Túranapló

#26: Farkas György, magashegyi túravezető, túravezetés-oktató


Listen Later

Ez a Túranapló huszonhatodik adása, amelyben Farkas

György magashegyi túravezetővel, túravezetés-oktatóval beszélgetek.

53 éves, két gyerek apja. Túrázó, vizitúrázó

családban nőtt fel, a gimnáziumi évek óta járja a magashegyeket.
Szakosztályvezető, majd a Budapesti Természetbarát Sportszövetség Oktatási Bizottságának vezetője volt. A Magyar Természetjáró Szövetség Oktatási ésKépzési Szakbizottságának megalapítója, majd az MTSZ szakmai vezetője, vizsgabiztosa. 2019 óta a Magyar Hegyivezetők és Hegyi Túravezetők Egyesületének elnöke, a Nemzetközi Hegyi Túravezető Egyesületek Szövetségének
oktatója.

Mi 2020 júliusában, a Fejér Megyei Természetbarát Szövetség által szervezett középfokú túravezetői képzés záróvizsgáján találkoztunk. Ezen a vizsgán ő volt a Magyar Természetjáró Szövetség által delegált vizsgabiztos. Hosszan beszélgettünk, amiből hamar kiderült számomra, hogy végtelen történetet tudna mesélni, és amikor arra gondoltam, hogy részletesebben is foglalkoznék a túravezetéssel itt a podcastban, egyértelmű volt, hogy őt hívom meg beszélgetni.

Néhány link az említett témákban:

  • Magyar Hegyivezetők és Hegyi Túravezetők Egyesülete: https://mhve.hu/ (a honlapon részletes információk olvashatók a magashegyi túravezetői képzésről is)
  • Nemzetközi Hegyi Túravezető Egyesületek Szövetsége (UIMLA): https://uimla.org/
  • Az adást Hegedűs Martin vágta.

    Ha bármilyen kérdésetek, ötletetek, megjegyzésetek van, írjatok emailt a [email protected] e-mailcímre! A korábbi (és jövőbeli) adásokat a podcast.hiking.hu címen találjátok, ha pedig tetszik a műsor, és szeretnétek támogatni, azt a ⁠podcast.hiking.hu/tamogatas⁠ oldalon keresztül tehetitek meg. A honlapon kívül megtaláltok engem Facebookon vagy Instagramon is Másfélmillió néven, amely profilokon egyébként a saját Kéktúrámról számolok be.

    ...more
    View all episodesView all episodes
    Download on the App Store

    TúranaplóBy András


    More shows like Túranapló

    View all
    Az élet meg minden by Tóth Szabolcs Töhötöm

    Az élet meg minden

    44 Listeners

    Spagetti Lakóautó Podcast by Spagetti Lakóautó

    Spagetti Lakóautó Podcast

    0 Listeners

    Képtelen Krónika by Grath, Mazur és Stöki

    Képtelen Krónika

    9 Listeners

    Az Utazási Podcast by Mátai András

    Az Utazási Podcast

    7 Listeners

    Partizán by Partizán média

    Partizán

    23 Listeners

    Egyszer lent by Betone.hu

    Egyszer lent

    3 Listeners

    Hihetetlen Történelem Podcast by hihetetlentortenelem

    Hihetetlen Történelem Podcast

    16 Listeners

    Qubit Podcast by QUBIT.HU

    Qubit Podcast

    2 Listeners

    444 podcastek by 444

    444 podcastek

    23 Listeners

    Telex After by After

    Telex After

    3 Listeners

    Kalandvágyból by Dora

    Kalandvágyból

    1 Listeners

    Friderikusz Podcast by Friderikusz Sándor

    Friderikusz Podcast

    9 Listeners

    ITT ÉS AKKOR by Betone.hu

    ITT ÉS AKKOR

    3 Listeners

    KAPod by Kovacs Andras Peter

    KAPod

    3 Listeners

    Mindenségit! by Varga T. Róbert & Pázmándi Gergely

    Mindenségit!

    4 Listeners