By
Download on the App Store

episodes

  • Délidő - Čas poludnia (10.12.2022 11:05)
    Katarban végjátékához közeledik a labdarugó világbajnokság, ami azonban nemcsak a mérkőzései révén lehet beszédtéma. Hanem azért is, mert egy olyan országban zajlik, ahol akár csak nyíltan beszélni is az emberi és demokratikus jogokról kockázatos dolog. És az szintén kérdés, vajon a sport eredeti szellemiségét sugallja-e még ez a katari vébé, ha a focivilág legjelentősebb rendezvényére már a helyszín odaítélésének napjától rételepedett a megkérdőjelezhető sportdiplomáciai döntések, a biznisz felülkerekedésének, az autokrata politikusok csalárd reklámkampányának árnya. Illetve annak bizonyított valósága, hogy a sivatagban álló új stadionokat a vendégmunkások ezrei szinte embertelenül lélektelen körülmények között építették. Persze, mindez a csapatok november 20-a óta zajló becsületes küzdelmét nem vonja kétségbe, viszont a társadalmi és etikai kérdések egész sorát veti föl. A sport, a politika, a korrupció és a kétszínűség négyszögéről, de természetesen fociról is Hunčík Péterrel, Miklósi Péter beszélget.
    55 min
  • Délidő - Čas poludnia (3.12.2022 11:05)
    A kormány mulasztása, hogy Szlovákiában az állampolgárok még december elején sem tudják azt az alapvető információt, hogy a háztartások 2023-ban az energiaárak tekintetében mire készüljenek! Közben az élet minden egyéb területén szintén szédítő az infláció, ezért a lakosság zömének huzatos pénztárcája már most is inkább csak az üressel van teli. A kormány pedig? Mintha mindent egy lapra tenne fel: az euróövezet legmagasabb államháztartási hiányát tervezte be a jövő évre. Ez pedig – a szakértők figyelmeztetése szerint – az államcsőd kockázatának teheti ki az országot, így persze annak polgárait is. Mitől tartsunk hát komolyabban az idei adventban: a hideggel közelítő téltől, vagy attól, amit az ország Költségvetési Tanácsa – kemény bírálatában – a jelenlegi kormánykoalíció felelőtlen sáfárkodásaként határozott meg. Vajon hát ez idén itt a karácsonyi béke üres helyét, a költségvetés káoszának ördöge fogja-e elfoglalni? Dudás Tamással, a Páneurópai Főiskola Gazdaságtudományi Karának dékánjával, Miklósi Péter beszélget.
    55 min
  • Délidő - Čas poludnia (26.11.2022 11:05)
    Vajúdtak a hegyek és egeret szültek – tartja a régi magyar szólás; és ez bizony most ráillik az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményének 27. ülésére is az egyiptomi Sam es-Sejkben. E világkonferencián ugyanis a szakértők, a számos vezető politikus és a jelenlévő zöldpárti aktivisták 15 napi tanácskozásának eredményképpen csak egy olyan vérszegény megállapodást sikerült összehozni, ami a klímavédelem és a fenntartható környezet aggasztó kérdéseiben nem jelent előrelépést sem a bolygónk, sem az emberek számára. Eközben a véletlen úgy hozta, hogy a Föld lakóinak száma pont a klímacsúcs alatt érte el a 8 milliárdot! Így tehát a fenyegető klímakatasztrófa megelőzése ma is már ennyi, a jövőben a tovább növekvő népsség számára lesz az emberiség próbatétele. A nem eléggé elkötelezett COP27-ről, a globális klímacsúcs-értekezletek sorát épp 30 éve megalapozó riói konferenciáról, a fenntartható fejlődés teendőiről, de a három évtizede üzemelő bősi vízlépcsőről is Miklós László professzorral, Miklósi Péter beszélget.
