Beszéljünk órákról

Annyiba kerül, mint egy AP és sosem hallottál még róla!


Listen Later

Vannak azok a fajta órák, amikre ha nem vagy elég mélyen az iparban, fogalmad sincs, hogy micsoda. És ez nem a te hibád, a márka akarja így, mert eleve nem akar mindenkihez szólni, eleve eletista, nem akarja leengedni a lécet, személyes kapcsolatokra gyúr, a megismerésre és önmagában a kézfogások erejében hisz, és hogy épülni fog belőle. Pont, ezért nem tudom, hogy Kai és Christopher örülni fog-e annak, hogy ilyen széles plénum előtt ismertek lesznek az óráik, de azért remélem! Szóval, egy olyan márka jön, amiről még garantálom, hogy nem hallottál, annak ellenére, hogy a csatorna intró utóbbi 3 verziójában is szerepel az órájuk, de most itt az idő, hogy megismerd a Pragma világát! Nekem egyébként az egész márka nagyon szimpatikus, az a fajta szakmai alázat és maximalizmus, amivel építkeznek, szerintem zseniális, hiába egy megbecsült órásmester, aki számtalan nagy svájci márkának dolgott, vagy akár dolgozik a mai napig is, amikor a saját márkáját építi, akkor nulláról indul, és én szoktam ebben bátorítani, hogy tudom, hogy ez egyébként megfogja hozni nekik a gyümölcsét. Persze, kezdhettek volna, alacsonyabb sztenderdekkel, alacsonyabb árakkal, nem saját szerkezettel, de azok nem ők lettek volna. Így inkább lassabban építkeznek, eladnak évente néhány tucat órát, ami magyarországon szép pénznek számítana, de azért Svájcban, főleg amikor nem azt keresed, hogy min lehetne spórolni, hanem beleteszed, amit lehet, akár a rosegold, akár a tantál, akár a sima acél, vagy az obszidián számlapos kiadásról beszélünk, mindegyikben kőkemény munkájuk van, kisdarabszámos gyártással, maximalizmussal, kortárs megoldásokkal, amik szemelőtt tartják a tradíciókat. Azt hiszem, valahol erről szól a Pragma a P1 családjukon keresztül mindenféleképpen! És ha tetszettek az órák, akkor az áruk, egészen biztosan elfog keseríteni, de 100% Swiss Made mellett, azért biztos vagyok benne, hogy sejthető volt, hogy igazán húzósak lesznek, de arra nem biztos, hogy gondoltad, hogy egy acél Audemars Piguet Royal Oak Jumbo listaárával fog vetekedni, pedig de, a legolcsóbb modell listaára is 31.130 CHF, ami szállítás és áfa nélkül értendő. Szóval, ez mindenképpen legalább, egy tizenhárom millió forintos történet. #pragmawatches #órák #karóra A teljes videós rész elérhető itt: https://youtu.be/-pudjWVEVAg
...more
View all episodesView all episodes
Download on the App Store

Beszéljünk órákrólBy Lakatos Zsolt


More shows like Beszéljünk órákról

View all
Totalcar Égéstér: Podcast autókról by Totalcar

Totalcar Égéstér: Podcast autókról

41 Listeners

GOMBAPRESSZÓ by Egor Zosma bps Orsa Gomez

GOMBAPRESSZÓ

10 Listeners

TheVR Happy Hour by WeAreTheVR

TheVR Happy Hour

10 Listeners

Balázsék by Balázsék

Balázsék

48 Listeners

HVG podcastok by HVG

HVG podcastok

13 Listeners

Direkt36 Podcast by Direkt36

Direkt36 Podcast

1 Listeners

Képtelen Krónika by Grath, Mazur és Stöki

Képtelen Krónika

9 Listeners

Eurosport podcast by Eurosport

Eurosport podcast

2 Listeners

Sonkaszeletelő Podcast by Sonkaszeletelő Podcast

Sonkaszeletelő Podcast

0 Listeners

444 podcastek by 444

444 podcastek

21 Listeners

Friderikusz Podcast by Friderikusz Sándor

Friderikusz Podcast

52 Listeners

Portfolio Checklist by Portfolio

Portfolio Checklist

3 Listeners

Ma is tanultam valamit by Index.hu

Ma is tanultam valamit

3 Listeners

PestiSracok.hu by PestiSracok.hu

PestiSracok.hu

0 Listeners

Hatalmas Arcok by Betone.hu

Hatalmas Arcok

4 Listeners