Világháló

Világháló (2023. június 09., péntek 15:30)


Listen Later

Az igazi nyár közeledtével egyre fontosabbá válik a megfelelő mértékű folyadékbevitel, ennek kapcsán az eheti Világhálóban a különböző nemzetek italozási szokásait jártuk körül. Főként mámorító nedűkről hallhattak  avatott szakértőinktől, de azért annyit elárulunk, hogy az antialkoholista hallgatóknak sincs oka a szomorkodásra. Íme az itallap:
A svédek monopóliumot élvező nemzeti italboltjáról, a vikingek leszármazottainak alkoholfogyasztási és ahhoz szorosan kapcsolódó hajózási szokásairól a helyi rutint jól ismerő György Gábor mesélt.
Benda László történetéből megtudhattuk, miért is utaznak a finnek előszeretettel Észtországba, illetve, hogy mivel lehet igazán meglepni a skandináv határőröket.
Ha már alkohol, akkor persze nem maradhat ki a sorból Oroszország sem. Németh András, a HVG Kelet-Európa szakértője avattott be minket, meddig nyúlik vissza ott a vodka szinte vallásos tisztelete, illetve, hogy isznak-e az oroszok előre a medve bőrére.
Visszatértünk egy kicsit Európába is, most kivételesen egy gyors, alkoholmentes kirándulásra, amire Bodnár Barna kísért el minket. Egyenesen a ködös Albionba vezetett az utunk, ahol nem árt olykor megmelegedni egy csésze forró tea mellett.
Angliában maradva nem mehettünk el az egyik legnagyobb brit mellett sem, aki köztudottan nem (vagy nem csak) a teáért rajongott. De mennyit is ivott tulajdonképpen Sir Winston Churchill? A Főúr, Benda László tudja, és el is mondta.
...more
View all episodesView all episodes
Download on the App Store

VilághálóBy Klubrádió


More shows like Világháló

View all
Partizán by Partizán média

Partizán

27 Listeners

444 podcastek by 444

444 podcastek

24 Listeners

Pogi Podcast by Pogátsa Zoltán

Pogi Podcast

6 Listeners

Friderikusz Podcast by Friderikusz Sándor

Friderikusz Podcast

12 Listeners

Bonyolult dolgok by Klubrádió

Bonyolult dolgok

0 Listeners

Eurozóna by Klubrádió

Eurozóna

0 Listeners

Galaxis kalauz by Klubrádió

Galaxis kalauz

0 Listeners

A világ urai by Klubrádió

A világ urai

2 Listeners

Élőben a városból 2.0 by Klubrádió

Élőben a városból 2.0

0 Listeners

Fülbevaló by Klubrádió

Fülbevaló

0 Listeners

Szolidaritás by Klubrádió

Szolidaritás

0 Listeners

Reggeli személy by Klubrádió

Reggeli személy

0 Listeners

Hetes Stúdió: Megbeszéljük a hetet by Klubrádió

Hetes Stúdió: Megbeszéljük a hetet

0 Listeners

Másrészről by Klubrádió

Másrészről

1 Listeners

Ki merem mondani by Klubrádió

Ki merem mondani

1 Listeners

Mozgóképizmus by Klubrádió

Mozgóképizmus

0 Listeners

Lélekben by Klubrádió

Lélekben

1 Listeners

Megbeszéljük... by Klubrádió

Megbeszéljük...

1 Listeners

Utópia by Klubrádió

Utópia

0 Listeners

Tükörfordítás by Klubrádió

Tükörfordítás

0 Listeners

Azt beszélik by Klubrádió

Azt beszélik

0 Listeners

Full HD Klub by Klubrádió

Full HD Klub

0 Listeners

Élni jó by Klubrádió

Élni jó

0 Listeners

Uniszex by Klubrádió

Uniszex

0 Listeners

Örömzene by Klubrádió

Örömzene

0 Listeners

Bréking – A Klubrádió hírpodcastja by Klubrádió

Bréking – A Klubrádió hírpodcastja

0 Listeners

Kilátó by Klubrádió

Kilátó

0 Listeners

Ötös – Murányi Tündével és Kálid Artúrral by Klubrádió

Ötös – Murányi Tündével és Kálid Artúrral

0 Listeners

Ötös - Bódy Gergővel by Klubrádió

Ötös - Bódy Gergővel

0 Listeners

Vándorévek by Klubrádió

Vándorévek

0 Listeners