország USA nagykövetségére is behívtak. Nem mentem el.

    Lovas István, az újságírófejedelem a halála előtt a legjobb és legbátrabb jobboldali újságírónak tartott. 2019 novemberében elsőként kaptam meg a legnagyobb példaképemről, Lovas Istvánról elnevezett sajtódíjat. A jobboldalon szó szerint igazi sztárkultusz vett körül, én számítottam a nagy reménységnek, aki előtt nem akármilyen pálya bontakozik ki.

    2019 novemberében letértem a dúsgazdaggá válás útjáról, erkölcsi, morális okok miatt minden pozíciómról lemondtam. Legszűkebb körben nyíltan megfogalmaztam, hogy nem tudok azonosulni azzal a politikai rendszerrel, amelynek működésébe már mélyen beleláttam.

    A döntésem miatt a későbbiekben a személyem megvetés tárgya lett, csak úgy hivatkoztak rám, mint áruló, elmebeteg, őrült, akivel érintkezni sem lehet, mert rosszabb vagyok, mint egy leprás. Mindenhonnan kiszorítottak, a rendszer túlbuzgó hiénái saját könyvkiadómat, a Kárpátia Stúdiót is ezer módszerrel próbálták ellehetetleníteni.

    2019-ben töredékét sem láttam annak a nagy társadalmi tablónak, amelyet ma érzékelek. Mégis, a Lovas István-sajtódíjátadáson elhangzott akkori gondolataimból egy sajátos lényeglátás bontakozott ki, amelynek máig tartó aktualitásai vannak. Sőt talán most a legidőszerűbb, hiszen visszatértek azok a lidercék, akiknek az eljövetelét előre vetítettem. Mennyivel máshogy alakult volna minden, ha néhány gondolatot megfogadnak azok, akiknek az lett volna a kutya kötelességük, hogy megvédjék a magyarságot EZEKTŐL. Mert ezek ugyanazok! Akkori beszédem nem egy retorikai csúcs, de azért fogadják annál nagyobb szeretettel.



    Get full access to Szakács Árpád hír/háttér csatornája at www.szakacsarpad.com/subscribe
    20 min
  • Államfarmi választások: Fidesz, Tisza, Mi Hazánk – Kire szavazna Hamvas Béla?

    “A demokrácia legnagyobb perverzitása a szavazás. Valójában szavazással csak egy dolgot lehet kiválasztani: ki legyen a demokrácia rabjainak az elnyomója, az Államfarm igazi ura.”

    Ha a szavazással bármit meg lehetne változtatni a demokráciában, csak nem gondoljátok, hogy megengednék? Bogár László közgazdász frappáns megfogalmazása jelenkorunk viszonyaira tökéletes leírása annak, hogy mire is hozták létre a demokrácia nevű illúziógyárat. És persze, sokan bólogatnak, hogy ez nem a legjobb, de hatékonyabb rendszert nem találtak még ki. Mások azt mondják, a legjobb érv a demokrácia ellen egy ötperces beszélgetés egy átlagos szavazóval. Mindenesetre érdekes kísérletnek indult a demokrácia nevű projekt terjesztése.

    A mindenki egyenlő eufóriájába Orwell egy picit belerondított, és az Állatfarm című zseniális művel olyan tablót rajzolt a demokráciáról, amely minden országra ráilleszthető. Hozzánk, a magyarok karakteréhez pedig annyira passzol az Állatfarm, hogy a választási főszereplőket is az Állatfarm alakjaihoz hasonlító felállásban választottuk ki.

    A nemzet nagyrabecsült tagjai most egymást anyázva, verve, szidalmazva, örök haragot esküdve próbálják győzelemre juttatni az Államfarm döntéshozó testületében Napóleont vagy Hógolyót, esetleg a mérleg nyelvének tenni Süvit, a képmutató malacot.

    Aztán pedig a nép, az istenadta nép kézbeveszi a jövőjének az irányítását. Az Államfarm polgárai már tanultak a múlt hibáiból, tájékozódtak és felelős döntést hozva járulnak majd az urnák elé. Egy egész ország, egy nép sorsa dől el a felelős döntés következményeként.

    Kevés korszaka volt a magyar történelemnek, amikor népként érdemben bele tudtunk szólni a saját sorsunkba. Már az úgynevezett államalapításkor is gellert kapott ez a lehetőség, és csak a Szent István-i tömeggyilkosságok, az igazi kultúránk és öntudatunknak a kereszténység általi elpusztítása alapozta meg az államiságunkat. Akkor vesztette el ez a nép a lelkét, és azóta sújtja a megosztottság átka, az idegenhez való húzás szörnyű öröksége. Ma a magyarság mint nemzet esetlen gólemként vánszorog a demokrácia szakadékának az irányába.

    A demokrácia legnagyobb perverzitása a szavazás. Valójában szavazással csak egy dolgot lehet kiválasztani: ki legyen a demokrácia rabjainak az elnyomója, az Államfarm igazi ura. Minden más színjáték. Ezt az öntudatra ébredt, az egyenlőség mákonyától elbódult tömegeknek nehéz lenne elmagyarázni. Gustave Le Bon tökéletesen levezette, hogy miért: a tömegek annyira vágynak az illúzióra, mint éjjeli lepkék a fényre. Bárhová odagyűlnek, ahol megkapják az illúziót, és kíméletlenül elbánnak azokkal a gondolkodó emberekkel, akik megpróbálják őket felvilágosítani. A történelmi események nagy mozgatórugója sohasem az igazság volt, hanem a tévedés.

    Ez az igazság a mostani választásról is: ez maga a tévedés. Nemrég választások voltak Romániában, ahol meglepetésre az első fordulóban Călin Georgescu kapta a legtöbb szavazatot. Ezt követően az Állatfarmból Jones gazda megsemmisítette a voksolás eredményét, Călin Georgescut kizárták a választásból, bűnügyi eljárások özönét indították ellene és a támogatói körével szemben. A megismételt választáson egy igazi globalista jelölt Nicușor Dan „győzött”.

    Akiben még van csírája a gondolkodásnak, az mélyedjen el a romániai választások tapasztalatain: Önök tényleg azt hiszik, hogy ha most elmennek és bárkire szavaznak, akkor annak van értelme? Románia esete után tényleg azt gondolják, hogy Önök a szavazataikkal bármilyen érdemi döntésbe bele tudnak szólni? Tényleg azt hiszik, hogy az új felállásban a Mi Hazánk nem a TERV része? Tényleg azt gondolják, hogy a mérleg nyelve lesz, és megvalósul Süldő Süvi álmodozása, amit nemrég kürtölt világgá:

    „Pokollá fogom tenni Orbán Viktornak és Magyar Péternek az életét, mert minden reggel le kell majd ülnünk hármasban, mert mi biankóban nem adjuk senkinek a szavazatunkat”.