    55 min
  • Délidő - Čas poludnia (19.11.2022 11:05)
    Tény, hogy Szlovákiában nem a jogos kívánalmaknak megfelelően működik az egészségügyi ellátás feltételrendszere. Sőt, a hazai egészségpolitika objektív elemzői szerint több tekintetben szánalmas helyzetben van. Már csak azért is, mert az alapkérdések sem világosak. Hogy milyen betegellátási rendszert akarunk és mitől működik majd ez a rendszer? Hogy megvannak-e távlatai, és mennyi pénz kell hozzá, meg hogy miért lesz érdeke az orvosnak meg a nővérnek, hogy itt maradjon?! Ami pedig a legégetőbb gond, hogy már nyakunkon van december 1-je, amikoris az országban több mint 2100 szakorvos felmondása válik/válhat hatályossá, ha a kormányzat addig nem tudja lecsillapítani a 2011-es orvossztrájk után most másodízben zendülő orvosok felborzolt kedélyeit. Mi várja/várhatja hát nálunk hamarosan a pácienst? Pásztor Lászlóval, a Szlovákiai Magánorvosok Társulásának tiszteletbeli elnökével, Miklósi Péter beszélget.
    55 min
  • Délidő - Čas poludnia (12.11.2022 11:05)
    A megyei és települési választások négy országos tapasztalata, hogy győzedelmeskedtek a függetlenek; hogy a parlamentben is képviselt két fasiszta párt ezúttal bukott; hogy a Hlas párt legyőzte Robert Fico pártját, a Smert; és hát Igor Matovič és az OĽaNO sem számít már nyerőnek a választók körében. Viszont az ötödik, és számunkra fontos konzekvencia, hogy az első komoly megmérettetésén nem találtatott könnyűnek a főként megyei szinten jól szereplő Szövetség. Ám ha a polgármestereinek számát is nézzük, úgy dilemma, hogy az immár egyesült magyar párt október 29-én a maga teljességében az igazi sikert, vagy az elvárható kötelezőt hozta csak? És ez az eredmény elég lesz-e a következő parlamenti választás előtti építkezéshez, illetve: az Aliancia/Szövetség megelégedhet-e azzal, hogy inkább csak a regionális politikában legyen erős? Két hét felülnézetéből ezekről a kérdésekről és a témához tágabban fűződő felvetésekről Sólymos Lászlóval, a Szövetség Országos Tanácsának elnökével Miklósi Péter beszélget.
    55 min
  • Délidő - Čas poludnia (5.11.2022 11:05)
    Már tavaly, az idei kerek évfordulót megelőzve jelent meg az a monográfia, amelynek alcíme: Százötven éves az ipari; főcíme: A legenda nyomában; míg a kötet mottója a lényeget is elárulja. Jelesül, hogy: iparistának lenni – életérzés! Másfél század történései persze nem férhetnek egy szűk óra társalgásába, ám a szóban forgó életérzés miértjének bővebb kifejtése talán igen. Hiszen e patinás múltú intézménynek nemcsak a 19. századba visszanyúló hagyománya van, hanem a II.világháború utáni évtizedekben elévülhetetlen érdemei is a csehszlovákiai magyar – és nem csak műszaki – értelmiség nevelésében. És megvan a jelene, annak természetes örömeivel, napjainkban még természetesebb gondjaival. A szóban forgó kötet szerzője Albert Sándor, aki a ’89-es rendszerváltás után az iskola első szabadon választott igazgatója, később a Selye János Egyetem alapító rektora volt – ezúttal pedig a DÉLIDŐ stúdióvendége lesz.
    55 min
  • Délidő - Čas poludnia (29.10.2022 11:05)
    A hazai magyar hivatásos színjátszás félszázada indult harmadik nemzedékének tagja. Igazán fiatalon, az érettségi vizsga után rögtön tehetségvizsgát is tett az akkori Magyar Területi Színház kassai Thália Színpadán, és jó egy évvel később már főszerepet kapott. Beke Sándor rendezésében ő játszotta Kassán a Csongor és Tünde női címszerepét. Kell/kellhet-e ennél több egy színésznő sikeres pályakezdéséhez?! Remek tehetségének hála, azóta persze szerepek tucatjait játszotta; de életerős is, hiszen amikor 2009-ben a sors úgy hozta, akkor vasakarattal tudott gyógyulni, hogy Kassán is, Komáromban is hamarosan újra főszerepeket, mi több, előadásokat építsenek rá. Máig örül, ha immár nyugdíjas művésznőként is színpadra léphet: figuráinak emlékezetes karaktert ad, élvezi a rivaldafényt, a jó előadások ihletett pillanatainak éltető energiáját. Ő Cs. Tóth Erzsi. Épp a napokban volt hetvenéves; ezen héten pedig a DÉLIDŐ stúdióvendége.
