Könyves Magazin

A holló egy giccsbe hajló legenda, de a kamaszkorunkat idézi


Listen Later

Szerelem, gyilkosság, bosszú, veszteség, vágybeteljesítő igazságszolgáltatás is ott lüktet A hollóban, ami az 1994-es filmfeldolgozással lett világhírű, és egyben generációs élmény. James O’Barr eredeti képregénye több mint 30 éves késéssel, az idei Könyvfesztiválra jelent meg magyarul a Gabo Kiadónál. Ez a 2011-es bővített kiadás alapján készült, a szerző előszavával, új jelenettel és 30 oldalnyi plusz képanyaggal. A hollóról a kötet fordítójával, Juhász Viktorral beszélgettünk.


A hollót elemien meghatározza a képregény és az 1994-es film készülését megelőző/kísérő tragédiák sora, amiket a mai napig óhatatlanul rájuk olvasunk. A holló ráadásul szorosan kapcsolódik a kilencvenes évek goth rock szubkultúrájához, így a kamaszkorunkhoz, és kérdés, hogy vajon hogyan öregedett, és működik-e, ha 2023-ban lapozzuk fel. A beszélgetés során szóba került, hogyan építette bele O’Barr a saját gyászát és dühét a képregénybe, ami egyben az alkotói fejlődésének a mementója is. Megvizsgáltuk, milyen irodalmi, zenei, filmes hatások fedezhetőek fel rajta, és milyen képregényes közegbe érkezett. Felidéztük az 1994-es filmet, és egy kicsit tanakodtunk a további folytatásokról, például a 2024-ben érkező adaptációról is.

...more
View all episodesView all episodes
Download on the App Store

Könyves MagazinBy Könyves Magazin


More shows like Könyves Magazin

View all
HVG podcastok by HVG

HVG podcastok

14 Listeners

Az élet meg minden by Tóth Szabolcs Töhötöm

Az élet meg minden

44 Listeners

Az Utazási Podcast by Mátai András

Az Utazási Podcast

7 Listeners

HetiVálasz by Válasz Online

HetiVálasz

6 Listeners

Partizán by Partizán média

Partizán

23 Listeners

Hihetetlen Történelem Podcast by hihetetlentortenelem

Hihetetlen Történelem Podcast

17 Listeners

Qubit Podcast by QUBIT.HU

Qubit Podcast

2 Listeners

444 podcastek by 444

444 podcastek

23 Listeners

Pogi Podcast by Pogátsa Zoltán

Pogi Podcast

5 Listeners

Friderikusz Podcast by Friderikusz Sándor

Friderikusz Podcast

56 Listeners

Háromharmad - 24.hu by 24.hu

Háromharmad - 24.hu

3 Listeners

Magyar Hang podcastok by Magyar Hang podcast

Magyar Hang podcastok

1 Listeners

ITT ÉS AKKOR by Betone.hu

ITT ÉS AKKOR

4 Listeners

Ma is tanultam valamit by Index.hu

Ma is tanultam valamit

3 Listeners

Hatalmas arcok by Betone.hu

Hatalmas arcok

1 Listeners