    El tudják képzelni, ahogy majd a 6 százalékos Süldő Süvi ugráltatja a Titkos Elit két nagy pártjának vezetőjét, akik a korlátlan hatalom és pénz védelmében vannak? Tényleg azt gondolják, hogy ilyen hatalom átkerülhet a Mi Hazánkhoz?

    El tudják képzelni, ahogy Napóleon és Hógolyó zavartan telefonálnak a londoni Citybe és Tel Avivba, ahol elmondják a gazdiknak, most már nem tudnak cionista külpolitikát folytatni, mert a 6%-os Süldő Süvi nem szeretné.

    Tudják mi fog változni a választások után?

    Konkrétan semmi. Az Államfarm marad, Jones gazda nyugodtan kavargatja tovább a disznó pörköltet, és kimér egy adagot a Mi Hazánknak is. Közben mosolyog egyet azon a régi bölcsességen, hogy a birkák folyton a farkastól rettegnek, de végül mind valamelyik gazda kondérjában végzik.

    És tudják miért? És most átadom a szót Hamvas Bélának:

    „Az egész emberiség hazudhat valamit, abból nem lesz igazság. Kérdés: lehet igazságot hazudni? Kiderült, hogy a demokráciának a nép önkormányzatához semmi köze, hanem egy hatalmi kisebbségi csoport kormányzati hazugsága. A nép függetlenül attól, hogy valamely tétel igaz, vagy sem, sőt személyes véleményétől is függetlenül, szavazatát a hatalom nyomásának irányában fogja leadni, vagyis a hatalom hazugságára a válasz a nép hazugsága. Az egymás becsapásának ezt a sajátságos területét nevezik politikának, mely a mindenkori emberi létezés legelaljasodottabb helye. (...) Már az is nagyon veszélyes, ha a kormányzat néha - mint Platón engedélyezte - hazudik. De nincs nagyobb veszély, ha a kormányzat semmi egyebet nem tud és nem tesz, csak hazudik, vagyis ha az egész államkormányzat a hazugságon nyugszik. A polgárság tudja, mi az igazság, de azt is tudja, ha az igazság alapjára helyezkedik, a hatalom ellensége lesz… az igazság nem ad neki kenyeret, nem menti fel a bíróság előtt. … Az „élni csak kell” álláspontján van. Az ember az igazságtól el van hagyatva. (...) A kormányzat nem szilárd elveken, hanem az emberi gyávaságon és hitványságon nyugszik. Ezért mellékes, hogy a kormányzat tételei monarchikusak, vagy demokraták, vagy diktatórikusak. A hatalom erejét az embereknek az igazságban való erőtlensége biztosítja…

    Ritka az olyan ember, aki az igazságot nem áldozza fel, és tekintet nélkül arra, hogy életmenetére kedvező, vagy kedvezőtlen, az igazság mellett kitart és nem alkuszik, inkább vállal szegénységet, mellőzést, üldöztetést, megalázást. Ez az ember tisztában van azzal, hogy az igazság őt a csávából nem fogja kihúzni, de ezt nem is kívánja. Életének tartalma nem az, hogy az igazság az élet különböző kellemességeivel megjutalmazza, hanem tekintet nélkül annak következményeire, egyszerűen az igazsághoz való hűség. (...)

    A kormányzat nem tart attól, hogy az igazsághoz hűségesek száma növekedni fog. Ellenkezőleg. Egyre többen vannak és lesznek, akik az igazságtól való elhagyatottságukban, pusztán azért, hogy állást kapjanak és meg tudjanak élni, kénytelenek színleg behódolni. A kormányzat tudja, hogy e színleg behódolás már hazugság, és a kormányzat nyert. Az ember korrupttá vált, akkor is, ha az ember a családjára hivatkozik. Nyilvánosan a kormányzattól hűségjutalmakban részesülni, titokban az igazsághoz hűnek lenni, ilyen nincs.”

    Hölgyeim és Uraim! Gondolkodjanak el Hamvas Béla szavain! Ne süllyedjenek el a tömeg mocsarában!

    Könyvcsomag-ajánló: Az Antipropaganda könyvcsomag öt alapművet kínál a véleményformálás, tömeglélektan és média manipuláció megértéséhez. Szemléletformáló könyvek a propaganda mechanizmusainak felismeréséhez és a kritikus gondolkodás erősítéséhez.

    Közösségi média felületeim a Substack-en túl.

    YouTube: https://youtube.com/@szakacsarpadcom

    Instagram: https://instagram.com/szakacsarpadcom

    TikTok: https://tiktok.com/@szakacsarpadcom

    Telegram: https://t.me/szakacsarpadcom (ennek előnye, hogy innen egyetlen gombnyomásra letölthetők a podcast adások)

    Twitter / X: https://x.com/szakacsarpadcom

    Miben tud Ön segíteni?

    Amennyiben úgy érzi, írásaink segítenek Önnek tisztábban látni a világban történő eseményeket, kérem, küldje tovább a hírlevelünket ismerőseinek. A megnyitott üzenetnél kattintson arra, hogy “Továbbítás”, és a Címzett mezőbe írja bele azoknak az e-mail címeit, akikről azt gondolja, az adott információ érdekelheti, érintheti. A Substack egy remek blogfelület, de az életünket uraló hatalmas információdömpingben nehéz eljutni azokhoz, akik számára egy-egy bejegyzésünk segíthet a lényeglátásban.

    Az elkövetkező időszak legfontosabb értéke nem a pénz, hanem a hiteles információ lesz. Egy olyan szerkesztőséget szeretnék létrehozni, amelynek hivatása és küldetése az igazság keresése. Ebben kérem a támogató együttműködését. A publikációm rendszeres támogatása azt a célt szolgálja, hogy megszabaduljunk az elménket lebéklyózó hazugságoktól és kiutat találjunk a reménytelennek tűnő helyzetekből.

    Ha szeretné követni az írásaimat a jövőben, kérem, adja meg az email címét az alábbi mezőben, majd kattintson a Subscribe (Feliratkozás) gombra. Köszönöm!



    Get full access to Szakács Árpád hír/háttér csatornája at www.szakacsarpad.com/subscribe
    8 min
  • Hogyan maradt fenn a Tisza Párt Kapitány Istvánjának impexes világát feltáró könyv?

    Az Impexek kora és A kádári Magyarország titkos élete című kötetek még decemberben elfogytak, most pedig sok szeretettel adjuk át a könyvek 7. és 6. utánnyomását.

    Amikor 2020-ban a Kárpátia Stúdió Könyvkiadó átvette Az impexek kora című könyv újbóli megjelentetését, rajtam kívül kevesen láttak benne fantáziát, és talán nem haragszik meg Borvendég Zsuzsanna, ha megemlítem, még maga a szerző sem, aki azért is aggódott, hogy nagy veszteséget okoz majd a könyv, mert nem lesz rá vásárló. Közismert, hogy akkoriban már rengetegen megvették az előző kiadásokat. Én azonban valami teljesen mást láttam meg az elmúlt évtizedek egyik legfényesebb gyémántjában, amelynek a fénye igencsak halványodni kezdett. A hazai történésziparosok is kezdtek megnyugodni, azt gondolták, amennyiben a céh hallgat a rendkívüli kötetről, akkor minden visszaáll a régi kerégvágásba, a hazugságokból tovább lehet építeni a hamis világképet a magyar történelemről.

