Asztali áldás

Ebben a 2018-ban készült műsorban libából készült ínyenc recepteket hallhatnak Litauszky Zsolt séftől, Jérome Szkuta francia séftől, és Arany János költőtől. | Szerkesztő: Pozsgai Nóra | Szerkesztő: Pozsgai Nóra

Ebben a 2018-ban készült műsorban libából készült ínyenc recepteket hallhatnak Litauszky Zsolt séftől, Jérome Szkuta francia séftől, és Arany János költőtől. | Szerkesztő: Pozsgai Nóra | Szerkesztő: Pozsgai Nóra | Szerkesztő: Pozsgai Nóra

„Az jó gazda asszonyt illető, házi szükségrevaló, hasznos könyv” „A szakácsmesterségnek rövid leírása” „Confectumok készíttésének módja” „Állatokat és embereket gyógyító fortélyok” Néhány cím abból a könyvsorozatból, amely a kéziratban megmaradt régi receptgyűjteményeket dolgozza fel.

Egy egyetemén például régi költőkkel és nőírókkal, vagy Mikes Kelemen törökországi leveleivel foglalkozó szakember kezdte böngészni az olykor nehezen olvasható sorokat – és mondhatni, hogy rákapott az ízére.

Ez bizony az a világ, ahol tikmonnyal, tengeriszőlővel, vagy borzsufával dolgozhat az ember. Nádmézzel édesíthet, és szárasztóládát használhat. Netán árpaszalmát vághat apróra, ahhoz a keverékhez, amelyben a narancs sokáig frissen tartható.

Beszélgetőtársammal, S. Sárdi Margittal egy különleges helyen tudtunk találkozni.

| Szerkesztő: Nagy György András

Életforma, egészségmegőrzés, baráti beszélgetések és formálódó közösség - Téglásy Flórával és Dohoczki Tamással, az újlipótvárosi Lényeg zöldség - és gyümölcslé bár tulajdonosaival beszélgettünk. | Szerkesztő: Pál Amanda

Bő húsz éve döntött úgy a Pékek Világszövetsége, hogy október 16. legyen a Kenyér Világnapja. Ennek az élelmiszernek a fontosságát, jelentőségét, tényleges és szimbolikus értékét valószínűleg senkinek sem kell külön bemutatni. Például a magyar nyelv életnek is hívja. Az ünnep mögött egyébként ott a segítő szándék, hogy mindenkinek valóban meglegyen a mindennapi – és esetleg a rávaló. Beszélgetőtársam a sütés minden csínját-bínját ismeri, s példamutató szakmai pályafutásáért Életműdíjat is átvehetett. 1950-ben született Baranyában, Nagyszénáson, karrierje az orosházi kenyérgyárban indult, folyamatosan képezte magát, s amikor már lehetett, saját céget alapított. Gyenge Katalint a hazai Pékszövetség egyik tanácskozása előtt kérdeztem. | Szerkesztő: Nagy György András

"Az idén legteljesebb demokrácia jegyében folyt le a hagyományos Ottó vacsora a Vigadó összes termeiben, frakk nélkül, rendjelek és nagyszalagok nélkül. (…) először történt meg az is, hogy hölgyek is részt vettek a vacsorán. (…) 1203-an koccintották össze poharaikat a 19 éves kis király egészségére”. Így tudósított a Nemzeti Újság az 1931 novemberében megrendezett hagyományos Ottó vacsoráról.

Az 1920-as évek elejétől kezdve a legitimista csoportok minden év november 20-án, Habsburg Ottó születésnapján szentmisét mondattak az akkor még gyermek trónörökös tiszteletére, amit nagyszabású vacsora követett 1924 és 1939 között. Kik vettek részt az eseményen? Mit szólt hozzá az ünnepelt? Milyen politikai viharokat kavart a rendezvény? Mi volt a menü? És milyen ételeket, italokat kedvelt leginkább maga Habsburg Ottó?

