Az építőipar anyag- és energiaigénye hatalmas. Míg sokat hallunk a zéróemissziós házakról, és több kisebb közösség is komoly energiákat fektet abba, hogy a helyben fellelhető, természetes és hagyományos technológiákat visszahozza az építőiparba, az erős fenntarthatóság felé még hosszúnak tűnik az út. Ebben az adásban Köves Alexandra az építőipar fenntarthatóságában rejlő lehetőségekről beszélget Barta Zsomborral, a Magyar Környezettudatos Építés Egyesület elnökével.

A Zöld Egyenlőség szeptemberben különböző iparágak fenntarthatóságáról és fenntarthatatlanságáról szól. Ebben az adásban az építőipar fenntarthatósága kerül terítékre, amely hatalmas anyag-, energia- és területigénye ellenére messze jár még attól, hogy hosszabb távon is képes legyen a felhasznált anyagokat a gazdaság körforgásában tartani. Ráadásul kevesen tudják, hogy az épített infrastruktúra területén Magyarország kiemelkedő helyen áll a világban, és mégis a leggyakrabban hangoztatott fejlesztési elképzelések továbbra is megkérdőjelezetlenül elsődleges prioritásként kezelik az infrastruktúrát. De miért engedélyezünk zöldmezős beruházásokat ahelyett, hogy a rozsdaövezeteinket rehabilitálnánk? Egyáltalán mik az építőipar zöldítésének lehetőségei? Lelkes közösségek elszigetelt kezdeményezései maradnak a természetes anyagok és hagyományos építészeti eljárások népszerűsítései az építészetben? És milyen társadalmi fenntarthatóságra vonatkozó aspektusai vannak ezeknek a kérdéseknek? A fenntarthatósági átmenetekben különösen problémásnak tűnhet, hogy azoknak, akiknek anyagi lehetőségeik vannak, élhetnek egészséges körülmények között, hatalmas, minden igényt kielégítő zéró-emissziós, „zöldre festett” házakban, míg a társadalom jelentős része lepusztult, befűthetetlen Kádár-kockákban vergődik. Ezekről beszélget Köves Alexandra Barta Zsomborral, a Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete elnökével.