    A sors iróniája, hogy én először Borvendég Zsuzsanna könyvéről 2017-ben egy bizalmas találkozón magától Rogán Antaltól hallottam, aki elmondta, hogy mi főszerkesztők is olvassuk el, mert egy kormányülésen Orbán Viktor miniszterelnök ajánlotta minisztertársai figyelmébe a kötetet.

    Tehát 2020 környékén a könyv szép lassan elindult a felejtés homálya felé, a szellemi tömegsír irányába, amelyben az éppen uralkodó történelmi fősodor eltemet minden értéket, amely veszélyt jelent a létezésükre. Borvendég Zsuzsanna minden “konszenzussal” szembement, ugyanis minden konszenzus maga volt a megtestesült hazugság. Magyarország teljes kifosztásának hátterét tárta fel, olyan információkat hozott nyilvánosságra, amelytől hidegrázást kaptak a hazug történészek és a még hazugabb közgazdászok. Mindezt olyan zseniális átütő erővel vitte véghez, amelyhez képest a történészcéh tagjainak a gyomorszájon rúgás egy kellemes bizsergető érzés volt bónusz hátmasszázzsal fűszerezve.

    Tehát mi mást tehetett a nagybetűs SZAKMA, mint azt, hogy mélyen elhallgatta, Borvendég Zsuzsannát pedig szó szerint a perifériára száműzte. Óriási bűne volt: megírta az igazságot, amit bizonyítani is tudott.

    Még 2019-ben a szerző azt is elmondta, hogy sok mindent kihagyattak vele a kötetből. Később rábírtam, hogy ezeket tegyük bele az új kiadásba, amit én újra megszerkesztek és új formába csomagolom ezt az alapművet.

    Hónapról-hónapra így támadt fel ismét Az impexek kora. A legnagyobb magyar könyvkereskedő oldalán első helyen debütált az eladási kategória toplistáján.

    Lényegében folyamatosan a legnépszerűbb kategóriában volt, így aztán jöttek az újabb és újabb kiadások. És hát az újabb rekordok, amikor a sikerlisták legfontosabb pozícióit csak és kizárólag Borvendég Zsuzsanna uralta. Mindezt úgy, hogy reklámra sem volt pénzünk. Nézzék csak az alábbi képkivágásokat:

    Egészen odáig tartott a diadalmenet, amíg a Kárpátia Stúdió Könyvkiadó viszonteladói partnerét valakik csődbe nem vitték, 2024-ben döbbenetesen nagy kifizetetlen számlát hagyva a Kárpátia felé.

    A Pult Kft. csődje magával rántotta a Kárpátiát is. Egy minimális remény volt a fennmaradásra, ám jött a teljes letaglózás, a legnagyobb könyvkereskedők elzárkóztak a megmaradt könyveink forgalmazásától, arra hivatkozva, hogy “nem fogynak”. Hát persze, hogy nem. Legalább 100 ehhez hasonló képernyőmentést őrzök: az eladási listán 7-ből 5 Kárpátia Stúdió által kiadott könyv volt.

    Ha a nagy terjesztőkön múlt volna, a Kárpátia könyvkiadóként is abban a bizonyos szellemi tömegsírban lenne. De Önök, kedves igazságkereső olvasóink ragaszkodtak a kiadóhoz, a karpatiastudio.hu oldalon keresztül a vásárlásaikkal támogatták küldetésünket és az olyan szellemi alapművek fennmaradását, mint Borvendég Zsuzsanna könyvei. Az Impexek kora és A kádári Magyarország titkos élete című kötetek még decemberben elfogytak, most pedig sok szeretettel adjuk át a könyvek 7. és 6. utánnyomását.

    Az impexek kora és A Cég megnyertjei, a megnyertek cégei köteteknek különös aktualitást ad az a helyzet, hogy nemrég Magyar Péter Tisza Pártja leendő gazdasági miniszterként mutatta be Kapitány Istvánt, aki szintén ebből az impexes világból származik. Érdemes megismerni, hogy honnan.

    Még egyszer köszönjük a bizalmat. Köszönjük, hogy egy úton járhatunk. Úton az igazság felé.

    Szakács Árpád A Titkos Elit Magyarországon c. könyve előrendelhető a Kárpátia Stúdió könyváruházában:

    Közösségi média felületeim a Substack-en túl:

    YouTube: https://youtube.com/@szakacsarpadcom

    Instagram: https://instagram.com/szakacsarpadcom

    TikTok: https://tiktok.com/@szakacsarpadcom

    Telegram: https://t.me/szakacsarpadcom (ennek előnye, hogy innen egyetlen gombnyomásra letölthetők a podcast adások)

    Twitter / X: https://x.com/szakacsarpadcom

    Miben tud Ön segíteni?

    Amennyiben úgy érzi, írásaink segítenek Önnek tisztábban látni a világban történő eseményeket, kérem, küldje tovább a hírlevelünket ismerőseinek. A megnyitott üzenetnél kattintson arra, hogy “Továbbítás”, és a Címzett mezőbe írja bele azoknak az e-mail címeit, akikről azt gondolja, az adott információ érdekelheti, érintheti. A Substack egy remek blogfelület, de az életünket uraló hatalmas információdömpingben nehéz eljutni azokhoz, akik számára egy-egy bejegyzésünk segíthet a lényeglátásban.

    Az elkövetkező időszak legfontosabb értéke nem a pénz, hanem a hiteles információ lesz. Egy olyan szerkesztőséget szeretnék létrehozni, amelynek hivatása és küldetése az igazság keresése. Ebben kérem a támogató együttműködését. A publikációm rendszeres támogatása azt a célt szolgálja, hogy megszabaduljunk az elménket lebéklyózó hazugságoktól és kiutat találjunk a reménytelennek tűnő helyzetekből.

    Ha szeretné követni az írásaimat a jövőben, kérem, adja meg az email címét az alábbi mezőben, majd kattintson a Subscribe (Feliratkozás) gombra. Köszönöm!



    Get full access to Szakács Árpád hír/háttér csatornája at www.szakacsarpad.com/subscribe
    5 min
  • Borvendég Zsuzsanna: Nagyapám a doni pokolban

    Borvendég Zsuzsanna történész nem kutatóként, hanem unokaként állt a nyilvánosság elé, és megható előadásban mesélt arról, hogy mit jelentett neki a nagyapai örökség.