A trónörökös alakját és az Ottó vacsorákat Vitos-Merza Beáta levéltáros és Fejérdy Gergely történész, a Habsburg Ottó Alapítvány munkatársai segítségével idézzük fel.

(Fotók: Habsburg Ottó Alapítvány) | Szerkesztő: Pozsgai Nóra

„Az országos nőképző főzőiskolájáról igen sok szó esett már, vagyis igazán fölösleges dolog ezeket a dicséreteket szaporítani. Akik már voltak abban a szerencsés helyzetben, hogy megkóstolták a próbaebédeket, amelyekre lekötelező szeretetreméltósággal szokták meghívni a társaságos élet előkelőségeit, édes melankóliával gondolnak vissza a pezsgős káposztára. A tanfolyam eredménye mindig ugyanaz, az étel mindig egyformán kitűnő, csak éppen a kisasszonyok változnak, azok a bájos és kedves úrileányok, akik egy-egy ilyen alkalommal az érettségi vizsgálat egy nemén mentek keresztül. A patriarkális hagyományok szerint maguk szolgálnak föl és ahogy főkötősen, fehér kötényben ott sürögnek-forognak a terített asztal körül: az ember meg szeretné csókolni az előzékeny tündérujjakat és a legmegrögzöttebb agglegény szíve is hevesebb dobogásnak indul” – Ezt a beszámolót közölte 1899-ben egy népszerű magyar lap. Sokat változott azóta a világ és itthon közben pár évtized kimaradt a főzőiskola-történelemből.

Amikor 2006-ban elindult egy hasonló kezdeményezés, akkor a szakhatóságok sem igen tudták, hogy az ilyesmit eszik, avagy isszák, mert ugye itt tulajdonképpen mindenki magának készít ételt. Igazság szerint kellet egy kis jóindulat is hivatalos helyekről a starthoz. Bizonyos szempontból furcsa szituáció ez a mai napig, hiszen az embereket arra kell megtanítani, hogy saját maguknak ne okozzanak csalódást a konyhában.

A főnök – azaz az iskolaigazgató – bevallottan egy hobbiszakács, akinek küldetéstudata van, ráadásul olyan szakember, aki gazdasági területről evezett át, tehát tudja, hogy a versenyt no meg az élet hozta viharokat is ki kell állni. Beszélgetőtársam Kócsa László.

| Szerkesztő: Nagy György András

Mit tehet az, aki szeret enni, élvezi az ízeket, de egy nap kiderül, hogy amit eszik, az beteggé teheti? Kemencei Mónika az autoimmun betegsége miatt kezdett alternatív megoldásokkal kísérletezni a konyhában. Most a terézvárosi Drumf étterem egyik tulajdonosaként a kollégáival együtt egy olyan helyet működtet, ahol az is jót ehet, aki bármit megehet. | Szerkesztő: Pál Amanda | Szerkesztő: Pál Amanda

Mit tehet az, aki szeret enni, élvezi az ízeket, de egy nap kiderül, hogy amit eszik, az beteggé teheti? Kemencei Mónika az autoimmun betegsége miatt kezdett alternatív megoldásokkal kísérletezni a konyhában. Most a terézvárosi Drumf étterem egyik tulajdonosaként a kollégáival együtt egy olyan helyet működtet, ahol az is jót ehet, aki bármit megehet. | Szerkesztő: Pál Amanda

A konyhafőnök szóról az átlagembernek az jut az eszébe, amit erről a szakmáról a sajtó megmutat. Mai vendégünk inkább megmutatja maga. Ha kell, például akkor a régi és rossz menzai emlékeket felülíró módon készíti el a vendégnek a tökfőzeléket. Általában jellemző rá, hogy a hagyományokhoz ragaszkodva nyitott az új utakra. Letette már névjegyét Debrecenben, Miskolcon, Egerben, Tállyán és Sopronban - és letette egy regionális alapokon nyugvó kézműves konyha alapjait. Csomós Andrással beszélgettem.

| Szerkesztő: Nagy György András