
Sign up to save your podcasts
Or


Multikulturalizmus – álom vagy rémálom? Ezzel a címmel tartottak a szakmai előadást a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Zalaegerszegi Képzési Központjában Alexander Grau publicista, tudományos, kulturális újságíró, valamint Bauer Bence, a MCC Magyar-Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója részvételével, akit ez alkalomból arról kérdeztünk, miként látja a németországi folyamatokat.
Mint utalt rá, Németországba már a 19. században nagyon sok bevándorló érkezett, például lengyelek dolgoztak a bányákban. A 20. századot is jellemzi a bevándorlás, törökök, spanyolok, olaszok érkeztek Németországba. A kérdés mindig az, miként lehet integrálni ezeket a népcsoportokat, emelte ki Bauer Bence. Ha erős identitástudattal rendelkezik egy közösség, akkor ez eredményes lehet, dél-német példák ezt mutatják. Ahol ez hiányzik, akkor már nehezen valósul meg, és az emiatt a kialakuló multikulturalizmus már inkább rémálom. Nem sokszínű lesz, hanem párhuzamossá válik a társadalom szerkezete, mutatott rá Bauer Bence.
Amikor nem a csillagászat iránt érdeklődő közönség tudásszomját igyekszik oltani, lakható bolygót keres az univerzumban. Dr. Csizmadia Szilárd egy nemzetközi projekt keretében a Föld ikertestvérét szeretné megtalálni, de számos egyéb kutatási munkát is végez. A Vega Csillagászati Egyesület elnöke szerint a zalaegerszegi szervezet nem véletlenül a második legnagyobb az országban, igazi befogadó közösséget építettek és a taglétszám továbbra is bővül.
A távcsöves bemutatók és előadások szervezése mellett az egyesület ismeretterjesztő újságot ad ki és rendszeresen nyári táborokat szervez. Ez utóbbi segítségével a téma iránt fogékony fiatalságot szeretnék megfogni. Az idei táborba egy online kvíz segítségével részvételt is nyerhetnek az ügyes és szerencsés diákok.
A Zaol-Podcast vendégével, dr. Csizmadia Szilárddal nemzetközi együttműködésekről, a környékbeli sötét égbolt parkokról és zalaegerszegi diákok tudományos sikereiről is beszélgettünk.
Baráth Adrien, a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés AMI igazgatója volt a zaol.hu podcast vendége. Az intézményvezető épp a koronavírus-járvány begyűrűzésekor kapta meg új feladatát, ezért számos kihívás között kellett helytállnia.
Korábban rövid önéletrajzát már megírtuk: Baráth Adrien névrokonát, a nyugdíjba vonuló Baráth Zoltánt váltotta az iskola igazgatói székében. Az új intézményvezető művészeti tanulmányait szintén a kanizsai zeneiskola falai között kezdte. Zongorán dr. Erdős Lászlóné, fagotton pedig édesapja, Baráth Béla tanította. Nyolcadikosként a győri Richter János Zeneművészeti Szakközépiskola előkészítő tagozatán folytatta tanulmányait fagotton, 1986-ban első helyet és különdíjat kapott a győri országos fafúvós versenyen, így felvételi nélkül került a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre. Baráth Adrien a diploma megszerzését követően a művészeti pálya helyett a tanítást választotta, s 1994-ben fafúvós tanárként került a nagykanizsai zeneiskolába. Az oktatás mellett 1998 óta intézményvezető-helyettesként is tevékenykedett.
A beszélgetés során főleg a gyermekek művészeti oktatásáról, a klasszikus muzsika megszerettetéséről és a mai fiatalok hozzáállásáról beszélgettünk. De szó esett a növendékek motivációjáról, az intézményben működő zenekarokról, melyek összetartó közösségként együtt "lélegeznek" az oktatással.
Vannak olyan magyar filmek, melyeket így utólag már el sem tudnánk képzelni nélküle. Mint ahogy a Katona József Színházat sem, melynek huszonöt éve tagja. A Valami Amerikán, a Swingen, vagy éppen a Meseautón kívül az Aranyélet című sorozat is megpecsételte pályáját, de munkássága ennél jóval szerteágazóbb. Szinkron, vendégszereplések, és számos díj. Sokak kedvence Ónodi Eszter, aki nemrég Gyenesdiás vendége volt; ezúttal ott találkozott és beszélgetett a közönséggel. A ZAOL podcast adásában most ő a vendégünk.
