Zaol.hu

Zaol.hu

By zaol.huNewsDaily News
Download on the App Store

Zaol.hu episodes

  • A horvátok összetartozása fontosabb lett, mint valaha – Vargovics Józsefnével, a Zala Vármegyei Horvát Nemzetiségi Önkormányzat elnökével beszélgettünk

    A Mura menti horvát települések helyzetéről, a fiatalok idegen nyelv ismeretéről és a hitélet erősítéséről is szó esett. Kiderült, hogy az éveken át tartó tambura oktatás eredményes volt, hiszen több zenekar is alakult. A horvát népi hagyományok átörökítése szintén az összetartozást erősíti, melyre úgy tűnik egyre nagyobb szükség van a környékbeli településeken. Az elöregedő falvakban élők számára nagy segítséget jelentenek a nemzetiségi önkormányzatok által szervezett programok és összejövetelek.

    21 min
  • Street Food Weekend Zalaegerszegen - mindent megtudhat a rendezvényről, a két főszervezővel, Horváth Szilárddal és Szabó Zoltánnal beszélgettünk

    Nemzetközi ízkavalkádot kínál idén is a zalaegerszegi Dísz téren a Street Food Weekend. A kulináris különlegességeket először 2017-ben kóstolhattuk meg a program keretében, azóta pedig már 25 járműre gyarapodott a finomságokat készítő autókból álló konvoj. Ahogy eddig mindig, most is telt házra számít a Street Food Weekend két főszervezője, Horváth Szilárd és Szabó Zoltán, akik a Zaol-podcast vendégei voltak.

    A beszélgetésből kiderül, a világszerte népszerű ételek mellett milyen hazai különlegességekre és hány zalaegerszegi résztvevőre számíthatnak a látogatók.

    33 min
  • A Zalaegerszegért-díjas Zalai 47. Honvédzászlóalj Hagyományőrző Egyesület a Zaol-podcast vendége

    Őrmesteri vezényszóra, a hadnagy és a zászlót vivő őrvezető felvezetésével masíroztak a Zalai 47-es honvédek a Zalai Hírlap stúdiójába, akikkel a videófelvételen arról is beszélgettünk, hogy a mai legények miként válhatnak a katonai bemutatókat és az ünnepségeken részt vevő civil szervezet tagjaivá.

    Németh Dezső elnök és Sümegi László titkár többek között arról mesélt, hogy milyen a zalai honvédek egyenruhája, fegyverzete, mely csatákat elevenítik meg látványos bemutatóikkal, milyen az alaki kiképzés, hány vezényszót használnak. A jövőre tíz esztendős egyesület – ami egyben egy jól összeszokott baráti társaság – legfőbb célja az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharcban részt vett zalai honvédek emlékének, a Zala vármegyei vonatkozású eseményeknek a megőrzése, s ezek bemutatása, mind szélesebb körben való megismertetése. Eközben szoros barátságot ápolnak több, hasonló céllal létrejött hazai és Kárpát-medencei társasággal.

    30 min
  • A blues-hoz meg kell érni – Vendégünk Kránitz Tóni, a Shabby Blues Band alapítója

    2023. június 28-án tölti be hatvanadik életévét a zalai zenei élet egyik legismertebb személyisége, Kránitz Tóni, a Shabby Blues Band alapítója. A ZAOL pop- és rockzenével foglalkozó podcast sorozatához ennek apropóján kértük fel egy tartalmas beszélgetésre a szájharmonikán játszó zenészt, aki nemcsak arról számolt be, hogy miért éppen a blues műfaja mellett kötelezte el magát, de szóba került az is, hogy a közelmúltban ismét megváltozott felállású, jelenleg nyolc taggal működő Shabby Blues Band a zalai zenekarok közül több okból is egyedülállónak tekinthető, hiszen rajtuk kívül nincs még egy olyan csapat, amely több mint három évtizedes folyamatos működést tudhat maga mögött, illetve olyan sem, amelyik nyolc nagylemezt készített volna.

    25 min
  • „Fontos, hogy kik vannak körülöttünk” – beszélgetés Szigeti Éva újságíróval

    Egy évvel ezelőtt mutatták be az általa rendezett Részekből egészet című dokumentumfilmet, ami több fesztiválon sikerrel szerepelt; megkapta a Helyi Érték-díjat a Helyi Televíziók Országos Egyesületétől, valamint első helyezést ért el dokumentumfilm kategóriában a Göcseji Filmszemlén. A Zalaegerszegi Televízió szerkesztő-riportere kertészként végzett, majd a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán kommunikáció-néprajz szakon szerzett diplomát. Leginkább az élettörténetek érdeklik, és azok értelmezése: nem csak az, ami történt, hanem az, ahogy azt az érintettek szavakra váltják.

    30 min
  • A kendlimajori légkör kapukat nyit a lelkekben – Vendégünk Ludvig Klára

    A világ szinte minden tájáról érkeztek kortárs alkotók és művészek Kisrécsére a kendlimajori 31. Ludvig Nemzetközi Művésztelepre, hogy június 10-ig, szombatig együtt alkossanak.