    A magyar hadsereg 1943-as doni katasztrófája a mindenkori magyar hadtörténet egyik legnagyobb vesztesége volt. Az áldozatok pontos számát lehetetlen meghatározni, de az biztosra vehető, hogy a halottak száma meghaladja a 100 ezer főt. A „legfőbb hadúr”, a Horthy Miklós kormányzó nevével fémjelzett hadvezetés a szükséges fegyverek és felszerelések nélkül küldte ki a magyar katonákat a 30-40 fokos hidegbe harcolni. Sorsuk a biztos pusztulás volt. A front összeomlása után a fejvesztett menekülés közben további több tízezer áldozat vált testi és lelki nyomorékká.

    A neves történész, Borvendég Zsuzsanna nagyapja, ifj. Boross István ugyancsak a Don-kanyarban szolgált, ám néhány hónappal az összeomlás előtt egy kis szerencsének is köszönhetően visszajutott Magyarországra. Tapasztalatairól a szemtanú hitelességével naplót vezetett, amelyet hagyatékként jóval halála előtt unokájára, Borvendég Zsuzsannára bízott.

    Amikor tudomást szereztem a kéziratról és megismertem a naplót, egy percig sem volt kérdés számomra, hogy méltó helye van a Kárpátia Stúdió könyvei mellett. Ezt követően Babucs Zoltánt, a kiváló hadtörténészt bíztam meg azzal, hogy ifj. Boross István naplóját lássa el magyarázó lábjegyzetekkel, és rendezze kiadás alá. A kötet november 15-én jelent meg és az Igazság Napja rendezvényünkön került bemutatásra, ahol Borvendég Zsuzsanna történész nem kutatóként, hanem unokaként állt a nyilvánosság elé, és megható előadásban mesélt arról, hogy mit jelentett neki a nagyapai örökség. Az elhangzottak mindannyiunk számára fontos tanulságokkal szolgálnak. Fogadják sok szeretettel, és aki teheti, ismertesse meg a videót a családjában, környezetében az ifjabb korosztállyal is. Ezen keresztül számukra is átélhetővé válik egy olyan esemény, amelyre emlékeznünk kötelesség.



    Get full access to Szakács Árpád hír/háttér csatornája at www.szakacsarpad.com/subscribe
    21 min
  • A globális parazita titkos története - Az Igazság Napja - 2. rész

    Bogár László új könyvében arra tesz kísérletet, hogy feltárja a pénz három évezredes, elrejtett történetét – és vele együtt azt a világrendet, amelyet ma is működtet.

    Évezredek óta zajlik egy folyamat, amelynek lényege az emberi létezés szellemi kifosztása. Bogár László közgazdász által “globális parazitának” tartott erő nem pusztán gazdasági jelenség, bár elsősorban ezen a téren tevékenykedik, hanem egy szellemi mechanizmus, egy negatív erőtér, egy sötét energiamező. Ennek a mechanizmusnak a működése nem vész a múlt homályába, ugyanis a pénz történetén keresztül rekonstruálható. Pontosan ezt tette a Globális parazita – A pénz titkos története című új, hiánypótló könyvében Bogár László.

    A szerző arra tesz kísérletet, hogy feltárja a pénz három évezredes, elrejtett történetét, és vele együtt azt a világrendet, amelyet ma is működtet. Kiindulópontja egyszerű és félelmetes: a pénz nem gazdasági eszköz, hanem hatalmi esszencia, amely csak a kereskedelem és a média közvetítő mezőivel együtt érthető. Ez a hármas hozta létre azt a civilizációt, amelyben a valóság már nem átélhető, hanem gyártható.

    Bogár szerint a modern kapitalizmus nem torzulás, hanem eredendően csalásra épülő rendszer, amely az információ-aszimmetriára épít: a jobban informált mindig kifosztja a kevésbé informáltat. A szakrális rend széthullása után a nyugati modernitás globális parazita-logikává vált: kifelé terjeszkedik, befelé pusztít. A fogyasztói társadalom pedig létrehozta a “globális minimál-ént”, az engedelmes, homogenizált tömegembert, akinek identitását már a média iparszerűen gyártja.

    A könyv végkövetkeztetése komor, mégis elkerülhetetlen: a pénzhatalom három évezredes birodalma elérte határait. A rendszer fenntartásához szükséges energia kifogyott, a terjeszkedésnek vége. A kérdés már nem az, hogy összeomlik-e, hanem az, mi veszi át a helyét – és képesek vagyunk-e visszanyerni a valóság közvetlenségét, amelyet a közvetítők elvettek tőlünk?

    Bogár László új könyve mellé szeretettel ajánlom figyelmébe A Nyugat hanyatlása elnevezésű kedvezményes könyvcsomagunkat is:

    Közösségi média felületeim a Substack-en túl:

    YouTube: https://youtube.com/@szakacsarpadcom

    Instagram: https://instagram.com/szakacsarpadcom

    TikTok: https://tiktok.com/@szakacsarpadcom

    Telegram: https://t.me/szakacsarpadcom (ennek előnye, hogy innen egyetlen gombnyomásra letölthetők a podcast adások)

    Twitter / X: https://x.com/szakacsarpadcom

    Miben tud Ön segíteni?

    Amennyiben úgy érzi, írásaink segítenek Önnek tisztábban látni a világban történő eseményeket, kérem, küldje tovább a hírlevelünket ismerőseinek. A megnyitott üzenetnél kattintson arra, hogy “Továbbítás”, és a Címzett mezőbe írja bele azoknak az e-mail címeit, akikről azt gondolja, az adott információ érdekelheti, érintheti. A Substack egy remek blogfelület, de az életünket uraló hatalmas információdömpingben nehéz eljutni azokhoz, akik számára egy-egy bejegyzésünk segíthet a lényeglátásban.

    Az elkövetkező időszak legfontosabb értéke nem a pénz, hanem a hiteles információ lesz. Egy olyan szerkesztőséget szeretnék létrehozni, amelynek hivatása és küldetése az igazság keresése. Ebben kérem a támogató együttműködését. A publikációm rendszeres támogatása azt a célt szolgálja, hogy megszabaduljunk az elménket lebéklyózó hazugságoktól és kiutat találjunk a reménytelennek tűnő helyzetekből.

    Ha szeretné követni az írásaimat a jövőben, kérem, adja meg az email címét az alábbi mezőben, majd kattintson a Subscribe (Feliratkozás) gombra. Köszönöm!



    Get full access to Szakács Árpád hír/háttér csatornája at www.szakacsarpad.com/subscribe
    25 min
  • Az igazság filozófiája - Így zajlott le az Igazság Napja (képes és videós beszámoló) - 1. rész

    Az életünket behálózó hazugságok világában a gondolkodó ember számára az igazság olyan lételem, amelyet nemcsak meg szeretne ragadni valamilyen formában, hanem ezt a szemléletet, ezt a tudatot a jövő generációinak is tovább akarja adni.