Elkényeztetett növényekről, kóla illatú muskátliról és a virágok edzéséről is hallhatnak a Kovács Mihály főkertésszel készült Podcast beszélgetésünk második részében. Adunk hasznos tippeket azoknak, akik még csak ezután indulnak valamelyik árudába, hogy beszerezzék a balkonra, teraszra tervezett nyári növényeket.
Mindemellett szólunk arról is, hogy folytatódik a fásítási program Zalaegerszegen, a Városgazdálkodási Kft. munkatársai fokozatosan cserélik le a régi árnyékot adó növényzetet könnyebben kezelhető fajtákra.
Míg februárban még öntözni kellett a nemrég elültetett fákat, a kiemelkedően sok csapadék hatására májusban a fűnyírás adja a legtöbb munkát a Városgazdálkodási Kft. szakembereinek Zalaegerszegen. A további fontos tavaszi feladatokról, az évről-évre egyre szebb virágágyások kínálatáról, valamint a nyári szezon előkészületeiről kérdeztük Kovács Mihály főkertészt.
A Zaol-Podcast beszélgetésének első részéből kiderül, hogy élhetnek meg az óriás mamutfenyők Zalaegerszegen és miért nem ideális egy méhlegelő a belváros közelében. Érdemes figyelni, hiszen azt is megtudhatják, meddig kell nyírniuk a füvet az ingatlanok tulajdonosainak az utcafronton és kinek a feladata a közterületi szemét összeszedése, ha a házunk elé fújja a hulladékot a szél.
Dr. Varga László, akit a Zala-völgyi doktorként is emlegettek már, mindig is nyitott volt az új dolgokra, s mindig azt kereste, hogyan lehet a betegellátást jobbá és hatékonyabbá tenni. Még 1988-ban pályázta meg a zalacsányi körzetet. Imád kertészkedni, a zalai tájhoz és a növényekhez egyaránt erős kötelék fűzi. Levendulást művel, érdeklik a gyógynövények és gyönyörű fotókat készít.
Huszonkétéve szervezték újjá a birkózást Nagykanizsán. Ebben elévülhetetlen érdemei vannak a Kanizsai Birkózó SE edzőjének, Szatmári Zsoltnak.A szakember Székelyudvarhelyről indulva előbb román, majd magyar válogatottként remekelt. A sport iránti rajongása később sem hagyott alább, s miután befejezte az aktív pályafutását edzőként helyezkedett el és egy-két kanyar után Nagykanizsára került. A székely gyerekekről általában az a hír járta, hogy szófukarok, ám ez Szatmári Zsoltra nem igaz, hisz mint elárulta: gyermekkorában sokat olvasott, mi több falta a könyveket. A beszélgetés során beszélt a gyermekéveiről, néhány olyan kulisszatitkot is elárult, amit eddig nem tudhattunk, sőt a ma fiataljairól is beszélt. Hosszú, vargabetűkkel átszőtt élete tárul fel, mely közben kiderül, hogy mennyit köszönhet kedvenc sportjának.
Az állatok iránti szeretetből, lelkesedésből jött létre több mint 10 évvel ezelőtt a Szimat Állatvédő Egyesület, amely Zalaszentgrót határában működtet egy menhelyet. A civil szervezet tagjai juttatások nélkül, a szabadidejükben foglalkoznak a kutyákkal. A bekerített terület folyamatosan bővül, az önkéntesek próbálják egyre szebbé, mentetteik számára még otthonosabbá varázsolni.
A Zaol-Podcast sorozatban Balázs Eszter egyesületi vezetővel hallhatnak beszélgetést. A Szimat zalaszentgróti menhelyén jártunk, ahol a telep működésének megismerése mellett képbe kerültünk a legfontosabb állatvédelmi aktualitásokkal kapcsolatban, és több négylábú védenccel is azonnal barátságot kötöttünk.
Infrastrukturális és turisztikai fejlesztési lehetőségekről, a gazdasági aktivitás ösztönzéséről, valamint a Zalaegerszeg környéki kistelepülések aktuális pályázati kiírásairól hozunk híreket a Zaol-Podcast friss adásában. Vendégünk Rózsás Miklós, a Göcsej-Zalamente Leader Egyesület munkaszervezet vezetője.
Az érintett zalai térség egységes kezeléséről, a Helyi Fejlesztési Stratégiáról, közösségi és együttműködési programokról, innovatív ötletek támogatásáról, komplex térségi tematikus szolgáltatásfejlesztésről szólunk, de az is kiderül, milyen projektötleteket vár a szervezet a települések lakóitól és gazdasági szereplőitől.
From the publisher's feed