    A kendlimajori varázslatról Ludvig Klárával a művésztelep házigazdájával, motorjával beszélgettünk, aki férjével, a festőművész, reklámgrafikus Ludvig Zoltánnal megálmodta, kitalálta és sikerrel működteti a telepet. Ezen kívül szó esett a művészekről, a kortárs alkotásokról, illetve arról a szinte megfoghatatlan miliőről, ami körülöleli a résztvevőket, látogatókat. Aki nem hisz a spiritualitásban azt is megérinti a légkör, a festék illata, s ráeszmél arra, hogy eddig ismeretlen kapuk nyíltak meg a lelkében. Írásaink során sokszor igyekeztünk részletesen, jelzőkkel bemutatni ezt az érzést, de most Ludvig Klára, mint szervező beszélt ezekről a hatásokról. Ő pontosan ismeri Kendlimajor minden szegletét és tudja, hogy mitől alakulhatnak ki ezek az érzések.

    Egyszóval a nemzetközi művésztelep június 10-ig szabadon látogatható, hogy bárki átélhesse ezt a kivételes élményt.

    36 min
  • Lakóautóval Európában – H. Horváth Orsolya turisztikai szakemberrel, digitális nomáddal beszélgettünk a kontinenst behálózó különleges utazásról

    Nem szükséges előre megtervezni a nyaralást, soha többé nem kell a benzinkúti WC-t használni és mindig van hideg sör a hűtőben – ez csak néhány a rengeteg előny közül, amit egy lakóautós nyaralás során tapasztalhatunk.

    Vendégünket sokan hévízi turisztikai szakemberként ismerték meg korábban, manapság pedig szabadúszó tanácsadóként tevékenykedik, miközben Európát járja. A Zaol-podcast aktuális adásában H. Horváth Orsolyát mutatjuk be, akinek egy hosszú és különleges körútról hazatérve teljesen új irányt vett az élete.

    A magát digitális nomádnak valló kalandor a lakóautós életérzésről, valamint a kontinenst behálózó különleges utazásról mesél, de azt is elárulja, mennyire népszerű manapság ez a nyaralási forma. A beszélgetésből megtudhatjuk, hogy lehet velünk az otthon minden kényelme az utazás alatt, mit lehet főzni a lakóautóban és honnan érdemes beszerezni menet közben a friss hozzávalókat.



    38 min
  • A Szendrey-emlékház évszázadai – Beszélgetés dr. Lukács Gáborral és Szanati Angélával, a keszthelyi kiállítás kurátoraival (2. rész)

    A nemrégiben kibővült a keszthelyi Szendrey Júlia-emlékház történetéről, a közelmúltbéli beruházásról, s az új kiállítás tematikájáról beszélgettünk dr. Lukács Gáborral, a MATE Georgikon campusának egyetemi docensével és Szanati Angéla egyetemi tanársegéddel, a tárlat kurátoraival.

    A szülőház elmúlt évszázadaival kapcsolatban felidézték: a Festetics-uradalom az 1700-as évek végén építtette, s majdnem változatlan formában maradt meg napjainkra is.

    1944-45-ig a grófi uradalom központi majorsági épülete volt, majd tanterem, számtaratói iroda, tejleadócsarnok, sőt, lovászfiúk átmeneti szállása is működött itt. Emlékszobaként először az 1960-as évek végén nyitották meg, majd egy-egy Szendrey-kiállításhoz kapcsolódva többször is helyt adott Petőfi feleségéhez kapcsolódó tárlatnak, 2009 óta viszont állandó – s most kibővített, megújított – kiállítóhelyként őrzi Keszthely szülöttének emlékezetét, amelyet telefonos bejelentkezés után lehet látogatni.

    25 min
  • Sármellékről induló új járatokról, a Balaton és Horvátország népszerűségéről, Egyiptomról és a megfizethető nyaralásról – Vendégünk Etl Enikő

    Hamarosan új charter járatok indulnak Sármellékről több országba. A projekteket több éven át készítette elő a hévízi utazásszervező, Etl Enikő.

    A Balaton vagy Horvátország lesz népszerűbb az idei nyáron, miért tartozik még mindig Egyiptom a legkedveltebb desztinációk közé és egyáltalán milyen nyaralást tudnak a magyarok a legkönnyebben megfizetni? Ezekre a kérdésekre is keressük a választ a Zaol-podcast friss beszélgetésében.

    Vendégünk Etl Enikő, a hévízi Eni Travel utazási iroda ügyvezetője, aki Zalából induló új charter járatokról szóló hírekkel érkezett hozzánk.

    A fáradhatatlan munkakedvvel, kirobbanó stílussal és végtelenül kedves egyéniséggel rendelkező szakembertől azt is megtudhatjuk, hogy vészelhette át egy utazási iroda a pandémia okozta leállást, illetve mi kellett a későbbi talpra álláshoz.



    33 min
  • Természetkedvelő közösségként indult – Bemutatkozik a Szeretünk Zala Egyesület

    Eleinte csak saját maguk szerették volna felfedezni a környezetüket, majd elkezdték a megszerzett élményeket másokkal is megosztani. Végül annyi tapasztalatot szereztek, hogy projektjeiknek egy szervezet is alapítottak. Így jött létre a Szeretünk Zala Egyesület, amely a Facebook-, valamint az Instagram-oldal mellett saját információs honlapot is készít napi frissítéssel.

    A természetkedvelő közösségként indult, majd online tartalomgyártó projektté vált kezdeményezésről hallhatnak a mai ZAOL-Podcast adásban. Ezúttal azokat a lelkes és tehetséges fiatalokat látjuk vendégül, akik megpróbálják megmutatni mindazt, ami Zalát Zalává teszi.

    30 min

About Zaol.hu

From the publisher's feed

A zaol.hu podcast csatornája.