    November 15-e életem egyik legfontosabb eseményeként kap helyet az emlékeimben. Ez volt a megvalósult elképzelhetetlen napja. Amikor idén áprilisban arra gondoltam, kibérelek egy 700 fős termet könyvbemutatóra, az egész őrültségnek tűnt. A legtöbb könyvbemutatóra alig lehet pár tucat embert összetrombitálni, ennél jelentősebb, 100-200 fő pedig a legnagyobb kiadóknak is nagy kihívás, sokszor szinte lehetetlen.

    Amikor áprilisban elhatározássá vált a könyvbemutató megszervezése, tisztában voltam vele, hogy olyan költségek lépnek majd fel, amelyeket a Kárpátia Stúdió Könyvkiadó nem tud bevállalni. Ezek a kiadások azért keletkeztek, mert minőségben olyat képzeltem el, amelynek komoly ára van. A költségvetés összeállítása után 9900 forintra jött ki a belépőjegy ára. Vagyis a könyvbemutató ötlete még nagyobb őrültségnek tűnt, mint korábban. Belépőjegy könyvbemutatóra? Ugyan! Néhány tucat emberen kívül ez senkit nem fog érdekelni, ugye?

    Úgy éreztem, az igazságkereső emberek lelkét megérinti majd ez a rendezvény, érezni fogják, hogy ez teljesen más lesz, mint amit elképzelni képesek. Tudni fogják, hogy aki nincs ott, az olyan pillanatokról marad le, amelyek örökké emlékezetesek maradnak, amilyeneket sem venni, sem árulni nem lehet sehol.

    Az életünket behálózó hazugságok világában a gondolkodó ember számára az igazság olyan lételem, amelyet nemcsak meg szeretne ragadni valamilyen formában, hanem ezt a szemléletet, ezt a tudatot a jövő generációinak is tovább akarja adni. Ugyanis hazugságra semmilyen alapot nem lehet helyezni. A hazugság egy szörnyű mocsár, amely nemcsak a testét nyeli el az embernek, hanem a lelkét is.

    Az igazságkereső emberek szellemi közösséget alkotnak. És semmilyen közösség nem létezik személyes kapcsolat nélkül. Pont ez volt az egyik célja az Igazság Napjának: láthatóvá tenni azt, ami sokszor nem látható.

    Az Igazság Napja felemelő hangulatát semmi nem pótolhatja. Mégis, miközben az egyik szemem nevet, a másik egy kicsit sír. Ugyanis rengeteg igazságkereső embert kellett visszautasítanunk, számukra sajnos már nem jutott hely a rendezvényen. Nekik üzenem: megpróbáljuk folytatni. Addig is több fejezetben bemutatjuk, milyen volt az Igazság Napja. Fogadják sok szeretettel az első részt.

    Közösségi média felületeim a Substack-en túl:

    YouTube: https://youtube.com/@szakacsarpadcom

    Instagram: https://instagram.com/szakacsarpadcom

    TikTok: https://tiktok.com/@szakacsarpadcom

    Telegram: https://t.me/szakacsarpadcom (ennek előnye, hogy innen egyetlen gombnyomásra letölthetők a podcast adások)

    Twitter / X: https://x.com/szakacsarpadcom

    Miben tud Ön segíteni?

    Amennyiben úgy érzi, írásaink segítenek Önnek tisztábban látni a világban történő eseményeket, kérem, küldje tovább a hírlevelünket ismerőseinek. A megnyitott üzenetnél kattintson arra, hogy “Továbbítás”, és a Címzett mezőbe írja bele azoknak az e-mail címeit, akikről azt gondolja, az adott információ érdekelheti, érintheti. A Substack egy remek blogfelület, de az életünket uraló hatalmas információdömpingben nehéz eljutni azokhoz, akik számára egy-egy bejegyzésünk segíthet a lényeglátásban.

    Az elkövetkező időszak legfontosabb értéke nem a pénz, hanem a hiteles információ lesz. Egy olyan szerkesztőséget szeretnék létrehozni, amelynek hivatása és küldetése az igazság keresése. Ebben kérem a támogató együttműködését. A publikációm rendszeres támogatása azt a célt szolgálja, hogy megszabaduljunk az elménket lebéklyózó hazugságoktól és kiutat találjunk a reménytelennek tűnő helyzetekből.

    Ha szeretné követni az írásaimat a jövőben, kérem, adja meg az email címét az alábbi mezőben, majd kattintson a Subscribe (Feliratkozás) gombra. Köszönöm!



    Get full access to Szakács Árpád hír/háttér csatornája at www.szakacsarpad.com/subscribe
    25 min
  • Rendkívüli hír! Budapestre látogat A Titkos Elit szerzője

    "A hazugságok korát éljük, és ezért az igazság idejét." Thierry Baudet lényeglátó gondolata jól megfogalmazza azt a korszellemet, amely jelenkorunk meghatározója.

    Minden korszaknak megvan a maga nagy hazugsága. De mindig akadnak, akik szembefordulnak vele. Akik nem félnek kimondani a kimondhatatlant. Ők azok, akik fényt gyújtanak ott, ahol mások sötétséget látnak.

    Mi, emberek, a lelkünk mélyén nem hatalmat keresünk, hanem igazságot. Egy biztos pontot, amely eligazít a világ káoszában.

    2025. november 15-én az Igazság Napja című rendezvényünk erről szól. Egy nap, amikor a hazugság zaja elhalkul, és végre megszólal a lényeg. Egy nap, ahol a tudás, a bátorság és az összefüggések találkoznak.

    Ezen a napon velünk lesznek azok, akik évtizedek óta kutatják és leplezik le a történelem a hatalom hazugsággyárait:

    * Raffay Ernő, a titkos szervezetek legjelentősebb kutatója,

    * Bogár László, a nemzetgazdaság gondolkodója és szókimondó elemzője,

    * Borvendég Zsuzsanna, a rendszerváltás elhallgatott történeteinek kutatója,

    * Földi László, a globális hálózatrendszerek szakértője.

    Mindannyian új könyvvel jelentkeznek ezen a napon. Ők azok, akik nem hajoltak meg a korszellem előtt. Akik kérdeznek, összefüggéseket tárnak fel… és kimondják az igazságot. Raffay Ernő: A Rothschildok Magyarországon – Politikai és gazdasági térfoglalás a Kárpát-medencében, Bogár László: Globális parazita – A pénz titkos története, Borvendég Zsuzsanna: Nagyapám a doni pokolban, Földi László: HÍR SZERZÉS – A titkosszolgálatok, a manipuláció és a migráció világa című könyvek a rendezvényünk napján jelennek meg.

    És most, egy különleges vendég is érkezik hozzánk, Skóciából. Az elmúlt évtizedek legfontosabb történelmi könyvsorozatának, A Titkos Elit című kötetek társszerzője: Jim Macgregor.

