Miért szereti valaki hetvenévesen, ráadásul férfiként a meséket, különösen a népmeséket? Vajon mi a színpad és a nézőtér közti áramkör láthatatlan fluiduma? Aki megjárta a Jókai Napoknak a mainál jóval korábbi évfolyamait, miért őrzi mindmáig talizmánként a kassai Szép Szó emlékét? Miként gondolkodik az élet szélmalomharcáról és egy művészpálya hajtűkanyarjairól, aki fiatalon volt rakodómunkás és amatőr-színházi szakelőadó, színházi rendező a kassai Tháliában, majd Győrött és Kecskeméten, emigránsként újságíró Münchenben... Miklósi Péter e heti vendége – sokirányú munkássága dacára első ízben – a minap volt hetvenéves Gágyor Péter.

Március 7-én lemondott a párt elnöke, nem egész egy hónappal később a sorrendben harmadik választási kudarcát megélt MKP teljes elnöksége is. A június 11-ére kitűzött tisztújításig tehát az újraépítkezés azonnali megalapozása helyett, több hetes üresjáratba kapcsolt a Magyar Közösség Pártja. Mi indokolta/indokolja ezt a kivárást, egy önreflexió tükrében miben látják többszöri eredménytelenségük valós okát; és az új elnököt vajon több jelölt közül választják majd június derekán, vagy egy erre a posztra kiszemelt személy számít talán már most is biztos befu¬tónak? E héten Szigeti Lászlóval, az MKP Országos Tanácsának elnökével beszélget Miklósi Péter.

A póztalanul kínálkozó jobb tárgyalási pozíciók kiépítése helyett, miért kellett szinte rohamléptekben, még húsvét előtt megkötni a harmadik Fico-kormányt? És ez a sebtében létrejött húsvéti kormány hoz-e feltá¬madást az egészségügyben, az oktatásügyben, a korrupció és a közpénzek dézsmálása elleni szándékokban, a kisebbségi kérdések kezelésében, a napi közbiztonság és a politika átláthatóságának dolgában – ha még maga a koalíciós szerződés is titkosított. Vajon Robert Fico 2012 óta lényegében azon dolgozott-e négy teljes évig, hogy romokban tartsa el¬lenzékét, amelynek két pártját most kormányzati partnerként maga mellé emelt?! A számos kézenfekvő kérdés közül ezekről is beszélget Bugár Bélával, a parlament alelnökével és a Híd párt elnökével Miklósi Péter.

A Felvidéki Magyar Pedagógus Díj tavalyi kitüntetettje vajon miként lát¬ja ma megtiszteltetésének társadalmi és szakmai üzenetét? Milyen legyen a jó tanács kiváltképp ha mateket oktat? Évtizedek tapasztalatainak te¬kintélyével milyennek látja a hazai pedagógustársadalom helyzetét, az oktatásügy rangját és mindennapi gondjait egy olyan légkörben, amely az elmúlt hónapokban pedagógustüntetésekhez és sztrájkokhoz is vezetett! És persze mit tehetünk azért, hogy a magyar iskola vonzó maradjon? Az idei pedagógusnap kapcsán Miklósi Péter e héten Kalácska József több ízben kitüntetett gimnáziumi tanárral beszélget.

Két hét távolából talán már higgadtan elemezhető: mi történt Szlovákiá¬val március 5-én? Véget ért ugyan a Smer egyeduralma, de amit nyertünk a réven, elvesztjük a vámon? Miért volt kevesebb a magyar szavazat, lesz-e egyáltalában, közeledés a most elnök nélküli MKP és a cifra né¬gyesfogatban kormányozni készülő Híd között? Meddig bírta volna a kor¬mányzást egy 72 parlamenti székkel és egy kétes multú vállalkozó pártjával kí¬vülről támogatott jobboldali kabinet? Vagy valóban megoldás lett volna-e egy kötött kezű, a parlament jóindulatától függő és lényegében csak az előrehozott választásokig regnáló szakértői kormány? Miklósi Péter ezen a héten ezekről a kérdésekről beszélget Zászlós Gáborral, a '90-es első szabad választások utáni kormány alelnökével és Mózes Szabolccsal, az Új Szó főszerkesztő-helyettesével.

