Az Európai Bizottság a karbonkereskedelem állítólagos sikerén felbuzdulva a biodiverzitás védelmére is pénzügyi megoldásokat tervez, amely a szennyezési jogok piacán kompenzálni tudja a károkozást. Míg a piaci társadalomban élő füleknek még akár jónak is tűnhetnek olyan megoldások, amelyek drágábbá teszik a szennyezést, ezeknek a megközelítéseknek azért vannak hátulütői, amikről ritkán esik szó.  Ursula von der Leyen hatalmas lelkesedéssel jelentette be 2024 végén, hogy a karbonkereskedelem elsöprő sikerén felbuzdulva, az Európai Bizottság kidolgozza a biodiverzitás védelmére szolgáló pénzügyi rendszert, ami majd megmenti az európai ökológiai sokszínűséget. Még a részleteket ugyan nem ismerjük, de leegyszerűsítve az ökoszisztéma szolgáltatások használói megváltják a szennyezésüket pénzzel, hogy abból aztán a helyreállítást vagy más területek megóvását fizetni lehessen. Ebben az adásban Köves Alexandra Pataki György ökológiai közgazdásszal beszélget arról, hogy mennyire képesek ezek a piaci eszközök valódi változást generálni.

A karbonkereskedelemben azok a cégek és államok, amelyek képtelenek egy meghatározott szint alá csökkenteni a széndioxid kibocsátásukat fizetnek azoknak a cégeknek és államoknak, akik viszont a kvóta alatt maradnak. Első hallásra ez mindenképpen jó ötletnek tűnhet: drágábbá válnak a szennyező termékek és szolgáltatások, és összehasonlításban olcsóbbá a környezetkímélő megoldások, valamint felgyorsíthatjuk vele az innovációt is a környezetbarát megoldások irányába. Ugyanakkor nem úgy tűnik, hogy ez a megoldás önmagában elcsitította volna a klímatudósokat a vészharangok kongatásában. Vajon miért? Mi történhet, ha ugyanezt alkalmazzuk a jóval összetettebb biodiverzitás kérdésében?

Még az Európai Bizottság elképzelésének részleteit ugyan nem ismerjük, de vélhetően azok a cégek, amelyek támaszkodnak a természet által nyújtott szolgáltatásokra, fizetnek azért, hogy valahol máshol kompenzálható legyen a szennyezésük. Mivel eddig azok, akik profitáltak a természet hasznosításából vagy olyan tevékenységekből, amelyek a környezet romlásával jártak nem járultak hozzá a helyreállítás vagy a védelem költségeihez, logikus lépésnek tűnik egy ilyen rendszer bevezetése. Hiszen eddig a költségeket szinte mindig közpénzből fedeztük, és a legegyszerűbbnek az tűnhet, hogy ebbe bevonjunk magántőkét is a szennyező fizet elve alapján. Ugyanakkor a piaci megoldások a maguk rövidtávú érdekei mentén nem feltétlenül képesek olyan beárazhatatlan károk megelőzésére és megtérítésére, amik akár térben, akár időben másokat érintenek. Ebben az adásban Köves Alexandra Pataki György ökológiai közgazdásszal beszélget a hatékonyságot hajhászó piaci megoldások korlátairól. És hogyan jön mindehhez egy hajó merülési vonala? Az adásból kiderül.