Tavaly épp március 6-án jelentette be még az előző kormány, hogy Szlovákiában is koronavírussal fertőzött beteget találtak. Majd egy jónak indult kezdet után az országos járványkezelés mára, szörnyű áron, már-már a katasztrófa-orvoslás állapotába jutott. Dacára annak, hogy az orvosok, ápolók, a többi egészségügyi személyzet is az erején felül azon igyekezett, hogy életeket mentsen. Vajon a krízishelyzet egy év után milyen a holtfáradt egészségügyiek és az elpuskázott járványkezelést kézben tartók viszonya? Tud-e még a koronaidőkben is felhőtlen szakmai örömöt élvezni, aki tüdőgyógyász? Mély nyomot hagy-e a lelkében, és egyáltalában feldolgozható-e, hogy súlyosan beteg páciensei között az élet és halál dilemmáit kell megélnie? Dr. Kása Zsolt tüdőgyógyásszal Miklósi Péter beszélget.

Kereken egy esztendeje, hogy a tavalyi szökőév szökőnapján a hazai magyarság politikai képviselete kívül rekedt a szlovákiai törvényhozás házán. Visszanézve az elmúlt 12 hónapra, az akkori MKÖ pártjai és a Híd levonták-e a szóban forgó kudarc tanulságait? Megvan-e a reális alapja annak, hogy együtt visszanyerjék az elkedvetlenedett vagy a más pártokhoz átszavazó magyar választói sokaság bizalmát? Katarzist hoz-e az augusztusban született hárompárti összetartási szándéknyilatkozat a szlovákiai magyar politikai királydrámában? Illetve: milyen párhuzamokat mutat ez a sajátos szomorújáték egy, már 1992-ben is lejátszódott hasonló helyzettel? Agárdy Gábor akkor az MKDM, tehát a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom vezetőségi tagja volt, és egy minap írt jegyzetében pedig arra figyelmeztetett, hogy a szlovákiai magyar politikai egység kialakítása nem holmi pókerparti! Miklósi Péter műsora, a DÉLIDŐ szombaton 11 óra után itt a Pátria Rádióban.

A vírusjárvány második hullámának elharapódzása óta Szlovákia pandémiapolitikája a követhető léptékterv nélküli laza lockdown és az unalomig ismételt, megbízhatatlan eredményeket mutató országos antigéntesztelés! Nálunk valóban nincs hasznavehetőbb alternatívája a járványkezelésnek? Mert hát 2021 hatodik hetében – a lakosok számára vetített haláleseteket tekintve – Szlovákia sajnos világelső lett! Február 16-án pedig egy erélyes hangú nyilatkozatban már az államfő is fölszólította a kormányt, hogy az állandó kísérletezgetés helyett, átgondolt járványkezelésre van szükség. Több, a képességeik határán teljesítő hazai nagykórházban pedig nem hivatalosan ugyan, de mára kiderült, hogy eljött a katasztrófa-orvostan ideje, mert a gépekkel lélegeztetett betegekhez kevés a személyzet, így akár élet és élet között is dönteni kell! Hol és mit rontottunk el, nem is kevéssé, illetve legalább az oltások tempója kielégítő-e? Dr. Horváth Zoltán véleményét Miklósi Péter feszegeti.

Az egy éve tartó járványhelyzet miatt az ifjú Covid-generációban egyre erősödik a kamasz- és ifjúkor minden gondja. A szakértők már poszttraumás nemzedékről is beszélnek. És hát félő, hogy megalapozottan, hiszen a felnőttek körében egyre-másra a memento mori intelmét hallják – az ő saját életükből pedig a járványkezelés korlátozásaival kikoptak az oktatás természetes formái, kivesztek a fiatalkor alapvető élményei és lehetőségei. Milyen kérdések és érzések kavarognak a koronatinikben? Mekkora belső küzdelmeket jelent mindez számunkra? Fogják-e majd tudni szeretni az életet? Vagy az lesz igaz, hogy teher alatt nő a pálma, és így egy felelősségteljes Qlíma és egy józan Quarantén generációvá fejlődnek?! Minderről Miklósi Péter Andruskó Imre gimnáziumigazgatóval beszélget, de telefonon hozzászól a témához Bordás Sándor pszichológus is.

