Vakfolt podcast

1×19 – Hellraiser – vendégünk Veres Szilárd


Listen Later


Lezárjuk a testhorroros blokkunkat, és ezzel lezárjuk a Vakfolt podcast első évadját is. A Hellraiser című 1987-es filmet az elismert horrorszerző, Clive Barker adaptálta mozivászonra a saját novellája alapján. Vendéget is hívtunk, Veres Szilárd (Index2, Filmtett, a Twitter @averesszilard-ja és egykori @mrscottpilgrim-je) tartott velünk, aki eredetileg – viccből – javasolta, hogy nézzük végig mind a kilenc Hellraiser-filmet, amelyek többsége straight-to-dvd folytatás. Végül megelégedtünk az első, eredetivel.
Már az első Hellraiser is minimális költségvetésből készült, és Clive Barker zéró rendezői tapasztalattal vágott neki a forgatásnak. Jót tett a filmnek, hogy Barker szűretlen vízióját tudta vászonra vinni? Meddig ér a suspension of disbelief egy horrorban? Ki a legmenőbb kenobita? Most akkor jó vagy rossz ez a film, az isten szerelmére? Megtudhatjátok, mi a kapcsolódási pont a Hellraiser és a Reszkessetek, betörők! között, elhelyezzük Clive Barkert Stephen King képzeletbeli családfáján, és az interdimenzionalitás jegyében ezúttal talán még a podcast műsorvezetői sem menekülhetnek a tárgyalt alkotás rémei elől.
Van egy kis kivágott jelenetünk is, Szilárd ugyanis, fittyet hányva a formátumra és az adásidőre, két kitekintővel is készült, a vágó könyörtelen ollójától azonban nem menekült meg. Ezt a második ajánlót hallgathatjátok meg itt ScHoolboy Q új albumáról. És ha még ez sem elég (micsoda telhetetlenség!), várjátok meg a “stáblista” végét.
Linkek:

* The Green Room With Paul Provenza epizódjai a YouTube-on, illetve egy klip Garry Shandlinggel az adásból
* A BrainDead oldala a CBS-en és egy előzetes a sorozathoz
* Az Index kritikája a Rihanna-koncertről
* ScHoolboy Q Blank Face albuma a Spotify-on
* Vince Staples Summertime ’06 albuma a Spotify-on
* A Vakfolt podcast facebook oldala
* Vakfolt címke a Letterboxdon
* András a Twitteren: @gaines_
* Péter a Twitteren: @freevo
* Szilárd a Twitteren: @averesszilard
* Emailen is elértek bennünket: [email protected]
* A főcímzenénket az Artúr zenekar szerezte, akiket megtaláltok a Facebookon és aTwitteren is.

...more
View all episodesView all episodes
Download on the App Store

Vakfolt podcastBy Frivalszky-Mayer Péter és Huszár András

  • 5
  • 5
  • 5
  • 5
  • 5

5

1 ratings


More shows like Vakfolt podcast

View all
Filmklub podcast by Varga Ferenc

Filmklub podcast

2 Listeners

Filmvilág Podcast by Film Világ

Filmvilág Podcast

4 Listeners

HVG podcastok by HVG

HVG podcastok

11 Listeners

Képtelen Krónika by Grath, Mazur és Stöki

Képtelen Krónika

9 Listeners

HetiVálasz by Válasz Online

HetiVálasz

7 Listeners

Partizán by Partizán média

Partizán

23 Listeners

Hihetetlen Történelem Podcast by hihetetlentortenelem

Hihetetlen Történelem Podcast

15 Listeners

Qubit Podcast by QUBIT.HU

Qubit Podcast

3 Listeners

444 podcastek by 444

444 podcastek

21 Listeners

Telex After by After

Telex After

3 Listeners

Pogi Podcast by Pogátsa Zoltán

Pogi Podcast

5 Listeners

Háromharmad - 24.hu by 24.hu

Háromharmad - 24.hu

3 Listeners

Partizán Podcast by Partizán Podcast

Partizán Podcast

0 Listeners

Kemény idők by Wostry Ferenc

Kemény idők

0 Listeners

Hatalmas Arcok by Betone.hu

Hatalmas Arcok

4 Listeners