    Egy hang, amely Európa-szerte porba döntötte az évszázados hazugságokból épített várfalakat. Felszínre hozta a sorsunkat alakítani akaró nemzetközi bűnszövetség eltitkolt múltját, céljait, terveit.

    Ez a nap történelmi pillanat lesz. Nemcsak a szavak, hanem a kimondott igazság ereje miatt. Az eseményt élő, lélekig hatoló zene szövi majd át, mert az igazság nemcsak gondolat, hanem érzés is. Egy rezdülés, amely örökre bennünk marad.

    A nap végén lehetőség nyílik dedikált könyveket kézbe venni, és közös fényképet készíteni azokkal, akik nem félnek kiállni az igazság mellett.

    Ez nem csupán egy esemény. Ez egy találkozás. Azokkal, akik hisznek abban, hogy az igazság az életünk alapja. Ez a nap emlékezetes lesz!

    Mert amikor az igazság megszólal, minden megváltozik, többé semmi sem lesz ugyanaz. Legyen Ön is részese, legyen Ön is tanúja ennek a különleges napnak.

    Várom Önt szeretettel az Igazság Napja rendezvényünkön, remélem találkozunk! Az eseményről minden információ megtalálható az igazsagnapja.hu oldalon.



    Get full access to Szakács Árpád hír/háttér csatornája at www.szakacsarpad.com/subscribe
    3 min
  • A tömeg morálisan sohasem fejlődőképes

    Az 1956-os magyar szabadságharc évfordulóján utcára vonult óriási tömegek látványának Orwell-epizódja tablóképe az életünket behálózó abszurditás valóságának. A tömegek korát éljük, amelyben már semmi sem emberi. Az igazság, a lelkiismeret, a bátorság, az empátia, a hősiesség már csak komédiás jelmez, amit a tömegek magukra aggatnak, ebben vonulnak a hősből színésszé vedlett karmesterek vezényletére.

    A demokráciának olyan alapkelléke a tömeg, mint a habarcsnak a víz. Ha jól van kikeverve és adagolva, jó építőanyaggá válik a börtönök számára, amelyben az építőmesterek láncra akarják verni az igazságot és a szabadságot. Ez a tömegdemokrácia lényege, ezért hozták létre. A tömeg habarcsa szürkévé, egyformává tesz mindent, olyan, mint egy behemót szörny gyomra, amely megemészti az embert, mint táplálékot, hogy aztán átlényegítse a konzumcivilizáció végtermékévé.

    1956-ban egy apró kisebbség harcolt a magyar társadalomban az igazságért és a szabadságért. A tömeg nem harcolt. A tömeg párszor vonult az utcán, majd, amikor harcolni kellett volna, elbújt a küzdelem elől.

    A tömeg a gyávaság szemétdombja, amelyben a sok gyenge jellemű azért jön össze, mert egy-egy pillanatra azt hiszik, hogy ha a gyávaságukat, önfeladásukat egyesítik, akkor abból bátorság és küzdőszellem válik.

    Az 1956-os szabadságharcot nem a Nyugat, nem Amerika, hanem a magyar tömeg árulta el. Az a tömeg, amely fél évvel korábban még a diktatúrát kárhoztatta, 1957. május 1-én a budapesti Hősök terén már a zsarnokságot éltette.

    A tömegek sohasem harcoltak sem a szabadságért, sem az igazságért. A tömeg eredendően gyűlöli a szabadságot és az igazságot. A tömeg sohasem keresi és nem vágyik sem a szabadságra, sem az igazságra. A tömeg csak a szabadság és az igazság illúzióját kergeti. Azt a vágyálmot, ami legfeljebb a képzeletében szép, és amelynek megvalósulása semmilyen áldozatot nem követel az egyéntől.

    A szabadság és az igazság az egyén felelősségére épül. A ma tömegembere semmitől sem retteg jobban, mint a felelősségtől. Azért, mert a felelősség alapkelléke a gondolkodás és a tettek következményeinek a vállalása. Ezért van az, hogy a tömeg nem tud különbséget tenni rabság és szabadság, hazugság és igazság között.

    A 2025. október 23-án a Budapesten utcára vonuló tömeg néhány éve az emberi történelem legaljasabb terrorja, a covidizmus alatt masírozva habzó szájjal tiporta el a legalapvetőbb szabadságjogokat, az emberi méltóságot és magát az igazságot.

    A 2025. október 23-án utcára vonuló tömegek hű szövetségesei a palesztin nemzet kiirtóinak, Magyarország kifosztóinak, szuverenitásunk elárulásának, a gyermekeket beteggé tevő oltásdiktatúra fenntartásának, a digitális terrorállam kiépülésének.

    Nincs új a nap alatt. 2000 évvel ezelőtt, amikor a tömegnek döntenie kellett Jézus Krisztus és a rablógyilkos között, az utóbbira szavazott.

    A 2025. október 23-án utcára vonuló tömegek látványa azt bizonyítja: a tömeg morálisan sohasem fejlődőképes. Mert a tömeg maga a zsarnokság.

    2025. november 15-én megszervezzük az Igazság Napja című rendezvényt Budapesten. Részletek és regisztráció / jegyvásárlás az igazsagnapja.hu oldalon.

    Közösségi média felületeim a Substack-en túl:

    YouTube: https://youtube.com/@szakacsarpadcom

    Instagram: https://instagram.com/szakacsarpadcom

    TikTok: https://tiktok.com/@szakacsarpadcom

    Telegram: https://t.me/szakacsarpadcom (ennek előnye, hogy innen egyetlen gombnyomásra letölthetők a podcast adások)

    Twitter / X: https://x.com/szakacsarpadcom

    Miben tud Ön segíteni?

    Amennyiben úgy érzi, írásaink segítenek Önnek tisztábban látni a világban történő eseményeket, kérem, küldje tovább a hírlevelünket ismerőseinek. A megnyitott üzenetnél kattintson arra, hogy “Továbbítás”, és a Címzett mezőbe írja bele azoknak az e-mail címeit, akikről azt gondolja, az adott információ érdekelheti, érintheti. A Substack egy remek blogfelület, de az életünket uraló hatalmas információdömpingben nehéz eljutni azokhoz, akik számára egy-egy bejegyzésünk segíthet a lényeglátásban.

    Az elkövetkező időszak legfontosabb értéke nem a pénz, hanem a hiteles információ lesz. Egy olyan szerkesztőséget szeretnék létrehozni, amelynek hivatása és küldetése az igazság keresése. Ebben kérem a támogató együttműködését. A publikációm rendszeres támogatása azt a célt szolgálja, hogy megszabaduljunk az elménket lebéklyózó hazugságoktól és kiutat találjunk a reménytelennek tűnő helyzetekből.

    Ha szeretné követni az írásaimat a jövőben, kérem, adja meg az email címét az alábbi mezőben, majd kattintson a Subscribe (Feliratkozás) gombra. Köszönöm!



