Concorde Podcast

Concorde Podcast+: Brutális rotáció a piacokon


Listen Later

Az Nvidia húzta egész évben felfelé az amerikai piacot így érthető módon ezen társaság piaci korrekciója volt a legnagyobb hatással az amerikai részvény indexekre. A malacpersely effektus így olyan társaságokat tudott megemelni, mint a 3M-et 23 százalékkal, a Charter Communicationst 17 százalékkal és a Bristol Myerst 12 százalékkal. A japán jen első féléves gyengülése után két nap alatt további 4 százalékot erősödött a japán deviza így a megelőző két hét alatt bekövetkezett 5 százalékos erősödése után 150 körüli árfolyamával visszatért oda, ahol legutoljára márciusban tartózkodott. Emiatt a kényelmes carry trade-ek zárása tovább gyorsíthatja ezt trendet és sokan látják bele ismét a 140-et az USD/JPY-be. A rotáció nem csak a tőkepiacon, hanem az amerikai elnökválasztási küzdelemben is fontos változásokat hozott: Kamala Harris jelölésével a demokraták ismét vissza küzdötték magukat a győzelmi esélyre is és a bukmékerek is a korábbi 70:30 helyett már csak 59:41- es valószínűség alapján árazzák az oddsokat a republikánus és a demokrata jelöltekre.
 
A hét legfontosabb eseményeiről Vidovszky Áron, Jónap Richárd és Móró Tamás beszélgetett.

Olvass minden nap a világ történéseiről egy Concorde-os szemüvegén keresztül: https://www.concordeblog.hu/

Kövess bennünket minden csatornánkon:
https://www.linkedin.com/company/concordecsoport/
https://www.instagram.com/concordecsoport/
https://www.facebook.com/concorde/
https://www.youtube.com/@concorde_csoport

...more
View all episodesView all episodes
Download on the App Store

Concorde PodcastBy Concorde


More shows like Concorde Podcast

View all
HVG podcastok by HVG

HVG podcastok

12 Listeners

Az élet meg minden by Tóth Szabolcs Töhötöm

Az élet meg minden

43 Listeners

HetiVálasz by Válasz Online

HetiVálasz

8 Listeners

Partizán by Partizán média

Partizán

21 Listeners

Hold After Hours by Hold Alapkezelő

Hold After Hours

4 Listeners

Portfolio by Portfolio

Portfolio

2 Listeners

Qubit Podcast by QUBIT.HU

Qubit Podcast

4 Listeners

444 podcastek by 444

444 podcastek

24 Listeners

Pogi Podcast by Pogátsa Zoltán

Pogi Podcast

5 Listeners

Friderikusz Podcast by Friderikusz Sándor

Friderikusz Podcast

55 Listeners

Háromharmad - 24.hu by 24.hu

Háromharmad - 24.hu

3 Listeners

Della - 24.hu by 24.hu

Della - 24.hu

0 Listeners

ITT ÉS AKKOR by Betone.hu

ITT ÉS AKKOR

4 Listeners

Portfolio Checklist by Portfolio

Portfolio Checklist

3 Listeners

Hatalmas arcok by Betone.hu

Hatalmas arcok

1 Listeners