    55 min
  • Délidő - Čas poludnia (22.10.2022 11:05)
    A DÉLIDŐ e héten három témát feszeget. Az egyik: harminc éve, 1992 májusában főként a hazai magyar történészek, szociológusok és nyelvészek egy csoportja megalakította a Mercurius Társadalomtudományi Kutatócsoportot, amelyről már hosszabb ideje csak véletlenszerűen, vagy egyáltalában nem hallani; ki tudja miért? A másik téma a Pozsonyban október 12-én történt gyilkos terrorcselekmény révén égetően aktuális. Jelesül: miben keressük a szociológiai hátterét annak, hogy nálunk a többségi társadalom gyakran gyűlölködve viszonyul a mássághoz, a kisebbségi közösségeihez. De számunkra akut kérdéskör az is, hogy a valóságkutatás – tehát a szociológia és a demográfia – miben látja a saját sorainkban tapasztalható azonosságváltás és nyelvcsere indítékait, tempóját?! Gyurgyík Lászlóval, a Selye János Egyetem tanárával, ’92-ben pedig a Mercurius Kutatócsoport alapító titkárával, Miklósi Péter beszélget;
    55 min
  • Délidő - Čas poludnia (15.10.2022 11:05)
    Október 12-én volt 30 éve, hogy Szlovákia bejelentette: 20-án megkezdődik a Duna elterelése. E dátum végül eltolódott 24-ére, amikor is Gútor és Dunacsún között valóban megkezdődött a folyam elterelése, hogy annak vize a bősi erőműhöz vezető felvízcsatornába folyjon. Ez egyidejűleg az érintett tájvédelmi körzet tönkretételét jelentette. Mindezt a helyszínen újságíróként figyelni izgalmas, lehangoló, netán hátborzongató volt-e? És ma vajon a bősi vízlépcső mit jelent köznapi nyelven: jót vagy aggasztó gondokat, valós hasznot vagy ráfizetést; és egyáltalában: eleget tudunk-e annak műszaki állapotáról, esetleges veszélyeitől védve vagyunk, vagy védtelenek? Meg hát mi lesz a Dunaszaurusszal újabb 30 év múlva? Minderről az akkori magyar parlamenti képviselők közül telefonon Bauer Edittel, a stúdióban pedig Tuba Lajos geológussal, környezetvédelmi szakíróval, a Somorjai Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatójával, Miklósi Péter beszélget.
    55 min
  • Délidő - Čas poludnia (8.10.2022 11:05)
    Az utóbbi hetekben elhunyt két kiemelkedő személyiség: a hetven éven át uralkodó II. Erzsébet brit királynő, illetve a hidegháború korszakának véget vető Mihail Gorbacsov halála végleg lezárta a 20. századot. Viszont a 21. század máris globálisan komisz kihívásokba sodorta a világot. Ez idén február óta pusztít Putyin ukrajnai háborúja, a Nyugattal és annak demokráciáival szemben ellátási kataklizmát provokál az energetikai hadviselése; sőt, a Kreml atomfegyverekkel fenyegetődzik! Világviszonylatban élesedik hát a gazdasági válság, ami – az olasz vagy akár a svéd példa láttán –, Európában a posztfasiszta erők, az autokrata vezetők, a szélsőséges áramlatok izmosodását segíti. Mindennek tudatában ha kulcsfontosságú fordulópont nem is, de lényeges mérföldkő az Európai Unió tagállamainak, illetve több más meghívott ország kormányfőjének hétvégi csúcsértekezlete Prágában. E felzaklatott világ kihívásairól Bara Zoltán politikai elemzővel, Miklósi Péter beszélget.
    55 min