Saját berkeiben miben hibázott a választások előtti stratégiájában a Híd és miben az MKP, hogy az utóbbi harmadjára is parlamenten kívüli párt maradt, az előbbi pedig a lehetségesnél gyöngébb eredményt ért el? Egy hét higgadt önvizsgálat után miben látja mérsékelt sikerét az egyik, kudarcát a másik párt? Szemrehányásokkal, szidalmazásokkal és keménykedéssel lehet-e jobb eredményeket elérni az ingatag választóknál, vagy a párt saját programjának világos és konkrét fogódzókat kínáló jel-szavas üzeneteivel? Elég-e holmi közös akarat, illetve józan ésszel és okos döntéssel esélyt ígérő ajánlás a választók meggyőzéséhez? Perbe¬széd helyett a párbeszédet keresve, nomeg a jövőt firtatva erről beszél¬get Bugár Bélával és Berényi Józseffel e héten Miklósi Péter.

Az emberiségnek egyre nagyobb befolyása van a Földünk állapotára. Miért talált mégis vegyes fogadtatásra világszerte a december derekán Párizs¬ban aláírt klímaegyezmény? Sokan ugyan áttörésről, történelmi sikerről beszéltek, de a környezetvédelmi szervezetek elégedetlenségüknek is hangot adtak, beleértve a Greenpeace szlovákiai szervezetét is. Milye¬nek hát a célok és milyen a realitás? Ezt a dilemmát már csak az is in¬dokolja, hogy április 21-én kezdődik a szóban forgó egyezmény aláírásá¬nak kereken egy évig tartó aktusa New Yorkban, és a dokumentum akkor lép érvénybe, ha legalább 55 olyan ország ratifikálja, ame¬lyek a károsanyag-kibocsátás legalább 55 százalékáért felelősek. A fel¬melegedésről hideg és józan fejjel Jávorka Ágoston fizikussal Miklósi Péter beszélget.

2016 szökőév, jogos hát a kérdés, vajon a statisztikai hivatalnak van-e külön adatbázisa a csak négyévente ismétlődő február 29-ével kapcsola¬tosan? De a parlamenti választások küszöbén, az a kérdés is indokolt, vajon miként zajlik műszakilag az ország szavazókörzeteiben leadott voksok feldolgozása, majd a fokozatosan alakuló részeredmények folyama¬tos közreadása? Tévedhetetlen a statisztikai hivatal, avagy előfordul-hat-e, hogy választási vagy egyéb adatainak korrigálására szorul? Ne¬hézségi fokozatok tekintetében van-e különbség a választások és például egy népszámlálás adatainak feldolgozása között? És egyáltalában: közé¬letileg mi dolgunk a statisztikával? Miklósi Péter e héten Schill Istvánnal, a Szlovák Statisztikai Hivatal korábbi alelnökével beszélget.

Mostanában, hogy lakásonként több tévékészülék is van, de még ott a video, a CD, a mindenható internet meg okostelefon – miért van szükség mégis színházra? Egy olyan korban, amikor az emberek ritkán beszélgetnek szín¬házi estekről, annál inkább a képernyőkön látott sorozatokról. Ebben a helyzetben kegyetlen művészet hát a színház? Kell-e politizálnia a szó társadalmi értelmében, vagy megmaradhat a színházművészet általános el¬várásainál? És egyáltalában: mi a színház feladata egy érzelmeiben fel¬kavart, bizonytalan világban? E héten a 18-as stúdió vendégszékében Tóth Tibor, a Komáromi Jókai Színház igazgatója, vele beszélget Miklósi Péter.

Huszonöt éve, 1991. február 15-én született három közép-kelet-európai or¬szág közös Visegrádi Nyilatkozata, amelyhez Csehszlovákia kettéválásával Szlovákia is csatlakozott. A formációt azóta a V4-ekként ismeri a világ. Mi adta a kezdeményezés alapját, és mennyiben sikerült elmélyíteni a tagországok együttműködését? Megvan-e, mondjuk, a Benelux-államokhoz hasonló tekintélyük Európában, vagy épp ellenkezőleg: törekvéseikben a ’89 előtti pártállami rendszer politikai és mentális öröksége érződik-e? Mit jelent a V4 jelene számára a magyar-lengyel tengely erősödése, il¬letve merre tart egyáltalában Közép-Kelet-Európa? A negyedszázados év-fordulón erről beszélget Miklósi Péter František Šebejjel, a parlament külügyi bizottságának elnökével.