    Get full access to Szakács Árpád hír/háttér csatornája at www.szakacsarpad.com/subscribe
    4 min
  • Hogyan lehet küzdeni a kötelező gyerekoltások ellen?

    A gyerekek egészségvédelme érdekében én sem ismerek megalkuvást, mert egyetlen magyar gyerek élete és egészsége sem lehet kompromisszum tárgya és időhúzó politikai taktikák áldozata.

    Az elmúlt bő két hétben - érdeklődőként, hozzászólóként, a különböző közösségi oldalakon az információ terjesztőjeként - mintegy félmillió ember kapcsolódott be a gyerekoltásokkal kapcsolatos vitába, amelyet a Mi Hazánk Mozgalommal folytatok. Mi sem bizonyítja jobban, hogy egyre többen ismerik fel e létfontosságú ügy súlyosságát és jelentőségét, amely valójában minden magyar családot érint, vagy érinteni fog. Fogalmazhatnék úgy is, hogy minden magyar pártszavazót. Mihalik Angelika, Pál-Szántó Ágnes és más ügyvédek védelme alatt már mintegy 1000 család küzd a különböző perekben a gyermekeiért. Sok család nem vállalta ezt a tortúrát, ők konkrétan elmenekültek Magyarországról.

    Sokan kérdezték, a Mi Hazánk részéről történt-e bármilyen megkeresés a már említett ügyvédnők felé, vagy akár az irányomba. Nos, semmi sem történt, illetve annyi, hogy valakik a Mi Hazánkban szervezett módon a legaljasabb eszközökkel próbálják Mihalik Angelika ügyvédnőt és engem is lejáratni és rágalmazni. Érdemes megnézni a Facebook-oldalainkon a hozzászólásokat.

    A gyermekekért, a családokért folyó önzetlen küzdelem a legnemesebb hivatás a világon. A gyerekek egészségvédelme érdekében én sem ismerek megalkuvást, mert egyetlen magyar gyerek élete és egészsége sem lehet kompromisszum tárgya és időhúzó politikai taktikák áldozata. Nem lehet ebben az országban egyetlen magára hagyott édesanya, édesapa sem, mert az a nemzet, amelyik nem tudja megvédeni a gyerekeit, az már nem nemzet többé.

    A legelső írásomra Novák Előd, a Mi Hazánk alelnöke reagált. Erre én viszontválasszal éltem, ezt Önök közül már rengetegen megismerték. Ebben konstruktív javaslatokat fogalmaztam meg a Mi Hazánk felé. Viszont minden korábbinál többen kerestek meg, hogy videós változatot is készítsek a javaslataimról, most ezt láthatják, hallgathatják meg az érdeklődők, amelyben a már írásban megjelent viszontválaszt kiegészítettem néhány nagyon fontos gondolattal.

    Közösségi média felületeim a Substack-en túl:

    YouTube: https://youtube.com/@szakacsarpadcom

    Instagram: https://instagram.com/szakacsarpadcom

    TikTok: https://tiktok.com/@szakacsarpadcom

    Telegram: https://t.me/szakacsarpadcom (ennek előnye, hogy innen egyetlen gombnyomásra letölthetők a podcast adások)

    Twitter / X: https://x.com/szakacsarpadcom

    Miben tud Ön segíteni?

    Amennyiben úgy érzi, írásaink segítenek Önnek tisztábban látni a világban történő eseményeket, kérem, küldje tovább a hírlevelünket ismerőseinek. A megnyitott üzenetnél kattintson arra, hogy “Továbbítás”, és a Címzett mezőbe írja bele azoknak az e-mail címeit, akikről azt gondolja, az adott információ érdekelheti, érintheti. A Substack egy remek blogfelület, de az életünket uraló hatalmas információdömpingben nehéz eljutni azokhoz, akik számára egy-egy bejegyzésünk segíthet a lényeglátásban.

    Az elkövetkező időszak legfontosabb értéke nem a pénz, hanem a hiteles információ lesz. Egy olyan szerkesztőséget szeretnék létrehozni, amelynek hivatása és küldetése az igazság keresése. Ebben kérem a támogató együttműködését. A publikációm rendszeres támogatása azt a célt szolgálja, hogy megszabaduljunk az elménket lebéklyózó hazugságoktól és kiutat találjunk a reménytelennek tűnő helyzetekből.

    Ha szeretné követni az írásaimat a jövőben, kérem, adja meg az email címét az alábbi mezőben, majd kattintson a Subscribe (Feliratkozás) gombra. Köszönöm!



    Get full access to Szakács Árpád hír/háttér csatornája at www.szakacsarpad.com/subscribe
    28 min
  • „Csak az képes a lehetetlenre, aki látja a láthatatlant” - célegyenesben a Titkos Elit folytatása

    A Titkos Elit című könyvsorozat feltárja önök előtt azt a láthatatlan erőrendszert, amelynek ismerete nélkül a tudatos emberek élete egy örök tévelygés a hazugság ködében. Mert a Titkos Elit ma is létezik, a módszerei ugyanazok, mint amiket most megismertet a Titkos Elit című könyv.

    Szó szerint történelmi pillanat érkezett el az igazságkereső emberek számára. A Titkos Elit folytatásaként napokon belül egy olyan könyv jelenik meg, amely nemcsak ráirányítja a figyelmet a 20. századra rakódott hazugságok özönére, hanem segít megérteni a jelen történéseit is. A könyv makettjét itt tartom a kezemben, két olyan monumentális kötet, amely szó szerint lerombolja a minket körülvevő hazugságok falait.

    Az új világrendet hirdetve, a mai életünk minden elemét azok az erők tolják a szakadék felé, akik kirobbantották az első világháborút, majd mindent megtettek azért, hogy az öldöklés minél kegyetlenebb és pusztítóbb legyen. A világuralmi tervekről álmodozó bűnszövetség majdnem minden bizonyítékot eltüntetett maga után, ám akármennyire is voltak agyafúrtak, intelligensek, mindig hagytak maguk után nyomokat. A bűnjelek mozaikjainak az összerakása pedig egészen elképesztő képet vetít elénk, nemcsak a múltról, hanem a jelenről is. Két skót szerző, Gerry Docherty és Jim Macgregor több évtizedes kitartó kutatómunkával összeszedte a gonoszságok bizonyítékait, a szétmállott töredékeket, a szemtanúk eltüntetett tanúvallomásait. A szerzők történelmi tablón mutatják be a világtörténelem legnagyobb bűntényét, az egész XX. századot és a jelenkorunkat meghatározó első világégés teljesen meghamisított történelmét. Azt a nagy totálképet, amelyen keresztül reálisan láthatjuk azt is, ami ma a világban történik.

