Tarr Béla 2011-es alkotása, A torinói ló, nem csupán a világhírű magyar rendező életművének betetőzése, hanem egyben búcsúja is a filmművészettől. Az állandó alkotótársakkal – Krasznahorkai László íróval, Hranitzky Ágnes társrendező-vágóval és Víg Mihály zeneszerzővel – közösen jegyzett produkció a minimalizmus és a „slow cinema" egyik legmeghatározóbb mérföldköve. A film egy apa, a lánya és a címszereplő lovuk mindennapi rutinján keresztül mutatja be a világ fokozatos és elkerülhetetlen pusztulását, miközben a nézőt egy hipnotikus, fekete-fehér vizuális utazásra hívja.

A Vakfolt podcast legújabb epizódjában a nemrég elhunyt mester emléke előtt tisztelegve elemezzük ezt a monumentális búcsút. Megvizsgáljuk, miért érezhette Tarr Béla, hogy ezen a ponton a filmnyelve eljutott a végső határáig, és hogyan válik a történet a bibliai teremtéstörténet inverzévé, azaz az „antiteremtés" krónikájává. Beszélünk a mindennapi rutinok rituális ismétlődéséről, az emberi méltóság megőrzéséről a teljes kilátástalanságban, valamint Fred Kelemen lenyűgöző operatőri munkájáról. Feltárjuk a technikai kulisszatitkokat is a szélvihar létrehozásától a hangkulisszák felépítéséig, miközben megpróbáljuk megérteni, mi teszi ezt a puritán és súlyos alkotást ma is fájdalmasan aktuálissá.

Ha tetszett az adásunk, támogass bennünket a Vakfolt Extrával! Csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz is!

További linkek

• A Vakfolt podcast Facebook oldala
• A Vakfolt podcast az Instagramon
• Vakfolt a Letterboxdon
• A Vakfolt podcast a YouTube-on
• A Vakfolt podcast a YouTube Music-on
• A Vakfolt podcast a Spotify-on
• A Vakfolt az Apple podcasts oldalán
• A főcímzenéért köszönet az Artur zenekarnak
• Emailen is elértek bennünket: [email protected]