Komáromban 1968 májusában, az akkori lévai Pedagógiai Szakközépiskola diákja és az akkori Juhász Gyula Színpad tagjaként 17 évesen csöppent a hazai magyar színpadművészeti fesztiválok világába. És azóta érezhetően nyitottan s örömmel, folyamatosan, a rendszerváltástól pedig intézményi szinteken hivatásszerűen is jelen van az itteni magyar kultúra mindennapjaiban. Azt nem illendő találgatni, ő saját maga mennyiben látja eredményesnek életpályáját, ám annyi biztos: több mint félszázada azt csinálja/csinálhatta, amiben hitt és hisz, még ha néha ellenkezni is kellett. De hát 70 év nyilván elegendő ahhoz, hogy aki a hivatását teljesíteni akarja, az a dolgoknak nemcsak a színét nézi, hanem azok fonákján is felülkerekedik. A januárban volt hetvenéves Jarábik Gabriellával, a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumának igazgatónőjével

A koronavírus-járvány komoly próbatétel a civil szerveződések tevékenysége számára is. Ennek tükrében miképp állja a sarat – persze országos rálátásban – a Csemadok? Hiszen március óta, kisebb-nagyobb eréllyel, a társasági érintkezés, sőt a személyes önkorlátozás regulái jellemzik életünket. E buboréklétből kitörve nehéz lesz-e majd fölpörgetni a szervezeti életet, az amatőr művészeti mozgalmat? A pszichológusok azt állítják: a pandémia alattomosan sok mindent ellopott a megszokott életvitelünkből, egyúttal azonban lehetőséget ad a megújulásra. Ez milyen értelemben, minő esélyeket kínál a Csemadoknak, ahol az aktivitás dandárja az alapszervezetekben zajlik – és ha, akkor mik lesznek a nekilendülés jelei?! Bárdos Gyulával, a tavasz óta kénytelenségből takaréklángon tevékenykedő Csemadok országos elnökével Miklósi Péter beszélget.

Ez idén is ott a naptárban január 22-e, a magyar kultúra napja, de hát a koronaidők sűrűjében ezúttal közönségváró rendezvények nélkül múlt el e jeles ünnep. Ám pont a rendhagyó helyzet apropóján érdemes el-eltünődni azon, vajon a kultúra országos takaréklángra állításának hosszú hónapjai – a kultúra társadalmi szerepéről és rangjáról – nálunk milyen észrevételeket és tanulságokat kínálnak. Természetesen, esetünkben a kisebbségi kultúra sajátos gondjairól is. Hiszen a kényszerű semmittevés, jobb esetben a pótcselekvések különböző formái mind a hivatásos művészeket, mind az amatőr mozgalmak tagjait elkedvteleníti, könnyen motiválatlanná teszi. Ráadásul nemcsak a kulturális rendezvényeknek vagyunk híján, hanem a közösségi életnek, az emberi közelségnek is, mert az előírt buborékokban élve nincs baráti ölelés, nincs egy-egy kávé a presszóban, nincs társasági élet. Ami van viszont: a sok bizonytalanság, az aggályoskodás. Nos, hogyan éli meg mindezt, annak tágabb összefüggéseiben is, egy színidirektor? Gál Tamással, a Jókai Színház igazgatójával Miklósi Péter beszélget.

Spontán káosz és az Egyesült Államok elnöke által fölhergelt tömeg indulata, vagy az amerikai demokrácia elleni célzott támadás volt-e Washingtonban a Kapitólium január 6-ai, öt halálos áldozattal járó ostroma? Mi fűti, mi egyesíti Donald Trump választóinak és elvakult támogatóinak táborát? A most történtek és a hepciáskodva távozó elnök négy éve után, sikerülhet-e Joe Bidennek ha egyesítenie nem is, legalább megbékétenie az Egyesült Államok két táborra szakadt lakosságát? A hagyományos liberális demokráciára nézve mivel járhat az, hogy Donald Trump már a 2016-os választási kampányának kezdetétől, majd a Fehér Házba lépve még inkább szalonképessé tette a gyűlöletet, az extrémizmust, a nacionalizmust és a hazudozást?! Illetve január 20-a után a háttérből fog-e, tágabb összefüggéseiben akár világviszonylatban is, kísérteni a trumpizmus? És a demokrácia alapelvei elleni washingtoni roham láttán, jókat nevethetett-e a markába Peking, Moszkva, Teherán vagy Minszk? Bara Zoltán elemzővel Miklósi Péter beszélget.

Már tíz hónappal a 2020-as választások után miért csökken a kormánykoalíció népszerűsége, illetve hol tartanak a reális célokat ígérő reformtörekvések? Mit gondoljunk Michal Šipošnak, az OĽaNO frakcióvezetőjének azon kiszólásáról, hogy a kormányban több olyan személyt találni, aki bármikor a miniszterelnök, Igor Matovič helyére léphetne?! A koronakrízis mennyiben mutatta meg, annak pőre valóságában, az államaparátus működőképességét, és miért hiba, ha úgy tűnhet, mintha Ján Mikas tiszti főorvosnak tárca nélküli miniszteri rangja lenne a koalícióban? Aktuális dilemmaként pedig: a korábbi rendőrfőkapitány öngyilkossági kísérlete elbizonyíthatja-e a kormánykoalíciót a Fico-éra korrupciós törvénytelenségeinek felgyöngyölítésében? Minderről, és persze több más kérdésről is, Grendel Gáborral, a parlament alelnökével, Miklósi Péter beszélget.