    Mi magyarok, a nemzetek nagy globális színpadon is a XX. század legnagyobb vesztesei közé tartozunk. És hiába született könyvtárnyi munka az okok hátteréről, alig akadt olyan magyra történész, aki megpróbálta volna feltárni az igazságot. Az úgynevezett hivatalos, akadémiai és egyéb kutatóintézeti történészek rendületlenül hazudnak. Az iskolákban a gyerekeinknek készült tankönyvek folyamatosan hazudnak. A hazugságokra pedig mára különböző kutatóhálózatok, doktori címek, egyetemi katedrák és más elismerések épültek. Várat emeltek maguknak a hazugságokból, és a falaihoz az építőkövek költségeit mi magyarok fizettük. Azzal áltattak minket, hogy a tényeket, az igazságot kutatják, miközben mindent megtettek azért, hogy a sorsunkat meghatározó folyamatokról semmit se tudjunk, és tragédiáink igazi okait elfedték a hazugságokkal. Ha egy népnek lerombolják a történelmi tudatát, csak idő kérdése, hogy mikor törlik ki azt a népet a történelemből is. Ha nem tudjuk meg az igazságot arról, hogy miért jutottunk ide, mi volt az az örvény, amely ekkora áldozatot követelt tőlünk, akkor nem tudunk tájékozódni a jelen folyamataiban sem. Ha nem ismerjük a múltat, nem elemezzük ki a múltban elkövetett hibákat, semmilyen jövő nem vár ránk.

    Hölgyeim és Uraim! Mindenféle túlzás nélkül állíthatom, a Titkos Elit folytatása felette áll minden könyvnek, amelyet valaha is megismertem. És szintén túlzás nélkül kijelenthetem, a megjelenéssel a hazug magyar történészek legnagyobb rémálma válik valósággá. A Titkos Elitben rengeteg olyan forrás jelenik meg, amely teljesen ismeretlen volt eddig Magyarországon, és amely megkérdőjelezi a tankönyvek által és mindenféle más fórumon fejünkbe vert hazugságokat.

    Az, hogy erre sor kerülhetett elsősorban Önöknek köszönhető, akik megismerték a Titkos Elit első kötetét. Bő 10 hónappal az első kötet megjelenése után immár a 8. utánnyomás jelenik meg, amely nemcsak hihetetlen siker, hanem magáért beszélő tény. Hiába próbálták a kiadót tönkretenni, a könyvterjesztésből kizárni, elhallgatni, de az igazság utat tört magának, egyértelmű bizonyíték, hogy még mindig nagyon sokan vágynak az igazság megismerésére.

    Belül sokan érezzük azt, hogy ha nem vagyunk tisztában azzal, hogy mi vesz körül, akkor fogalmunk sincs arról, merre haladunk, és nem tudjuk megvédeni az értékrendünket, gyermekeink jelenét és jövőjét. És ne feledjék azt a régi mondást, hogy „csak az képes a lehetetlenre, aki látja a láthatatlant.” A Titkos Elit című könyvsorozat feltárja önök előtt azt a láthatatlan erőrendszert, amelynek ismerete nélkül a tudatos emberek élete egy örök tévelygés a hazugság ködében. Mert a Titkos Elit ma is létezik, a módszerei ugyanazok, mint amiket most megismertet a Titkos Elit című könyv.

    Hölgyeim és Uraim! A legnagyobb tisztelet Önöket illeti. Köszönöm, hogy igazságkereső törekvéseinkben segítik a Kárpátia Stúdió könyvkiadó munkáját. Ha kitartanak mellettünk, újabb és újabb információkkal próbáljuk megismertetni Önöket, amely erősíti tudatosságukat és azt, hogy önálló gondolkodásra képes, emberhez méltó életet éljünk.

    A Titkos Elit folytatása kapcsán korábban meghirdettünk egy önálló kiadást az előrendelők részére. Ezzel a nagyobb kedvezménnyel szerettük volna honorálni hűséges olvasóinkat. Eredetileg szeptember 15-ig vártuk az előrendeléseket, de mivel ezek száma jelentősen felülmúlta a várakozásainkat, sajnos nem biztos, hogy tudjuk tartani ezt a dátumot. Mára mindössze nagyjából 200 darab olyan könyv maradt, amely előrendelői kiadásban nagyobb kedvezménnyel vásárolható meg. Tehát, előrendelési sorrendben, aki hamarabb jelentkezik rá a karpatiastudio.hu oldalon, annak tudjuk elküldeni. Köszönjük a megértést.

    Még egyszer szeretném kifejezni a tiszteletemet Önök felé. Az élet legnagyobb ajándéka, hogy ilyen csodálatos emberek mellett állhatok, látom és tapasztalom, hogy milyen sokan nem adták fel, nem hódoltak be a hazugságnak. Önök is tisztában vannak vele: csak annak az életnek van értelme, amely egyben út az igazság felé, mert az igazság maga az Isten.

    Ha még nem olvasta az első részt, de szívesen megrendelné mindhárom kötetet egy csomagban egyedi áron, arra is van lehetőség:

    Közösségi média felületeim a Substack-en túl

    YouTube: https://youtube.com/@szakacsarpadcom

    Instagram: https://instagram.com/szakacsarpadcom

    TikTok: https://tiktok.com/@szakacsarpadcom

    Telegram: https://t.me/szakacsarpadcom (ennek előnye, hogy innen egyetlen gombnyomásra letölthetők a podcast adások)

    Twitter / X: https://x.com/szakacsarpadcom

    Miben tud Ön segíteni?

    Amennyiben úgy érzi, írásaink segítenek Önnek tisztábban látni a világban történő eseményeket, kérem, küldje tovább a hírlevelünket ismerőseinek. A megnyitott üzenetnél kattintson arra, hogy “Továbbítás”, és a Címzett mezőbe írja bele azoknak az e-mail címeit, akikről azt gondolja, az adott információ érdekelheti, érintheti. A Substack egy remek blogfelület, de az életünket uraló hatalmas információdömpingben nehéz eljutni azokhoz, akik számára egy-egy bejegyzésünk segíthet a lényeglátásban.

    Az elkövetkező időszak legfontosabb értéke nem a pénz, hanem a hiteles információ lesz. Egy olyan szerkesztőséget szeretnék létrehozni, amelynek hivatása és küldetése az igazság keresése. Ebben kérem a támogató együttműködését. A publikációm rendszeres támogatása azt a célt szolgálja, hogy megszabaduljunk az elménket lebéklyózó hazugságoktól és kiutat találjunk a reménytelennek tűnő helyzetekből.

    Ha szeretné követni az írásaimat a jövőben, kérem, adja meg az email címét az alábbi mezőben, majd kattintson a Subscribe (Feliratkozás) gombra. Köszönöm!



    Get full access to Szakács Árpád hír/háttér csatornája at www.szakacsarpad.com/subscribe
    6 min

About Szakács Árpád Podcast

From the publisher's feed

Podcast csatornámon egyrészt hanganyagokat osztok meg, amelyek bizonyos írásaimból készülnek, másrészt beszélgetéseket teszek közzé, amelyeket én készítek, vagy velem készítenek mások. Az egyes…